Krisztus egyházának felemelkedése
Ez a Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban című új, négykötetes egyháztörténeti elbeszélés nyolcadik fejezete. A könyv 14 nyelven érhető el nyomtatásban, továbbá az Evangéliumi könyvtár alkalmazás Egyháztörténet rovatában, valamint a szentek.lds.org oldalon is. Az előző fejezetek a korábbi lapszámokban jelentek meg, és elérhetőek 47 nyelven az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban, valamint a szentek.lds.org oldalon.
Oliver Cowdery elrendeli Joseph Smitht. Készítette: Walter Rane
1828 júliusának elején Josephnél már ott volt a Mormon könyve kézirata, és tudta, hogy az Úr elvárja tőle a könyv megjelentetését, valamint hogy közel s távol hirdesse annak üzenetét. A könyvkiadás azonban ismeretlen terület volt Joseph és családja számára. Meg kellett óvnia a kéziratot, nyomdászt kellett találnia, és valamiképpen el kellett juttatnia a könyvet olyan emberek kezébe, akik hajlandóak voltak fontolóra venni egy új szentírás lehetőségét.
Ráadásul egy Mormon könyve terjedelmű könyv kiadása nem ígérkezett olcsónak. Joseph pénzügyi helyzete nem javult azóta, hogy belekezdett a fordításba, és az összes megkeresett pénze arra ment el, hogy gondoskodjon a családjáról. Ugyanez állt a szüleire is, akik továbbra is szegényparaszti sorban, más földjét művelve éltek. Josephnek egyetlen olyan barátja volt, aki képes lehetett fedezni a kiadás költségeit, mégpedig Martin Harris.
Joseph sürgősen munkához látott. Már a fordítás befejezése előtt kérvényezte a könyv szerzői jogi védelemét, hogy megóvja a szöveget azoktól, akik ellophatták vagy plagizálhatták volna.1 Martin segítségével Joseph olyan nyomdász után nézett, akivel megállapodhatott a könyv megjelentetéséről.
Először Egbert Grandinhez, egy Josephfel egykorú palmyrai nyomdászhoz fordultak. Grandin rögvest visszautasította a felkérést, mivel meg volt róla győződve, hogy a könyv szélhámosság. Joseph és Martin tántoríthatatlanul tovább kutatott, és találtak is egy nyomdászt az egyik közeli településen. Mielőtt azonban elfogadták volna az ajánlatát, visszatértek Palmyrába, és még egyszer megkérdezték Grandint, hogy vállalná-e a könyv megjelentetését.2
Ezúttal úgy tűnt, hogy Grandin hajlandóbb elfogadni ezt a munkát, és vállalta is ötezer példány kinyomtatását és bekötését, de a 3000 dolláros ár kifizetését előre kérte. Martin korábban már ígéretet tett arra, hogy segít a nyomdai költségek kifizetésében, azonban rá kellett jönnie, hogy ekkora összeg előteremtéséhez valószínűleg el kell zálogosítania a gazdaságát. Ez óriási tehertétel volt Martin számára, de tisztában volt vele, hogy Joseph többi barátja közül senki sem lenne képes ennyi pénzzel segíteni.
Martin nyugtalan lett és elkezdett kételkedni abban, hogy bölcs döntés lenne a Mormon könyve anyagi támogatása. Az övé volt a környék egyik legjobb gazdasága. Ha elzálogosítja a földjét, azzal annak elvesztését kockáztatja. Egy életen át gyűjtögetett vagyona pillanatok alatt semmivé válhat, ha a Mormon könyve nem lesz kelendő.
Martin megosztotta aggodalmait Josephfel, és azt kérte tőle, hogy próbáljon meg egy rá vonatkozó kinyilatkoztatást kapni. Válaszul a Szabadító a saját áldozatáról szólt, melyet az Atya akaratának megtétele érdekében hozott, nem törődve azzal, hogy mi lesz az ára. Vázolta saját legfőbb szenvedését, melyet akkor élt át, amikor megfizette a bűn árát, hogy mindenki bűnbánatot tarthasson és bocsánatot nyerhessen. Majd pedig arra utasította Martint, hogy áldozza fel saját érdekeit Isten tervének megvalósításáért.
„[N]e légy irigy saját tulajdonoddal – mondta az Úr –, hanem nagylelkűen adj abból a Mormon könyve nyomtatására…” Az Úr biztosította Martint arról, hogy a könyv Isten igaz igéjét tartalmazza, és segítségére lesz másoknak abban, hogy higgyenek az evangéliumban.3
Habár a szomszédai nem értették a döntését, Martin engedelmeskedett az Úrnak, és elzálogosította a gazdaságát, hogy biztosítani tudja a fedezetet.4
Grandin aláírta a szerződést, és nekiállt megszervezni a hatalmas vállalás kivitelezését.5 Joseph három hónap alatt, egyszerre mindössze egy-egy írnokot igénybe véve fordította le a Mormon könyvének szövegét. Grandinnak és egy tucat emberének hét hónapba telt az 590 oldalas munka első példányainak kinyomtatása és bekötése.6
Miután leszerződött a kiadóval, Joseph 1829 októberében visszatért Harmonyba, hogy a saját birtokán dolgozzon, és Emmával legyen. Mindeközben Oliver, Martin és Hyrum a nyomtatást felügyelte, és rendszeresen küldött Josephnek tájékoztatást arról, hogy hogy halad Grandin.7
Joseph jól emlékezett arra az elkeseredettségre, melyet a fordítása első oldalainak elvesztése után érzett, ezért megkérte Olivert, hogy oldalanként másolja le a Mormon könyve kéziratát, az így elkészült másolatot pedig vigye el a nyomdásznak, hogy ellássák a szükséges központozással, és elvégezzék a szedést.8
Oliver örömmel másolta le a könyvet, és az akkoriban írt leveleit átitatta annak nyelvezete. A Mormon könyve-beli Nefi, Jákób és Amulek szavait visszhangozva, Oliver azon hálájáról írt Josephnek, melyet Krisztus végtelen engeszteléséért érzett.
„Mikor Isten irgalmasságairól kezdek írni – közölte Josephfel –, nem tudom, mikor álljak meg, ám hibádzik az idő s a papiros.”9
Ugyanezen lelkiség vonzott másokat is a Mormon könyvéhez annak nyomtatása közben. Thomas Marsh, az egykori nyomdászinas, megpróbálta megtalálni a helyét más egyházakban, de úgy tűnt, hogy egyik sem azt az evangéliumot prédikálja, amelyre ő a Bibliában rátalált. Hitt abban, hogy hamarosan támad majd egy új egyház, amely visszaállított igazságot fog tanítani.
Azon a nyáron Thomas úgy érezte, a Lélek arra készteti, hogy induljon el bostoni otthonából New York állam nyugati részébe, egy több száz mérföldes utazásra. Három hónapig időzött a környéken, mielőtt hazafelé vette volna az irányt, miközben továbbra sem tudta, hogy miért is utazott ilyen messzire. A visszaút egyik állomásán azonban a szállásadója megkérdezte, hogy hallott-e már Joseph Smith „aranykönyvéről”. Thomas azt felelte neki, hogy még nem, de határozottan úgy érzi, hogy többet szeretne megtudni róla.
Az asszony Palmyrába küldte, hogy beszéljen Martin Harrisszel. Thomas azonnal odautazott, és meg is találta Martint a Grandin-féle nyomdában. A nyomdász átadott neki tizenhat oldalt a Mormon könyvéből, Thomas pedig lelkesen magával vitte azokat Bostonba, hogy a felesége, Elizabeth is ízelítőt kaphasson ebből az új hitből.
Elizabeth elolvasta az oldalakat, és ő is meggyőződéssel hitte, hogy az mind Isten munkája.10
Azon az őszön, miközben a nyomdászok szépen haladtak a Mormon könyvével, egy bizonyos Abner Cole, aki korábban bíró volt, saját újságot kezdett nyomtatni Grandin nyomdagépén. Abner éjszakánként dolgozott a műhelyben, miután Grandin emberei hazamentek, és eközben hozzájutott a Mormon könyve kinyomtatott, de még bekötetlen, árusításra nem előkészített oldalaihoz.
Abner hamarosan elkezdett az újságjában élcelődni az „Aranybiblián”, télen pedig gúnyos megjegyzésekkel kísért részleteket közölt a könyvből.11
Amikor Hyrum és Oliver megtudta ezt, szembesítették Abnert azzal, amit tett. „Milyen jogon nyomtatja ki a Mormon könyvét ily módon? – tudakolta Hyrum. – Nem tudja talán, hogy mi már megkaptuk a nyomtatás jogát?”
„Ehhez maguknak semmi köze – mondta Abner. – Kibéreltem a nyomdagépet, azt nyomtatok, amit kedvem tartja.”
„Megtiltom, hogy az újságjában többet nyomtasson abból a könyvből!” – jelentette ki Hyrum.
„Nem érdekel” – közölte Abner.
Bizonytalanok lévén a további teendőket illetően, Hyrum és Oliver üzentek Josephnek Harmonyba, ő pedig azonnal visszatért Palmyrába. Abnert a nyomdahelyiségben találta, amint éppen a saját újságját olvasgatta.
„Úgy látom, keményen dolgozik” – mondta Joseph.
„Jó napot, Smith úr” – felelte Abner hűvösen.
„Cole úr – mondta Joseph –, a Mormon könyve és a nyomtatásának joga hozzám tartozik, és megtiltom önnek, hogy belekontárkodjék!”
Abner ledobta a kabátját, és feltűrte az ingujját. „Meg kíván verekedni, uram? – csattant fel, összeütve ökleit. – Jöjjön csak, ha verekedni kíván!”
Joseph elmosolyodott. „Jobban tenné, ha magán tartaná a kabátját – mondta. – Hideg van, én pedig nem fogok önnel megverekedni.” Majd higgadtan így folytatta: „A könyvem nyomtatásával azonban fel kell hagynia.”
„Ha úgy véli, hogy maga a legjobb – mondta Abner –, akkor csak vesse le a kabátját, és tegyen próbát.”
„Létezik törvény – felelte Joseph –, s ön majd rájön erre, ha eddig nem tudta volna. Én azonban nem fogok megverekedni önnel, mert abból semmi jó nem származik.”
Abner tudta, hogy a törvény nem az ő oldalán áll. Lehiggadt, és beszüntette a Mormon könyve részleteinek közlését az újságjában.12
Solomon Chamberlin, egy Kanada felé átutazóban lévő prédikátor egy Palmyra közelében lakó családtól hallott először az „Aranybibliáról”, amikor megszállt náluk. Ahogy Thomas Marsh, úgy ő is egyházról egyházra vándorolt egész életében, de elégedetlen volt a látottakkal. Voltak ugyan egyházak, amelyek evangéliumi tantételeket prédikáltak, és hittek a lelki ajándékokban, de ezekben sem voltak jelen Isten prófétái, sem pedig az Ő papsága. Solomon úgy érezte, hogy közeleg az idő, amikor az Úr előhozza majd az Ő egyházát.
Miközben Solomon hallgatta, ahogy a család Joseph Smithről és az aranylemezekről beszél, kellemes bizsergés járta át az egész testét, és eltökélte, hogy felkeresi Smithéket, hogy többet tudjon meg a könyvről.
El is ment a Smith családhoz, és az ajtó előtt összetalálkozott Hyrummal. „Békesség e házra!” – köszönt Solomon.
„Remélem, hogy valóban békesség lesz rajta” – felelte Hyrum.
„Van-e itt bárki – kérdezte Solomon –, aki hisz a látomásokban vagy a kinyilatkoztatásokban?”
„Igen – felelte Hyrum –, látnoki háznép vagyunk.”
Solomon ekkor beszámolt Hyrumnak egy látomásról, melyet évekkel azelőtt látott. Annak során egy angyal kijelentette, hogy Istennek nincs egyháza a földön, de hamarosan támaszt egyet, amely olyan hatalommal fog rendelkezni, mint az apostolok ősi egyháza. Hyrum – ahogy a háziak közül mindenki más is – megértette Solomon mondandóját, és közölték vele, hogy osztoznak a meggyőződésében.
„Bárcsak tudatnák velem némely felfedezéseiket! – mondta Solomon. Úgy vélem, elbírnám azokat.”
Hyrum meghívta Solomont, hogy szálljon meg a Smith család birtokán, és megmutatta neki a Mormon könyve kéziratát. Solomon két napig tanulmányozta a kéziratot, majd elment Hyrummal Grandin nyomdájába, ahol 64 kinyomtatott oldalt kapott az egyik nyomdásztól. A még bekötetlen lapok birtokában Solomon tovább utazott Kanadába, mindarról prédikálva útközben, amit az új hitről tudott.13
1830. március 26-ától Grandin nyomdájának földszintjén megvásárolhatóak lettek a Mormon könyve első bekötött példányai. Borjúbőrből készült egészbőrkötés feszült rajtuk, következésképpen bőr-, ragasztó-, papír- és nyomdafestékillatuk volt. Gerincükön aranyozott betűkkel díszelgett a Mormon könyve felirat.14
Lucy Smith kincsként őrizte az új szentírást, és annak jelét látta benne, hogy Isten hamarosan egybegyűjti az Ő gyermekeit, és visszaállítja ősi szövetségét. A címlap kijelentette, miszerint a könyv célja megmutatni azokat a nagyszerű dolgokat, melyeket a múltban tett Isten az Ő népéért; ugyanezen áldásokat napjainkban is kiterjeszteni az Ő népére; valamint meggyőzni a világot arról, hogy Jézus Krisztus a világ Szabadítója.15
A könyv hátuljában a három tanú és a nyolc tanú bizonysága szerepelt, amelyekben tudatták a világgal, hogy látták a lemezeket, és tudják, hogy a fordítás igaz.16
Lucy tisztában volt vele, hogy egyesek a bizonyságok ellenére is koholmánynak vélik a könyvet. Szomszédaik közül sokan hittek abban, hogy a Biblia elégséges szentírás számukra, és nem értették meg, hogy Isten egynél több nemzetet is megáldott az igéjével. Azzal is tisztában volt, hogy némelyek azért utasították el a könyv mondanivalóját, mert meggyőződésük szerint Isten egyszer már szólt a világhoz, és nem fog újra szólni.
Ezen és egyéb okok miatt a legtöbb palmyrai nem vette meg a könyvet.17 Voltak azonban, akik tanulmányozták annak oldalait, érezték tanításainak erejét, és térdre ereszkedtek, hogy megkérdezzék az Urat, igaz-e. Lucy maga is tudta, hogy a Mormon könyve Isten igéje, és meg akarta osztani másokkal.18
A Mormon könyve megjelenése után Joseph és Oliver szinte azonnal elkezdte Jézus Krisztus egyháza megszervezésének előkészületeit. Néhány hónappal korábban megjelent előttük Péter, Jakab és János – az Úr ősi apostolai –, és kettejükre ruházta a melkisédeki papságot, ahogy azt Keresztelő János megígérte. Ez az újabb felhatalmazás lehetővé tette Joseph és Oliver számára, hogy a Szentlélek ajándékát adományozhassák azoknak, akiket megkeresztelnek. Péter, Jakab és János elrendelte őket Jézus Krisztus apostolaivá is.19
Nagyjából ebben az időben történt, hogy Joseph és Oliver további tudásért imádkozott ezzel a felhatalmazással kapcsolatosan, amikor a Whitmer család otthonában tartózkodtak. Válaszul az Úr hangja megparancsolta nekik, hogy rendeljék el egymást az egyház eldereivé [„véneivé”], de csak azután, hogy a hívek beleegyeznek, hogy követni fogják őket mint vezetőket a Szabadító egyházában. Azt is utasításba kapták, hogy rendeljenek el további egyházi tisztségviselőket, és adományozzák a Szentlélek ajándékát azoknak, akik korábban már megkeresztelkedtek.20
1830. április 6-án Joseph és Oliver a Whitmer-házban találkozott, hogy az Úr parancsát követve megszervezzék az Ő egyházát. Hogy eleget tegyenek a törvényi feltételeknek, kiválasztottak hat embert az új egyház első tagjai gyanánt. Nagyjából még negyven férfi és nő tolongott a kis házban és azon kívül, hogy tanúi lehessenek a történteknek.21
Az Úr korábbi utasításainak megfelelően Joseph és Oliver arra kérte a gyülekezetet, hogy támogassák őket vezetőkként az Úr királyságában, és jelezzék, ha úgy hiszik, hogy helyes lenne egyházként megszerveződniük. A gyülekezet minden tagja egyetértett ezzel, Joseph pedig Oliver fejére helyezte a kezeit, és elrendelte őt az egyház elderévé. Majd helyet cseréltek, és Oliver rendelte el Josephet.
Ezt követően úrvacsorai kenyérrel és borral szolgáltak, Krisztus engesztelésére emlékezve. Végül a már megkereszteltekre helyezték kezeiket, az egyház tagjaivá konfirmálva őket, megadva nekik a Szentlélek ajándékát.22 Az Úr lelke kiáradt a gyűlésen jelen lévőkre: a gyülekezetből néhányan prófétálni kezdtek, mások az Urat dicsérték, és mindannyian együtt örvendeztek.
Joseph pedig az első olyan kinyilatkoztatásban részesült, amely testületileg az egész új egyháznak volt címezve: „Íme, vezessetek magatok között feljegyzést” – parancsolta az Úr, arra emlékeztetve a népét, hogy fel kell jegyezniük szent történelmüket, megőrizve cselekedeteik beszámolóját, és tanúságot téve Joseph prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként betöltött szerepéről.
„Őt ihlettem arra, hogy erős hatalommal jó irányba vigye Sion ügyét – jelentette ki az Úr. – [A]z ő szavát úgy fogadjátok, mintha az én számból eredne, teljes türelemmel és hittel! Mert megtéve e dolgokat a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni felettetek”.23
Joseph később egy patak partján állva végignézhette, ahogy az apja és az anyja megkeresztelkedik az egyházba. Miután éveken át eltérő ösvényeken haladtak az igazság utáni kutatásukban, végre egyesültek a hitben. Amikor az édesapja kilépett a vízből, Joseph kézen fogta, felsegítette a partra és átölelte.
„Én Istenem! – zokogott fel Joseph, apja kebelébe temetve arcát. – Megérhettem, hogy láttam az apámat megkeresztelkedni Jézus Krisztus igaz egyházába!”24
Aznap este Joseph csendben elvonult egy közeli erdőcskébe, miközben szívét majd’ szétfeszítették az érzelmek. Egyedül akart lenni, ahol nem láthatják a barátai és a családja. Az első látomás óta eltelt tíz évben látta megnyílni a mennyeket, érezte Isten Lelkét, és angyaloktól kapott tanítást. Vétkezett is, és elvesztette a kapott tehetségét, hogy aztán bűnbánatot tartva Isten irgalmában részesüljön, és lefordítsa a Mormon könyvét az Ő hatalma és kegyelme által.
Most pedig Jézus Krisztus visszaállította az Ő egyházát, és felhatalmazta Josephet ugyanazon papsággal, melyet az apostolok birtokoltak az ősi időkben, amikor elvitték a világnak az evangéliumot.25 Joseph nem volt képes magában tartani az efelett érzett boldogságát, és még akkor is sírt, amikor Joseph Knight és Oliver az est folyamán később rátaláltak.
Öröme teljes volt. A munka elkezdődött.26