De én éhes vagyok!
Isadora Marques Garcia
Brazília, São Paulo
Illusztrálta Allen Garns
Kolumbiában szolgáltam missziót, és az egyik esős napon a társammal egy óránk maradt még arra, hogy hazaérjünk. Az egész napos gyaloglástól elfáradtunk és megéheztünk. Nem találtunk senkit, akit taníthattunk volna.
Nem vittünk magunkkal pénzt, és bevásárolni sem voltunk. Tudtuk, hogy amikor hazaérünk, nem lesz mit ennünk. Megpróbáltam elűzni ezeket a kellemetlen gondolatokat, és a munkára összpontosítani.
„Odanézz, mit találtam!” – kiáltott fel hirtelen a társam.
Bankjegyek hevertek a földön. Láttam az arcán, hogy arra gondol, amire én. Vehetnénk valamit enni!
Aztán egy pillanattal később a társam azt mondta: „Nem, ez a pénz nem a miénk.”
„De én éhes vagyok!” – gondoltam.
„Bárkié legyen is, ilyenkor este már nem fogjuk megtalálni az illetőt” – mondtam a társamnak.
Ő azt javasolta, hogy imádkozzunk. Tudtam, hogy így helyes, de egy részem őrültségnek gondolta ezt. Egész nap keményen dolgoztunk. Éhesek voltunk. Lehet, hogy a talált pénz éppen a szolgálatunkért kapott áldás.
Aztán eszembe jutott édesanyám. Kiskoromban arra tanított engem és a testvéreimet, hogy mindig legyünk becsületesek. Példa volt számunkra, és mindig azért imádkozott, hogy legyen bátorságunk becsületesnek lenni. Tudtam, hogy ha ott lett volna velünk, akkor elszomorította volna, ha nem döntök helyesen.
Így hát imádkoztunk. Arra kértük Mennyei Atyát, hogy segítsen nekünk megtalálni a tulajdonost. Néhány perc elteltével egy fiatalember jött arra, és keresett valamit. Könnyes volt a szeme, és feldúltnak tűnt. A társammal odamentünk hozzá, és kiderült, hogy nálunk van, amit keres.
Visszaadtuk a pénzét, ő pedig egyfolytában hálálkodott. Elmondta, hogy a továbbtanulásához kell a pénz. Anélkül hiába vették fel. Könnyek szöktek a szemembe, és megbántam a pénz elköltésére vonatkozó korábbi vágyamat. Elkértük az elérhetőségét, és vele együtt hat embert tudtunk tanítani. Aznap este megköszöntem a társamnak a jó példáját.
Tudom, hogy Isten megáld bennünket, amikor becsületesek vagyunk. Bár nem volt mit ennünk aznap este, nem emlékszem rá, hogy éhesen feküdtem volna le. Végső soron mégis áldás volt, hogy megtaláltuk azt a pénzt.