Az egyház itt?

Jon Evans, USA, Kalifornia

36 évesen csatlakoztam az egyházhoz, és időnként lelkileg erősnek éreztem magam. Máskor viszont mindent csak megszokásból csináltam. A zsúfolt munkabeosztásom, a feleségem új munkája, a rossz egészségi állapot és egyéb kihívások közepette elkezdtem lelkileg küszködni. Jártam istentiszteletre, és segítettem tanítani a diakónusok kvórumában, de ennél többre nem tudtam rávenni magamat. Nem találtam magamban annyi erőt, hogy kinyissam a szentírásaimat vagy letérdeljek imádkozni.

Akkor is éppen ezzel küszködtem, amikor üzleti ügyben Észak-Chilébe utaztam. A copiapói reptérről két órát vezettünk az Atacama-sivatagban található helyszínre, ahol napelemtelep épült. A helyszín meglepően távol volt mindentől, mérföldeken keresztül nem volt más, csak a vörös sivatag. Elképesztően kihalt volt a táj.

Miután úgy egy hetet töltöttünk a helyszínen, elmentünk bevásárolni a legközelebbi városba, ahol megakadt a szemem egy épületen. Megkértem a sofőrünket, hogy húzódjon le. Az épületnek fekete kovácsoltvas kerítése, azon belül pedig gyönyörű udvara volt. Az épület homlokzatán ismerős tábla: La Iglesia de Jesucristo de los Santos de los Últimos Días – vagyis Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza.

„Az egyház itt?” – ötlött fel bennem a kérdés. Elámultam azon, hogy az egyház a világnak ezen eldugott helyére is eljutott. Lefényképeztem a festői gyülekezeti házat, és átküldtem a feleségemnek. A válasza mélyrehatóan megérintett: „Mennyei Atya mindenütt figyelemmel kíséri a népét.”

Ez egy közvetlenül nekem szóló üzenet volt Mennyei Atyámtól. A mindennapi élet nyomása alatt elfelejtettem – és eszembe kellett juttatni –, hogy Mennyei Atya szereti minden gyermekét. Szereti azokat a szenteket, abban a távoli kisvárosban a sivatag közepén, és engem is szeret.

Aznap este térdre ereszkedtem, és megköszöntem Mennyei Atyának az aznapi áldásaimat. Annak tudása, hogy Ő szeret engem, segített visszaépítenem a lelkiségemet, és továbbra is naponta megerősít engem.