Isten egy-egy gyermekének személyes utazása
Isten szövetséges gyermekei lévén szeretjük, tiszteljük, tápláljuk, óvjuk és üdvözöljük azokat a lelkeket, akik a halandóság előtti világból jönnek.
A világméretű járvány mindegyikünkre hatással volt, amint családtagok és a barátok hagyták váratlanul maguk mögött a halandóságot. Engedjétek meg, hogy megemlítsek hármat, akik nagyon hiányoznak nekünk és akik minden szerettünket jelképezik.
Ők Philippe Nsondi fivér és Germaine Nsondi nővér. Nsondi fivér a Brazzaville Kongói Köztársaság Cövek pátriárkájaként szolgált, mikor elhunyt. Orvos volt, aki bőkezűen osztotta meg tehetségét másokkal.1
Ő Clara Elisa Ruano de Villareal nővér az ecuadori Tulcánból. 34 évesen fogadta be a visszaállított evangéliumot, és szeretett vezető volt. A családja a kedvenc himnuszát, a Tudom, hogy jó Megváltóm él címűt énekelve búcsúzott tőle.2
Ő Ray Tuineau fivér Utah-ból, a gyönyörű családjával. A felesége, Juliet, azt mondta: „Szeretném, ha [a srácaim emlékeznének arra, hogy az apjuk] mindig igyekezett Istent tenni az első helyre.”3
Az Úr azt mondta: „Éljetek együtt szeretetben olyannyira, hogy siratjátok azok elvesztését, akik meghalnak”.4
Miközben sírunk, egyúttal örvendezünk is Szabadítónk dicsőséges feltámadásában! Neki köszönhetően a szeretteink és a barátaink folytatják örök utazásukat. Amint azt Joseph F. Smith elnök kifejtette: „Nem tudjuk elfelejteni őket; nem szűnünk meg szeretni őket… Továbbhaladtak; mi is haladunk tovább; növekedünk, ahogy ők is növekedtek.”5 Russell M. Nelson elnök azt mondta, hogy „bánatunk könnyei a várakozás könnyeivé válnak”6.
Tudunk a születés előtti életről
Örökkévaló szemléletmódunk nemcsak azokkal kapcsolatban tágítja ki az értelmünket, akik folytatják utazásukat a halandóságon túlra, hanem azokkal kapcsolatban is megnyitja az értelmünket, akik utazásuk korábbi szakaszában tartanak, és csak most lépnek be a halandóságba.
Minden egyes ember, aki a földre jön, Isten egyedi fia vagy leánya.7 Saját személyes utazásunk nem a születésünkkor kezdődött. Születésünk előtt együtt voltunk a felkészülés világában, ahol „részesült[ün]k első oktatásu[n]kban a lelkek világában”8. Jehova azt mondta Jeremiásnak: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek.”9
Némelyekben felmerülhet, hogy az élet akkor veszi-e kezdetét, amikor a magzat kialakul, amikor a szív dobogni kezd, vagy amikor a kisbaba az anyaméhen kívül is életképes, számunkra azonban nem kérdéses, hogy Isten lélekleányai és -fiai saját személyes utazásuk során a földre jönnek, hogy testet kapjanak és megtapasztalják a halandóságot.
Isten szövetséges gyermekei lévén szeretjük, tiszteljük, tápláljuk, óvjuk és üdvözöljük azokat a lelkeket, akik a halandóság előtti világból jönnek.
A nők bámulatos hozzájárulása
Egy nő számára a gyermekvállalás hatalmas áldozatot jelenthet fizikailag, érzelmileg és anyagilag is. Szeretjük és tiszteljük az ezen egyházban lévő bámulatos nőket. Okosan és bölcsen hordozzátok a családotok terheit. Szerettek. Szolgáltok. Áldozatot hoztok. Erősítitek a hitet, szolgálattételt nyújtotok a szükséget szenvedőknek és sokat adtok a társadalomnak.
Az élet védelmezésének szent felelőssége
Évekkel ezelőtt, mélységesen aggódva a terhességmegszakítások száma miatt a világon, Gordon B. Hinckley elnök az egyházban lévő nőkhöz szólt ma is érvényes szavakkal. Ezt mondta: „Ti, akik feleségek és anyák vagytok, ti vagytok a család horgonyai. Ti szültök gyermekeket. Micsoda hatalmas és szent felelősség ez! […] Mi történik az emberi élet szentségének megbecsülésével? Az abortusz olyan gonoszság – nyers, valóságos és visszataszító –, amely végigsöpör a földön. Azért könyörgök az egyházban a nőknek, hogy őrizkedjenek tőle, emelkedjenek föléje, és maradjanak távol az olyan kétes helyzetektől, amelyek nyomán az kívánatosnak tűnhetne. Jelentkezhetnek olyan körülmények, melyek hatására megtörténhet, de ezek rendkívül ritkák.10 […] Anyjai vagytok Isten fiainak és leányainak, kiknek élete szent. A megóvásuk Istentől kapott felelősség, melyet nem lehet könnyedén félresöpörni.”11
Marcus B. Nash elder megosztotta velem egy kedves 84 éves nő történetét, aki a keresztelési interjúja során „elismert egy [hosszú évekkel azelőtti] abortuszt”. Szívből jövő érzelemmel ezt mondta: „Életem minden napján, 46 éven keresztül cipeltem annak terhét, hogy elvetettem egy gyermeket. […] Semmit nem tehettem, amitől megszűnt volna a fájdalom és a bűntudat. Reményvesztett voltam, amíg nem tanítottak engem Jézus Krisztus igaz evangéliumáról. Megtanultam, miképpen tartsak bűnbánatot…, és hirtelen eltöltött a remény. Végre megtudtam, hogy bocsánatot nyerhetek, ha valóban megbánom a bűneimet.”12
Mily hálásak vagyunk a bűnbánat és a megbocsátás isteni ajándékaiért!
Mit tehetünk?
Mi a felelősségünk Jézus Krisztus békés tanítványaiként? Éljünk Isten parancsolatai szerint, tanítsuk azokat a gyermekeinknek, és osszuk meg másokkal, akik hajlandóak meghallgatni.13 Osszuk meg mély érzéseinket az élet szentségéről azokkal, akik a társadalomban döntéseket hoznak. Talán nem értékelik teljes mértékben azt, amiben hiszünk, de azért imádkozunk, hogy teljesebb mértékben megértsék, miért is mutatnak ezek a döntések bőven túl azon, hogy mihez kezd valaki a saját életével.
Ha egy nem várt gyermek érkezése várható, nyújtsuk ki a karunkat szeretettel, bátorítással és – szükség esetén – pénzügyi támogatással, megerősítve az anyát abban, hogy tegye lehetővé gyermeke megszületését és utazásának folytatását a halandóságban.14
Az örökbefogadás szépsége
A saját családunkban mérhetetlenül áldottak vagyunk, amiért két évtizede egy 16 éves fiatal megtudta, hogy gyermeket vár. A kisbaba apjával nem voltak házasok, és nem látták a közös folytatás lehetőségét. A fiatal nő hitt abban, hogy az általa hordozott élet értékes. Életet adott egy kislánynak, és megengedte, hogy egy igazlelkű család örökbe fogadja őt a sajátjaként. Bryce és Jolinne számára ő volt a válasz az imáikra. Emilynek nevezték el, és megtanították neki, hogy bízzon Mennyei Atyában és az Ő Fiában, Jézus Krisztusban.
Emily azóta felnőtt. Mily hálásak vagyunk azért, hogy Emily, és az unokánk, Christian, egymásba szerettek, és az Úr házában összeházasodtak! Emilynek és Christiannek most már saját kislánya van.
Emily nemrég ezt írta: „A terhességnek ebben a kilenc hónapjában volt időm elgondolkodni a saját születésem eseményein. Eszembe jutott a vér szerinti, akkor mindössze 16 éves anyám. Amikor megtapasztaltam a terhesség által okozott fájdalmakat és változásokat, nem tudtam nem gondolni arra, hogy ez mennyire nehéz lehetett egy fiatal 16 évesnek… Most is potyognak a könnyeim, amikor a vér szerinti anyámra gondolok, aki tudta, hogy nem adhatja meg nekem azt az életet, [amelyet nekem kívánt, és önzetlenül] örökbe adott engem. Fel sem tudom fogni, min mehetett keresztül abban a kilenc hónapban: az ítélkező tekintetek, amelyek a teste változását figyelték; a kamaszkor kihagyott élményei; valamint a tudat, hogy az anyai szeretet e megnyilvánulásának végezetéül más karjaiba fogja helyezni a gyermekét. Annyira hálás vagyok az önzetlen döntésért; amiért nem úgy döntött, hogy az önrendelkezését a sajátom elvételére használja.” Emily így zárta: „Nagyon hálás vagyok Mennyei Atya isteni tervéért, a bámulatos szüleimért, akik [szerettek és törődtek] velem, valamint a templomokért, ahol az örökkévalóságra a családunkhoz pecsételhetnek minket.”15
A Szabadító „előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik: A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be”16.
Amikor az igazlelkű vágyak még nem teljesedtek be
Szeretetemet és együttérzésemet fejezem ki azok iránt az igazlelkű párok iránt, akik házasságot kötnek, és nem képesek abban a gyermekáldásban részesülni, amelyre oly buzgón várnak, valamint azon nők és férfiak iránt, akiknek nem volt lehetőségük Isten törvénye szerint házasságot kötni. Az élet meg nem valósult álmait nehéz megérteni, ha csupán a halandóság szemszögéből nézzük. Az Úr szolgájaként megígérem nektek, hogy ha hűek vagytok Jézus Krisztushoz és a szövetségeitekhez, akkor elnyeritek a kárpótlást nyújtó áldásokat ebben az életben, valamint igazlelkű vágyaitokat az Úr örök időkeretében.17 Még akkor is lehet boldogság a halandóság utazásában, ha nem válik valóra minden igazlelkű reményünk.18
Születésük után a gyermekeknek továbbra is szükségük van a segítségünkre. Egyeseknek kétségbeesetten szükségük van rá. A gondoskodó püspökök, valamint a böjti felajánlásokhoz és az emberbaráti pénzalapokhoz tett nagylelkű hozzájárulásaitok minden évben sok millió gyermek életét áldják meg. Az Első Elnökség nemrég további 20 millió dollár értékben jelentett be segítségnyújtást az UNICEF-nek, ezzel támogatva őket a kétmilliárd oltás beadására irányuló világméretű erőfeszítéseikben.19 Isten szereti a gyermekeket.
A gyermekvállalás szent döntése
Aggasztó, hogy még a világ legtehetősebb országainak némelyikében is egyre kevesebb gyermek születik.20 „Isten gyermekeinek adott azon parancsolata, mely szerint sokasodjanak és töltsék be a földet, még mindig érvényben van.”21 A gyermekvállalás ideje és a vállalt gyermekek száma olyan személyes döntések, melyek csak a férjre, a feleségre és az Úrra tartoznak. Hittel és imával ezek a szent döntések gyönyörű, kinyilatkoztató élmények tudnak lenni.22
Megosztom a dél-kaliforniai Laing család történetét. Rebecca Laing nővér ezt írta:
„2011 nyarán a családunk élete látszólag tökéletes volt. Boldog házasságban éltünk, négy gyermekkel – 9, 7, 5 és 3 évesekkel. […]
A terhességeim és a szüléseim magas kockázattal jártak…, [és] úgy éreztük, [nagyon] áldottak vagyunk a négy gyermekkel; [úgy gondoltuk,] hogy a családunk teljes. Októberben, miközben az általános konferenciát hallgattuk, félreérthetetlenül éreztem, hogy újabb kisbabát kell vállalnunk. Ahogy LeGrand és én elmélkedtünk és imádkoztunk…, tudtuk, hogy Istennek más terve van számunkra, mint nekünk volt a magunk számára.
Egy újabb nehéz terhesség és szülés után megáldattunk egy gyönyörű kislánnyal. Brielle-nek neveztünk el. Ő egy csoda volt. Néhány pillanattal a születése után, még [a szülőszobában], hallottam a Lélek félreérthetetlen hangját: „Még van egy.”
Három évvel később újabb csoda történt: Mia. Brielle és Mia hatalmas örömet jelent a családunknak.” Végezetül így zárta: „Ha nyitottak vagyunk az Úr iránymutatására, és követjük az Ő ránk vonatkozó tervét, az mindig nagyobb boldogságot fog hozni, mint ha… a saját értelmünkre támaszkodunk.”23
A Szabadító minden drága gyermeket szeret.
„[É]s vette a kisgyermekeiket, egyenként, és megáldotta őket…
És… az égre vetették a szemüket,… és angyalokat láttak a mennyből alászállni,… tűz közepén…; …és [az angyalok] körülvették ezeket a kicsinyeket, …és [az] angyalok szolgáltak nekik.”24
Bizonyságomat teszem arról, hogy a saját személyes utazásotok Isten gyermekeként nem akkor kezdődött számotokra, amikor először áramlott földi levegő a tüdőtökbe, és nem ér véget, amikor utoljára vesztek lélegzetet a halandóságban.
Mindig emlékezzünk arra, hogy Isten minden egyes lélekgyermeke a saját személyes utazásának részeként jön a földre.25 Fogadjuk őket örömmel, óvjuk őket, és mindig szeressük őket! Amint a Szabadító nevében fogadjátok ezeket a becses gyermekeket, és segítetek nekik az örökkévaló utazásuk során, megígérem nektek, hogy az Úr meg fog áldani benneteket, és kiárasztja rátok szeretetét és jóváhagyását. Jézus Krisztus nevében, ámen.