Minden oldala azt mondja: hiszünk
Amikor az egyik osztálytársam azt mondta, hogy a mormonok nem hisznek Krisztusban, úgy döntöttem, hogy teljesen új szemmel fogom elolvasni a Mormon könyvét.
„A mormonok nem keresztények.”
Ezt a kijelentést az egyik középiskolai osztálytársam tette, és teljesen váratlanul ért.
„Persze, hogy azok vagyunk” – mondtam.
„Akkor miért olvassátok a Mormon könyvét?” – kérdezett vissza, miközben a választ meg sem várva faképnél hagyott.
Sokat gondolkodtam a kérdésén. A válasz természetesen az, hogy a mormonok valóban keresztények, és a Mormon könyve valóban egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról. A Bibliával együtt azt is olvassuk, hogy még többet tudjunk meg a Szabadítóról.
Azelőtt már olvastam a Mormon könyvét. Tudtam, hogy igaz. Az osztálytársam kérdése viszont arra késztetett, hogy új szemmel tanulmányozzam, feljegyezve, hogy milyen gyakran említi Jézus Krisztust. Elámultam az eredményen.
Éppen csak kinyitottam a könyvet, és a címlapon máris azt olvastam, hogy a Mormon könyve azért íródott, hogy meggyőzze az olvasókat „arról, hogy Jézus a Krisztus, az Örökkévaló Isten, aki minden nemzetnek kinyilatkoztatja magát”.
A Mormon könyve bevezetője szerint a „Mormon könyvében feljegyzett események koronája az Úr Jézus Krisztusnak nem sokkal feltámadása után a nefiták közt végzett személyes szolgálata”. Az is szerepel benne, hogy akik bizonyságot nyernek a Szentlélektől, miszerint a feljegyzés igaz, „ugyanazon hatalom által majd azt is megtudják, hogy Jézus Krisztus a világ Szabadítója”.
Továbblapoztam a három tanú bizonyságtételéhez, akik azt mondták, hogy egy angyal megmutatta nekik azokat a lemezeket, amelyekről a Mormon könyve lefordításra került. Ők mondták azt is, hogy „tudjuk, hogy [az Atyaisten], és Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből láthattuk meg azokat, és teszünk bizonyságot arról, hogy ezek a dolgok igazak”.
Aztán Joseph Smith próféta bizonyságtétele beszámol Moróni angyal látogatásáról, aki közli, hogy a Mormon könyve tartalmazza az örökkévaló evangélium teljességét, „ahogy azt a Szabadító az [amerikai] őslakóknak kijelentette”.
Még el sem jutottam Nefi első könyvéig, és máris sok mindent találtam!
Folytattam a kutatást. Az 1 Nefiben azt láttam, hogy Lehi tudott a Messiás eljöveteléről (lásd 1 Nefi 1:19). Elolvastam a próféciákat a Megváltóról, „aki el fogja venni a világ bűneit” (1 Nefi 10:10; lásd 4–10-es versek). Elolvastam Nefi leírását Jézus Krisztus születéséről, szolgálattételéről, haláláról, feltámadásáról és (akkor még) eljövendő látogatásáról az ősi amerikai földrészen (lásd 1 Nefi 10–12).
Olvastam azokat a próféciákat, melyek szerint a Mormon könyve meg fogja erősíteni azt a bibliai igazságot, hogy „Isten Báránya az Örökkévaló Atya Fia és a világ Szabadítója; és hogy minden embernek hozzá kell jönnie” (1 Nefi 13:40). És elolvastam Nefi bizonyságát is arról, hogy „minden nemzet, nemzetség, nyelv és nép biztonságban él majd Izráel Szentjével, ha úgy lészen, hogy bűnbánatot tartanak” (1 Nefi 22:28).
Egy nap elteltével már az 53. oldalnál jártam. Még csak egy könyvvel végeztem a Mormon könyvéből, mégis milyen erőteljes tanúságokban volt részem!
A rákövetkező hetekben egymás után találtam olyan oldalakat, amelyek Jézus Krisztusról szóló bizonyságokat tartalmaztak; látomásokat tartalmaztak, amelyekben megjelent a prófétáinak; valamint részletesen leírták az ősi amerikaiak között végzett szolgálatát. Befejezésképpen elolvastam Moróni Jézus Krisztusról tett erőteljes bizonyságát (lásd Moróni 9); felszólítását, mely úgy szól, hogy „Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy [igaz-e a Mormon könyve]” (Moróni 10:4); az utolsó oldalon pedig azt a gyengéd és ellenállhatatlan kérését, miszerint „jöjjetek Krisztushoz” (Moróni 10:30, 32).
Rájöttem, hogy a Mormon könyve teljes mértékben cáfolja az osztálytársam állítását. Ha az a keresztény, aki hisz Jézus Krisztusban, akkor a Mormon könyvének minden oldala azt mondja: „Hiszünk!”
Később megint találkoztam a barátommal. Beszámoltam neki a tapasztalataimról, és megkértem, hogy olvassa el a Mormon könyvét. Udvariasan nemet mondott, de azt mondta, örömmel hallja, hogy elfogadom Jézus Krisztust a Szabadítómnak. A beszélgetésünk nyomán szerintem jobban megértette, mit akartam mondani azzal, hogy „persze, hogy keresztények vagyunk”.