Így állj szilárdan – egy súlyemelő tanácsai
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában él.
Egyetlen szentírásvers is rengeteget jelenthet – még egy súlyemelőversenyen is.
Amikor a középiskola első osztályába jártam, a súlyemelőedző azt javasolta, hogy én is kezdjek súlyt emelni.
„Ööö… kösz, nem – mondtam. – Nem az én világom.”
De ő egyre csak unszolt. Hetekig.
Végül kipróbáltam. Igaza volt, nagyon bejött a súlyemelés. Először kifejezetten fura volt: a testem semmi ilyesmihez nem volt hozzászokva. De aztán megszerettem azt az érzést, amit az edzés adott. Szerettem a csapattársaimat és a versenyeket is. Aztán egyre jobb lettem!
Mostanra pedig a súlyemelés már meghatározó szerepet játszik az életemben. Mindennap legalább két-három órát edzek: tarkón guggolás, lökés, beülve szakítás… (És ne aggódj, ha esetleg nem tudnád, hogy ezek mit jelentenek – én sem tudtam!)
Mint annyi mindenhez, a súlyemeléshez is idő és türelem szükséges, ez pedig időnként nehezére eshet az embernek. Szerencsére a családom mindig mellettem áll és biztat engem, még akkor is, amikor amiatt panaszkodom, hogy mindenem sajog (ami gyakran előfordul). Mire hazaérek az edzésről, Apa mindig jeges borogatással és lelkesítő szavakkal vár. Anya pedig mindig áldozatokat hoz azért, hogy eljuthassak a versenyekre.
Néhány évvel ezelőtt is egy ilyen versenyen vettem részt Pennsylvania államban, Philadelphiában. Izgatottan vártam, hogy összemérhessem az erőmet az ország különböző részeiből érkezett súlyemelőkkel, de egy kicsit aggódtam is, amiért ennyire távol vagyok a családomtól. Hogy ezt könnyebb legyen elviselnem, Anya megígérte, hogy mindennap küld szentírásverseket és elgondolkodtató üzeneteket SMS-ben.
A verseny előtti estén néhány srác bulit szervezett. Úgy gondoltam, hogy klassz lenne részt venni rajta, így aztán a szobatársammal elugrottunk oda. Csakhogy rögtön láttam, hogy ez nem az a fajta buli, amilyenekhez én szoktam. Itt a fiatalok italoztak, cigiztek, káromkodtak és kihívóan táncoltak. Tudtam, hogy nem kellene ott lennem, de aggódtam amiatt, hogy mit fog gondolni a szobatársam, vagy éppen a többi versenyző.
De aztán bevillant egy gondolat:
„Álljatok szent helyeken.”
Az egyik kedvenc szentírásversemből volt, amelyet Anya ráadásul pont aznap reggel küldött nekem, vagyis a Tan és szövetségek 87:8-ból: „Álljatok tehát szent helyeken, és ne mozduljatok el, míg el nem jön az Úr napja; mert íme, hamar eljön az, mondja az Úr. Ámen.”
Nem tudom, hogy Anya miért küldte aznap azt a verset, de egész életemben ez volt az egyik kedvencem. Már nyolcévesen megtanultam kívülről, és ez a vers újra és újra emlékeztetett engem arra, hogy legyek bátor, engedelmes, és álljak ki azért, amiben hiszek.
„Álljatok szent helyeken.”
„Mennem kell” – mondtam a szobatársamnak. Elmondtam neki, hogy Anya milyen szentírásverset küldött aznap reggel. „Ez itt nem olyan hely, ahol állnom kellene.”
A szobatársam azt mondta, hogy ő sem akar maradni. Ő is kényelmetlenül érezte magát, de nem akarta egyedül faképnél hagyni őket, nehogy lúzernek nézzék. Megköszönte, hogy szóltam, aztán vissza is mentünk a szállásra.
Másnap reggel megtudtuk, hogy nem sokkal a távozásunk után a buliban lévő fiatalok lebuktak, és ital- és drogfogyasztás miatt kizárták őket a versenyből.
Ha nem jött volna a késztetés, hogy jusson eszembe az Anya által küldött vers, talán engem is kizártak volna. Végül aranyérmes lettem, úgyhogy igazán hálás vagyok, amiért versenyezhettem. (Azt hiszem, nem múlik el úgy nap, hogy ne köszönném meg Anyának azt az SMS-t.)
A súlyemelőverseny megnyerése eléggé egyértelmű és azonnali áldás, amely a parancsolatok betartásából fakad. De a Tan és szövetségek 87:8 nem azt mondja, hogy „álljatok szent helyeken, hogy súlyemelőversenyeket nyerhessetek”. Ahogy a János 14:15 sem azt mondja, hogy „ha azonnali áldásokat akartok, az én parancsolataimat megtartsátok”. Az Úr azért áld meg bennünket, mert szeret. Mi pedig azért próbálunk szentek és engedelmesek lenni, mert bízunk az Úrban, és szeretjük Őt.