Ez a mi időnk!
Isten pontosan ide és pontosan most, a történelemnek ebben a nagy jelentőségű időszakában küldött el minket.
Egyszer, még 1978-ban, egy 65 000 rajongóval tömött stadion futballpályáján álltam. Egy sor hatalmas termetű ellenfél tornyosult előttem, akik úgy néztek ki, mintha le akarnák szedni a fejemet. Ez volt az első meccsem kezdő irányítóként az amerikai futball nemzeti ligájában, és a Super Bowl legutóbbi bajnokai ellen játszottunk. Őszintén szólva megkérdőjeleztem, vajon elég jó vagyok-e ahhoz, hogy a pályán legyek. Hátrahúzódtam az első dobáshoz, és amint útjára indítottam a labdát, olyan erős lökés ért, mint még soha. Abban a pillanatban, egy rakás megtermett sportoló alatt elnyúlva felmerült bennem, hogy mit is keresek ott. Döntés előtt álltam. Engedem, hogy a kételyeim felülkerekedjenek rajtam, vagy rátalálok a folytatáshoz szükséges bátorságra és erőre?
Associated Press
Akkor még nem ismertem fel, hogy ez a tapasztalat miként készít fel az eljövendő lehetőségekre. Meg kellett tanulnom, hogy nehéz helyzetekkel szembesülve is tudok erős és bátor lenni.
Egy futballmeccs talán közel sem olyan fontos, mint azok a kihívások, amelyekkel ti fogtok szembenézni. A legtöbb esetben nem lesz nézőkkel teli stadion. Azonban a bátor döntéseiteknek örökkévaló jelentőségük lesz.
Lehet, hogy nem mindig érezzük magunkat készen a kihívásra. Azonban Mennyei Atyánk az Ő királysága rettenthetetlen építőiként tekint ránk. Ezért küldött bennünket ide most, a világtörténelem legdöntőbb szakaszában. Ez a mi időnk!
Hallgassátok meg, mit mondott Russell M. Nelson elnök nem sokkal azután, hogy az egyház elnöke lett: „Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus mostantól kezdve fogja véghezvinni néhány leghatalmasabb művét mindaddig, amíg újra eljő. Csodálatos jeleit láthatjuk majd annak, hogy az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus uralkodik ezen egyház felett, magasztosan és dicsőségben” (Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. Liahóna, 2018. máj. 96.).
Néhány leghatalmasabb művét? Csodálatos jeleket? Vajon milyen lesz mindez? Mi lesz a mi szerepünk, és honnan tudjuk majd, mi a teendőnk? Nem tudom az összes választ, de azt tudom, hogy az Úrnak arra van szüksége, hogy készen álljunk. Soha nem volt életbevágóbb az, hogy arra érdemesen használjuk a papság hatalmát.
Hiszünk Isten prófétájának? Tudjuk, mi a rendeltetésünk, és be tudjuk teljesíteni? Igen, tudjuk, és meg is kell tennünk, mert ez a mi időnk!
Amikor Isten előttünk járó hatalmas szolgáiról – Mózesről, Máriáról, Moróniról, Almáról, Eszterről, Josephről és másokról – szóló történeteket hallunk, akkor úgy tűnik, mintha ők utolérhetetlenül különlegesek lettek volna. Pedig nem is különböztek tőlünk annyira. Kihívásokkal szembesülő hétköznapi emberek voltak. Bíztak az Úrban. Sarkalatos pillanatokban helyes döntéseket hoztak. És Jézus Krisztusba vetett hittel véghezvitték azt a munkát, amelyre az ő idejükben szükség volt.
Goodsalt
Gondoljatok csak az ószövetségi hősre, Józsuéra. A történelem egyik legnagyobb vezetőjének, Mózesnek az odaadó követője volt. Mózes távozása után eljött Józsué ideje. Neki kellett bevezetnie Izráel gyermekeit a megígért földre. Hogyan fogja ezt megtenni? Józsué egyiptomi rabságban született és nevelkedett. Nem volt kézikönyv vagy oktatófilmek, amelyek a segítségére lehettek volna. Még okostelefonja sem volt! Azonban az övé volt ez az ígéret az Úrtól:
„…a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.
Légy bátor és erős” (Józsué 1:5–6).
Még új és tapasztalatlan hetvenesként kaptam egy sürgős telefonhívást az Első Elnökség Hivatalából, amelyben arra kértek, hogy a prófétát képviselve azonnal látogassak meg egy fiatal férfit a kórházban. A fiatal férfi neve Zach volt. Misszionáriusnak készült, de egy baleset következtében komoly fejsérülést szenvedett.
A kórházba menet pörgött az agyam. Megbízás, hogy menjek a próféta helyett? Komolyan? Vajon mi vár ott rám? Hogyan fogok segíteni ennek a fiatal férfinak? Vajon van elég hitem? A buzgó ima és annak tudata jelentette számomra a horgonyt, hogy rendelkezem a szent papság felhatalmazásával.
Amikor odaértem, Zach egy kórházi ágyon feküdt. Egy beteghordozó készen állt, hogy a műtőbe siessen vele, ahol az orvosok enyhíteni tudják az agyára nehezedő nyomást. Könnyes arcú édesanyjára és a közelben álló ijedt barátjára nézve világos volt számomra, hogy Zachnek papsági áldásra van szüksége. A barátja nemrég kapta meg a melkisédeki papságot, így hát megkértem, hogy segítsen nekem. Éreztem a papság hatalmát, miközben alázatosan áldást adtunk Zachnek. Aztán elsiettek vele a műtőbe, és egy békés érzés megerősítette számomra azt, hogy a Szabadító az Ő bölcsessége szerint elrendezi majd a dolgokat.
Az egészségügyi személyzet az első bemetszés előtt még készített egy röntgenfelvételt. Megdöbbenésükre azt látták, hogy nincs is szükség műtétre.
Rengeteg gyógykezelés után Zach újra megtanult járni és beszélni. Sikeres missziót szolgált, és most csoda szép családja van.
Természetesen nem mindig végződnek így a dolgok. Más papsági áldásokat is adtam már, ugyanilyen hittel, amelyeknél azonban az Úr nem biztosított teljes gyógyulást ebben az életben. Bízunk az Ő céljaiban, és Őrá bízzuk az eredményt. A cselekedeteink kimenetelét nem mindig választhatjuk meg, azonban dönthetünk úgy, hogy készen állunk a cselekvésre.
Titeket talán soha nem fog arra kérni az Első Elnökség, hogy képviseljétek őket egy életveszélyes helyzetben. Arra viszont elhívást kaptunk, hogy az Úr képviselőiként életbevágó dolgokat tegyünk. Ő nem fog elmaradni tőlünk. Ez a mi időnk!
Péter, a Szabadító fő apostola, egy hajón volt a tengeren, amikor látta, amint Jézus a vízen jár. Csatlakozni akart hozzá, mire a Szabadító így szólt: „Jövel!” Péter bátran és csodás módon maga mögött hagyta a hajó biztonságát, és a vízen járva elindult a Szabadító felé. Amikor azonban Péter a dühöngő szelekre összpontosított, megingott a hite. „[M]egrémüle; és mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt” (lásd Máté 14:22–33).
Amikor az életünket szelek tépázzák, mi mire összpontosítunk? Ne feledjétek, hogy az erőnek és a bátorságnak mindig van egy megbízható forrása. Jézus karja ki van nyújtva felénk, ahogyan Péter felé is ki volt nyújtva. Ha mi is Felé nyújtjuk a karunkat, Ő szeretetteljesen megment minket. Az Övéi vagyunk. Azt mondta: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy” (Ésaiás 43:1). Ha engeditek, akkor Ő uralkodni fog az életetekben. A döntés a tiétek. (Lásd Russell M. Nelson: Engedni, hogy Isten uralkodjon. Liahóna, 2020. nov. 92–95.)
Élete végén Józsué e szavakkal esedezett népéhez: „…válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; …én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józsué 24:15). Az Úr szolgálatára irányuló döntésének köszönhetően Józsuéból nagyszerű vezető lett a maga idejében. Drága barátaim! Ez a mi időnk! És a döntéseink fogják meghatározni a sorsunkat (lásd Thomas S. Monson, “Decisions Determine Destiny” [Brigham Young University fireside, Nov. 6, 2005], speeches.byu.edu).
Amikor püspökként szolgáltam, az egyházközségünknek volt egy jelmondata: „A jó döntések egyenlőek a boldogsággal – mindörökké.” A fiatalok a folyosón elhaladva mellettem azt mondták: „Püspök, jó döntéseket hozok!” Ez minden püspök álma!
Mit értünk jó döntések alatt? Valaki egyszer azt kérdezte Jézustól: „…melyik a nagy parancsolat a törvényben?” Ő így felelt:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:36–39).
Nem tudom, ti is így vagytok-e ezzel, de én e két nagy parancsolatot olvasva felfedezek egy harmadikat is: szeresd magadat.
Gondoltatok valaha is parancsolatként arra, hogy szeressétek magatokat? Vajon tudjuk-e valóban szeretni Istent és a gyermekeit úgy, ha magunkat nem szeretjük?
Egy bölcs vezető nemrég tanácsokat adott egy férfinak, aki több évnyi ártalmas döntésen próbált felülkerekedni. A férfi szégyellte magát, és kétségbe vonta, hogy méltó-e bárki szeretetére.
A vezetője azt mondta neki: „Az Úr ismer téged, szeret téged, és elégedett veled és az általad megtett bátor lépésekkel.” Ám azután még hozzátette: „Meg kell hallanod az önmagad szeretetére vonatkozó parancsolatot, hogy érezni tudd [Isten] szeretetét és szeretni tudj másokat.”
Amikor ez a fivér meghallotta ezt a tanácsot, más szemmel tekintett az életre. Később azt mondta: „Egész életemet azzal töltöttem, hogy békére és elfogadásra próbáltam lelni. Sok rossz helyen kerestem ezeket a dolgokat. Csak Mennyei Atya és a Szabadító szeretetében lelhetek megnyugvásra. Tudom, hogy azt akarják, hogy szeressem önmagamat. Tényleg ez az egyetlen módja annak, hogy érezni tudjam az Ő szeretetüket irántam.”
Mennyei Atyánk azt akarja, hogy szeressük magunkat – ne váljunk kevélyekké vagy önzőkké, de lássuk magunkat úgy, ahogyan Ő lát minket: az Ő becses gyermekei vagyunk. Amikor ez az igazság mélyen a szívünkbe vésődik, akkor gyarapodni fog az Isten iránti szeretetünk. Amikor őszinte tisztelettel tekintünk magunkra, akkor megnyílik a szívünk arra, hogy másokkal is így bánjunk. Minél inkább felismerjük isteni értékünket, annál jobban megértjük ezt az isteni igazságot: Isten azért küldött bennünket pontosan ide és pontosan most, a történelemnek ebben a nagy jelentőségű időszakában, hogy a lehető legnagyobb jót tehessük a birtokunkban lévő tehetségekkel és ajándékokkal. Ez a mi időnk! (Lásd Russell M. Nelson: Igazi millenárisokká válni [világméretű áhítat fiatal felnőtteknek, 2016. jan. 10.], broadcasts.ChurchofJesusChrist.org.)
Joseph Smith azt tanította, hogy minden próféta minden korban „örömteli várakozással néz[ett] elébe annak a napnak, amelyben most élünk; …énekeltek, írtak és jövendöltek erről a napunkról; …mi vagyunk az a kegyelt nép, akiket Isten kiválasztott, hogy létrehozzuk az utolsó napi dicsőséget” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 193.).
A napi kihívásaitokkal szembenézve ne feledjétek, miről biztosított benneteket Jeffrey R. Holland elder: „Oly sok minden nyugszik a vállaitokon, de ez dicső és sikeres vállalkozás lesz. […] Ennek a végső csatának a győztese már ki lett hirdetve. A győzelem már be is került a jegyzőkönyvbe… – a szentírásokba!” (“Be Not Afraid, Only Believe” [address to Church Educational System religious educators, Feb. 6, 2015], broadcasts.ChurchofJesusChrist.org).
Hadd adjak át nektek egy felkérést ezen a gyönyörű húsvéti hétvégén, miszerint mindannyian imádkozzunk, hogy felismerjük és teljes mértékben magunkévá tegyük egyedileg kapott szerepeinket, miközben felkészülünk a Szabadító újbóli eljövetelének dicsőséges napjára. Az Úr jobban szeret minket, mint azt felfoghatnánk, és mindig válaszolni fog az imáinkra! Legyünk bár egy futballpályán, egy kórteremben vagy bárhol máshol, fontos részei lehetünk ezeknek a figyelemre méltó eseményeknek – mert ez a mi időnk! Jézus Krisztus nevében, ámen.