Az utolsó szó
Az úrvacsora és a krisztusibbá válás
Egy 2017. októberi általános konferenciai beszéd alapján.
Ha jobban belegondolunk, az úrvacsora jelképrendszere gyönyörű. A kenyér és a víz az Ő testét és vérét jelképezi, aki az Élet Kenyere és az Élő Víz (lásd János 4:10), szívbe markoló emlékeztetőként arra az árra, melyet Ő fizetett a megváltásunkért. A kenyér megtörésekor emlékezünk a Szabadító megsebzett testére. Amikor a vizet isszuk, arra a vérre gondolunk, melyet Ő ontott a Gecsemánéban és a kereszten, illetve annak megszentelő hatalmára (lásd Mózes 6:60).
Azonban az Ő testének jelképes evése és vérének ivása további jelentéssel is bír: azzal, hogy Krisztus tulajdonságait és jellemét magunkévá tesszük… Amikor hetente veszünk az úrvacsorai kenyérből és vízből, jól tesszük, ha átgondoljuk, mennyire teljes mértékben kell magunkévá tennünk az Ő jellemét és bűntelen életének mintáját a saját életünkben és lényünkben. Jézus nem engesztelhetett volna ki mások bűneiért, ha Ő maga nem lett volna bűntelen. Mivel az igazságosság nem formált jogot rá, ezért felajánlhatta Magát helyettünk az igazságosság kielégítésére, majd pedig irgalmat nyújthatott számunkra. […]
A Szabadító testéből venni és véréből inni azt jelenti, hogy kivetünk az életünkből mindent, ami nincs összhangban a krisztusi jellemmel, és elsajátítjuk az Ő jellemvonásait. Ez a bűnbánat tágabb jelentése: nem csupán elfordulunk a múltbéli bűntől, hanem „Isten felé fordítjuk a szívünket és az akaratunkat”, tovább haladva előre (Lásd Szentíráskalauz: bűnbánat). Isten majd megmutatja nekünk a hiányosságainkat és a hibáinkat, azonban segít is a gyengeségeinkből erőt kovácsolni (lásd Ether 12:27). Ha őszintén feltesszük a kérdést: „mi fogyatkozás van még bennem?” (Máté 19:20), Ő nem hagy minket kétségek között, hanem szeretettel válaszol a boldogságunk érdekében. És reményt nyújt nekünk.