Fiatal felnőtteknek
Mi ösztönöz bennünket az evangéliumi életre?
Mindig lesz „kemény beszéd”. Viszont mindig meglesz az a lehetőségünk, hogy a hitet válasszuk bármiféle kétkedés vagy bizonytalanság helyett.
A tanítványság ösvénye tele van áldásokkal – „látható és láthatatlan”1 áldásokkal egyaránt. Vannak azonban időszakok, amikor ez az ösvény a vele járó áldások ellenére sem könnyű vagy kényelmes. Jézus Krisztus tanítványává válni munkát és áldozatot igényel, néha pedig nehéz megtalálni az ösztönzést a parancsolatok szerinti élethez és az áldozatok meghozatalához.
Fiatal felnőttként valószínűleg téged is lefoglal az az igyekezet, hogy új feladatok közt egyensúlyozz, az egész életre kiható döntéseket hozz, és megpróbálj rájönni, hogy is fog kinézni a te tanítványságod ösvénye az életed hátralevő részében. Lehetnek ezen felül olyan dolgok az egyház előírásaiban vagy történetében vagy az evangéliumi tanban, amelyeket nem teljesen értesz; olyan kísértések, amelyekkel küszködsz; valamint olyan áldások, amelyekre egyre csak vársz, illetve kérdéseid Isten rád vonatkozó tervével kapcsolatban.
Néhányan közülünk időnként talán azon tűnődnek, hogy a számunkra megígért áldások megérik-e az evangélium szerint élt életet. Felhozhatjuk, hogy mi nem illünk ebbe bele, hogy túl sok erőfeszítéssel jár, vagy hogy látszólag több a kérdés, mint a válasz. Igazából azonban minden a késztetésen múlik. Miért teszed, amit teszel, és élsz úgy, ahogy élsz? Miért tartod be egyre a parancsolatokat még akkor is, amikor senki nincs ott, hogy lássa?
Bárki légy is, az életed bármely szakaszában vagy is, rajtad áll a döntés, hogy a Szabadítóba és az Ő evangéliumába vetett hited ápolása által megtalálod-e azt, ami rád ösztönzően hat.
Kihez mehetnénk?
Az evangéliumi életre késztető belső ösztönzés megtalálása és megtartása egyáltalán nem csak a mi napjainkban jelentkező kihívás. Még amikor a Szabadító a földön járt, az embereknek akkor is nehezére esett megérteni – egyúttal pedig követni – az általa tanított tantételeket. A tanítványai közül többen is hallgatták Őt, amikor egy olyan fogalmat fejtett ki – az élet kenyereként betöltött saját szerepét (lásd János 6:35–58) –, amely úgy tűnt, hogy megbotránkoztatja őket. Kétkedve reagáltak, és ezt mondták: „Kemény beszéd ez; ki hallgathatja [ezt]?” (János 6:60).
Látva, hogy nehezükre esik elhinni és elfogadni ezt a tant, Krisztus megkérdezte: „Titeket ez megbotránkoztat?” (János 6:61). Ahelyett, hogy a hitüket a kétségeik elé helyezték volna, „sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele” (János 6:66).
Amikor azonban Krisztus megkérdezte a többi tanítványától, hogy ők is el akarnak-e menni, Péter az egyetlen ténylegesen lehetséges válasszal felelt: „…kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad” (János 6:67–68).
Késztetésünk forrása
Péter tisztában volt azzal, hogy miből fakad a belső ösztönzése. Abban gyökerezik, hogy miért tesszük, amit teszünk az evangéliumban, ez pedig a Jézus Krisztusról való bizonyságunk és az Őbelé vetett hitünk. „És mi elhittük és megismertük – jelentette ki Péter –, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (János 6:69; kiemelés hozzáadva). Ha mi is szert teszünk erre az erős meggyőződésre Jézus Krisztusról, az Ő isteni mivoltáról és a munkájáról, akkor mi is rálelhetünk arra a belső késztetésre, amely az evangéliumi életre ösztönöz bennünket – még akkor is, amikor ez nehéznek tűnik; még akkor is, amikor senki más nem veszi észre; és még akkor is, amikor mi sem vagyunk biztosak abban, hogy ezt akarjuk.
Mindig lesz „kemény beszéd”. Viszont mindig meglesz az a lehetőségünk, hogy a hitet válasszuk bármiféle kétkedés vagy bizonytalanság helyett. Amint azt L. Whitney Clayton elder a Hetvenek elnökségéből kijelentette: „Az, hogy hiszünk, a valaha meghozott legfontosabb döntésünk lesz.”2
Mit tegyél hát, ha egy-egy ilyen „kemény beszéd” túloldalán találod magadat?
1. Kövesd Péter és a többi tanítvány példáját, akik hithűek maradtak még akkor is, amikor könnyebb lett volna odébbállni. Hallgass a próféták, apostolok és más vezetők tanácsaira:
„A félelem, a kétely, a zűrzavar idején tartsátok meg a már meghódított területet…! [K]apaszkodjatok erősen abba, amit már tudtok, és álljatok szilárdan, míg további tudást nem kaptok!”3
„[Tegyetek] egyetlen egyszerű kis lépést – aztán meg a következőt. […] Koncentrál[jatok] azokra az igazságokra, amelyekben hisz[tek], és hagyhatj[átok], hogy ezek az igazságok eltöltsék az elmé[teke]t és a szív[eteke]t.
[A]z alapvető evangéliumi igazságokkal kezd[jétek].”4
2. Maradj közel a szentírásokhoz, és kövesd a tanításaikat:
„[I]mádságos lélekkel tanulmányozzuk a Mormon könyvét mindennap és elmélkedjünk róla!”5
„Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok” (János 7:17).
„Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói” (Jakab 1:22).
3. Továbbra is tartsd be a parancsolatokat.
„[Ő]szinte kérdéseinkre akkor kapunk válaszokat, amikor buzgón kutatunk, és amikor a parancsolatok szerint élünk. […] [H]itünk képes átívelni a jelen értelem korlátain.”6
„[H]a kitartotok az engedelmességben…, akkor meg fogjátok kapni a keresett tudást és megértést.”7
A végén a belső késztetésünk egészen egyszerűen arra vezethető vissza, amit Péter mondott. Hisszük-e, hogy Jézus a Krisztus; hogy Ő irányítja az egyházát, és nála van az „örök életnek beszéde”? Előbbre helyezzük-e az Őbelé vetett hitünket az olyan „kemény beszédeknél”, amelyeket az adott pillanatban esetleg nem értünk?
Az evangéliumi élet jutalmai
Amikor úgy döntünk, hogy szeretjük és követjük Istent és Jézus Krisztust, és hogy még akkor is betartjuk a parancsolatokat, amikor nem teljesen értjük azokat, akkor a jutalmak mérhetetlenül nagyok lesznek. A természetes ember ezt kérdezi: „Mit nyerek én ezen?” Az evangélium tanításai ezeket a válaszokat adják: „…békességet ebben a világban és örök életet az eljövendő világban”; egy számodra elkészített helyet Isten palotáiban; mindazt, amivel Mennyei Atya rendelkezik; „a boldogság egy soha véget nem érő állapotá[t]” (lásd T&Sz 59:23; Ether 12:34; T&Sz 84:38; Móziás 2:41); és ahogy Dieter F. Uchtdorf elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja mondta: „[Itt, az egyházban] rátaláltok arra, ami felbecsülhetetlen értékkel bír. …itt megtaláljátok az örök élet szavait, az áldott megváltás ígéretét, valamint a békességhez és boldogsághoz vezető ösvényt.”8 És ez csak néhány a sok közül.
Amikor Krisztus követésének és a parancsolatai betartásának szenteljük magunkat, megkapjuk mindezeknek és sok egyébnek is az ígéretét. Ez nem jelenti azt, hogy az ösvény mindig könnyű és egyszerűen érthető lesz, de a számunkra megígért áldások –melyeknek az a feltétele, hogy erősek maradjunk – sorra kibontakoznak majd az életünk során és azon túl is.
De akármilyen hihetetlenek is ezek az áldások, ne elsősorban ezek ösztönözzenek minket az evangéliumi életre! Bármilyen kérdésed legyen is, bármelyik tan legyen is az, amelyet nem értesz, nálad is – pont úgy, ahogy Péter és mások esetében is történt – a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hited lesz a kulcs ahhoz a belső ösztönzéshez, hogy az Ő evangéliuma szerint élj.
„Végső soron a késztetéseink és a gondolataink befolyásolják a cselekedeteinket – mondta Uchtdorf elder. – A Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának igaz voltáról való bizonyság a leghatalmasabb késztető erő az életünkben. Jézus újra meg újra kihangsúlyozta a jó gondolatok és a helyes késztetések erejét: »Minden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek« (T&Sz 6:36).
A Jézus Krisztusról való bizonyságunk, valamint a visszaállított evangélium segíteni fog az életünkben, hogy megtudjuk, mi Isten konkrét terve számunkra, és miként kell a szerint cselekednünk. Bizonyosságot ad Isten valóságáról, igaz voltáról és jóságáról, Jézus Krisztus tanításairól és engeszteléséről, valamint az utolsó napi próféták isteni elhívásáról.”9
Ami engem illet, én folyamatosan meg fogom próbálni, még akkor is, amikor nehéznek érzem. Továbbra is mondani fogom az imáimat, és tanulmányozni fogom a szentírásaimat. Naponta fogok erőfeszítést tenni azért, hogy megerősítsem a Szabadítóról való bizonyságomat. És igyekezni fogok úgy élni, ahogy Ő szeretné, hogy éljek; és az Ő szavaira, valamint az élő prófétákra és apostolokra fogok támaszkodni abban, hogy megtanítsák nekem, miként tegyem ezt. Eközben arra a belső késztetésre fogok támaszkodni, amely nemcsak az Őbelé vetett hitemből és az Őiránta való szeretetemből fakad, hanem az Ő örök engeszteléséből és az irántam való szeretetéből is.