Amit minden püspök szeretne, hogy az egyházközsége tagjai tudjanak
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah államban él.
Íme nyolc olyan igazság, amelyet püspöki szolgálatom alatt tanultam.
Csodálatos lehetőség volt, hogy püspökként szolgálhattam. Azokban az években annyi leckét tanultam, hogy össze sem tudom számolni. Tanultam azonban nyolc olyan igazságot, amelyek a meggyőződésem szerint egyetemesek. Ez a felsorolás ugyan nem tartalmaz mindent, de igyekeztem olyan dolgokat belefoglalni, amelyekről minden püspök azt reméli, hogy az egyházközsége tagjai tisztában vannak azokkal.
1. A püspök az egyházközsége minden tagját nagyon is valóságosan szereti.
A püspök szeretete az egyházközsége iránt ahhoz a szeretethez kapcsolódik, amellyel Mennyei Atya és Jézus Krisztus viseltet mindegyikünk iránt. Amikor egy püspök az úrvacsorai gyűlés alatt körbepillant az egyháztagokon, olyan könyörület és együttérzés tölti el, amelyhez foghatót soha nem tapasztalt. Amikor egy püspök feláll és elmondja, mennyire szereti az egyházközsége tagjait, az érzései szívből jövőek és valóságosak. Tudnod kell, hogy a püspököd szeret téged; érdekli, hogy mi van veled; és nem is tudod, hogy milyen nagyon törődik veled.
2. A püspököt fizikailag, érzelmileg és lelkileg is az egyháztagok hite és imája tartja fenn.
Egy püspök számtalan órát tölt szolgálattal. Vasárnaponként gyakran a gyülekezeti házban tölt sok-sok órát, további hétköznap estéken pedig, munka után, az egyházközsége tagjaival találkozik, interjút tart velük és gondjukat viseli.
A püspök az egyháztagok hitének és imájának köszönhetően képes ezt hétről hétre megtenni. Újonnan elhívott püspökként akaratlanul is kicsordult a könnyem minden alkalommal, amikor egy-egy egyháztag imájában az „áldd meg a püspököt” szavakat hallottam. A hittel mondott imáid valóban válaszra lelnek: a püspök valóban elnyeri ezen imák fenntartó hatalmát, és meg is érzi azt. Az egyház püspökeinek fejére száll az Úr válasza, amelyet azokra a hittel teljes imákra ad.
3. A püspök gyakran hihetetlenül kevésnek érzi magát az elhíváshoz (még akár három-négy év elteltével is).
Nagyon kevés olyan püspököt ismertem, aki úgy érezte, hogy valóban „felkészült” az elhívásra. Azt azonban tudom, hogy „akit az Úr elhív, azt alkalmassá is teszi”1. Miközben a püspök tisztában van vele, hogy egyre alkalmasabbá válik, ezalatt egy olyasféle érzéssel is küszködik, hogy soha nem fogja jól végezni az elhívását. A tőle telhető legjobbat fogja tenni, hogy szükség esetén bölcs tanácsot adjon, hogy ne bántsa meg az embereket, és hogy rá legyen hangolódva a Lélekre, de időnként még így is az fog járni a fejében, hogy vajon elfogadhatóan tölti-e be az elhívását.
4. Isten Lelke akkor tud a püspökön keresztül munkálkodni, amikor ő az egyházközsége tagjaival tanácskozik.
Amikor megkérdezik, hogy mi hiányzik legjobban azóta, hogy nem szolgálok püspökként, azt szoktam felelni, hogy a Léleknek az az erős hatása, amely a püspök palástjával jár együtt. Legyen szó akár a szeretteiket elvesztők vigasztalásáról, a hűtlen házastársaik miatt küszködőkkel való beszélgetésekről, vagy az emberek bűnbánatra szólításáról, a hithű püspök rendelkezésére álló Lélek Isten Lelke és a kinyilatkoztatás lelke.
Nemrégiben az egyházközségem egyik korábbi tagja kérte a segítségemet néhány személyes kérdésben. Ez a nőtestvér már új egyházközségbe költözött, és nem volt benne biztos, hogy az új püspökéhez akar-e fordulni iránymutatásért. Neki is elmondtam azt, amit már sokszor elmondtam a felmentésem óta: bár én örömmel segítek, már nem birtoklom a püspökök által viselt kulcsokat, miközben éppen ezek a kulcsok bizonyulhatnak döntő fontosságúnak abban, hogy megkapja a szükséges segítséget. Azt javasoltam, hogy beszéljen a püspökével. Két héttel később felkerestem, és elmondta, hogy találkozott a püspökével, aki mintha már tudta volna, hogy neki milyen gondjai vannak, és mi lehetne számára a legjobb segítség. Bár természetesen a püspökök is esendőek, de az Úr sugalmazza és vezeti őket, és életeket áld meg a szavaikon keresztül.
5. A püspök is ember: néha hibákat vét és néha helytelenül cselekszik.
A püspökök végül is halandó emberek. Vannak tökéletlenségeik, gyengeségeik, elfogultságaik és személyes gondjaik. A Lélek alkalmassá teszi a püspöki hivatalt betöltő férfit, de ettől még a püspök továbbra is ugyanolyan gondoknak és gyengeségeknek kitett ember, mint bármelyikünk.
Ez a felismerés azonban ne csökkentse a tiszteletet, amelyet az elhívása iránt tanúsítunk, sem pedig azt, hogy mennyire fogadjuk meg a tanácsát! A püspök nagyon is tisztában van a saját gyengeségeivel, és azon van, hogy felülkerekedjen azokon, vagy legalább a püspöki szolgálatán kívülre rekessze azokat. Azonban bármennyire is próbálkozik, mindig tökéletlen marad.
6. A püspök úgy érzi, hogy soha nem tud eleget találkozni az egyházközség tagjaival, vagy nem tud elegendő jót tenni.
A püspöknek mindennap az jár a fejében, hogy kinek segíthetett volna – vagy kellett volna még segítenie – aznap. Én nagyon szívesen találkoztam volna rendszeresen minden egyháztaggal, de volt egy teljes idejű állásom, ott volt a családom, a fiatalok programja, és az egyházközség néhány különösképpen szükséget szenvedő tagja. Egész egyszerűen nem állt rendelkezésre elég idő arra, hogy minden egyháztaggal rendszeresen találkozzak.
Püspökként mindazonáltal a Lélek időnként kimondottan arra késztetett, hogy látogassak meg egy-egy küszködő egyháztagot. Ezek a látogatások sokszor kezdődtek úgy, hogy ezt mondták: „Tudtam, hogy el fogsz jönni!” Gyakran éreztük túláradóan a Lelket, amikor mindketten rájöttünk, hogy a látogatás újabb bizonyítéka annak, hogy Isten megválaszolja az imákat.
Mindig örömmel töltött el az a fogadtatás is, amelyben a tevékeny, „nem küszködő” egyháztagok részesítettek, amikor ajtót nyitottak. Ezek a jóravaló emberek minden héten eljárnak istentiszteletre, hithűen szolgálnak elhívásokban, nincsenek óriási, szembeszökő kihívásaik, és általánosságban véve nem szokták őket rendszeresen látogatni a papsági vezetők. Ők hálásak voltak a püspökkel töltött személyes időért. Hadd mondjam mindegyikőtöknek: „Köszönöm! Csak így tovább! Tudnod kell, hogy a püspököd szeret téged, és gyakrabban keresne fel, ha lenne rá lehetősége.”
7. A püspöködnek valóban, igazán, őszintén szüksége van arra, hogy szolgálattételt nyújtsatok egymásnak.
Amikor csak püspökként azt mondták nekem, hogy az egyházközség valamelyik tagja küszködik, mindig az volt az első kérdésem: „Kik a házi- és látogatótanítói?” Ez volt az egyik módja annak, hogy felmérjük, hogy az adott egyháztag szükségletei rövid és hosszú távon is el lesznek látva. Ha a püspök az egyházközség és a cövek többi tagjának segítsége nélkül cselekszik, korlátozottak az erőforrásai. Mindenképpen elmehet – és el is fog menni –, hogy felkeressen válságban lévő embereket. Azonban a rendelkezésére álló papsági és segítőegyleti erőforrásokkal messzebbre érhet a karja.
Erről szól a szolgálattétel. Vannak időszakok, amikor néhányan elfelejtjük, miért is nyújtunk szolgálattételt egymásnak: az Úr megparancsolta nekünk, hogy „egymást szeressétek” (János 13:34). Tudnod kell, hogy a püspököd a szolgálattételt sugalmazott módként alkalmazza abból a célból, hogy jobban jelen legyen az egyházközség tagjainak életében.
8. A püspök azt kívánja, hogy bárcsak mindent megtehetne a nyájáért.
Legyen az bármikor, nappal vagy éjszaka; legyen szó papsági áldásról, egy tévelygő gyermeknek nyújtott tanácsról, vagy arról, hogy egy baleset helyszínére siet, ő meg szeretne tenni mindent, amire csak szüksége van az egyházközség tagjainak. Nem tud mindig mindent megtenni, és nem is biztos, hogy minden helyzetben ő a megfelelő személy, de ne félj segítséget kérni tőle, amikor szükséged van rá! Tudnod kell, hogy a püspök azért van, hogy szolgáljon az ilyen időszakok során, és hogy mindketten gazdag áldásokban részesültök, amiért közösen dolgoztok.
Alázattal tölt el az a szentséges lehetőség, hogy ebben a szent elhívásban szolgálhattam. Szolgálatom során eljutottam a hittől a tudásig. Már nem hiszem, hogy az evangélium igaz: tudom, hogy igaz. Már nem hiszem, hogy Isten ismer engem: tudom, hogy Isten végtelenül tudatában van mindegyikünknek, a mindennapi életünknek és a személyes küszködéseinknek. Ráadásul azt is tudom, hogy Ő a szolgáin keresztül munkálkodik, különösképpen azokon keresztül, akik a papság kulcsait birtokolják. Tudom, hogy nem szolgálhattam volna püspökként, ha Isten nem törődne ezzel a munkával. Az evangélium igaz volta és Istennek a gyermekei iránti szeretete teszi lehetővé minden püspöknek a szolgálatát.