Isten szereti a gyermekeit
Szeretnék megosztani veletek három konkrét módot arra, ahogyan Mennyei Atyánk kifejezésre juttatja a szeretetét irántunk, az Ő gyermekei iránt.
Fivérek és nővérek! Veletek örvendezem Jézus Krisztus evangéliumában. A Fülöp-szigeteki rendíthetetlen szentek szeretetét hozom nektek, és a nevükben azt mondom: Mabuhay!
Ezen a húsvéti reggelen bizonyságomat teszem az élő Krisztusról: hogy Ő feltámadt a halálból, valamint hogy az Ő szeretete irántunk és Mennyei Atyánk iránt tiszta és örök. Ma Mennyei Atya és Jézus Krisztus mindnyájunk iránti szeretetére szeretnék összpontosítani, mely Jézus Krisztus engesztelésén keresztül nyilvánul meg. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (János 3:16).
Amikor Nefi prófétát arról kérdezte egy angyal, hogy mit tud Istenről, Nefi egyszerűen így válaszolt: „Tudom, hogy szereti gyermekeit” (lásd 1 Nefi 11:16–17).
Egy vers a Mormon könyvéből – mely egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról – erőteljes leírást ad a Szabadító tökéletes szeretetéről: „És a világ, gonoszsága miatt, semmit nem érő dolognak tartja; …megostorozzák, …megütik, …leköpdösik, és ő eltűri, szerető kedvessége és hosszútűrése miatt az emberek gyermekei iránt” (1 Nefi 19:9). A Szabadító egyetemes szeretete az ösztönzőereje mindannak, amit Ő tesz. Tudjuk, hogy Mennyei Atya ugyanezzel a szeretettel viseltetik irántunk, mivel a Szabadító alázatosan azt tanította, hogy Ő és az Atya „egyek” (lásd János 10:30; 17:20–23).
Akkor hát hogyan viszonozzuk az Ő egyetemes szeretetüket, és miként fejezzük ki a hálánkat érte? A Szabadító ezzel az egyszerű, mindenre kiterjedő felkéréssel tanított minket: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15).
Dallin H. Oaks elnök ezt tanította: „Isten egyetemes és tökéletes szeretete megmutatkozik evangéliumi tervének minden áldásában, ideértve azt a tényt is, hogy legnagyobb áldásai azok számára vannak fenntartva, akik engedelmeskednek a törvényeinek”1.
Szeretnék megosztani veletek három konkrét módot arra, ahogyan Mennyei Atyánk kifejezésre juttatja a szeretetét irántunk, az Ő gyermekei iránt.
Először is, az Istenhez és a családhoz fűződő kapcsolatok az Ő szeretetét fejezik ki
A legértékesebb kapcsolatainkat az Atyával, a Fiúval, és a saját családunkkal létesítjük, mert a szálak, amelyek összekötnek minket velük, örökkévalóak. A boldogság nagyszerű terve Isten irántunk való szeretetének csodálatos megnyilvánulása. Szemünket Isten tervére szegezve készségesen kivéssük magunkból azt a talajt és azokat a köveket, amelyek az önző vágyainknak nyújtanak támaszt, a helyükre pedig örökkévaló kapcsolatokat építő alapokat helyezünk. Bizonyos értelemben ezt „lelki feltárásnak” is nevezhetjük. Lelki feltárásunk elvégzése során először Istent kell keresnünk, Őt kell szólítanunk (lásd Jeremiás 29:12–13).
Amikor Őt keressük és szólítjuk, az beindítja a folyamatot, és helyet biztosít az örökkévaló kapcsolatok építéséhez és megerősítéséhez. Kitágítja a lelki szemléletmódunkat, és segít arra összpontosítanunk, hogy azon változtassunk, amit irányítani tudunk, ne pedig az olyan félelmekre, amelyek nem állnak az ellenőrzésünk alatt. A Szabadítónk, Jézus Krisztus életének és szolgálatának tanulmányozása lehetővé teszi számunkra, hogy ezen egyéb aggodalmakat az örökkévalóság szemszögéből szemléljük.
Néha zavaró tényezők akadályoznak minket abban, hogy megtapasztaljuk Isten szeretetét a családi kapcsolatainkban és tevékenységeinkben. Egy édesanya, aki úgy érezte, hogy a kütyük átveszik a családi kapcsolatai helyét, előállt egy megoldással. A vacsoraasztalnál és egyéb, családként együtt töltött idő alkalmával ezt kiáltja: „Telefonokat kitenni! Élőzzünk!” Azt mondja, hogy a családjukban ez az új rend, és megerősíti a családi kapcsolataikat, amikor valóban szemtől szemben, élőben beszélgetnek. A családjukkal közösen minőségi Jöjj, kövess engem! beszélgetésekben van részük.
Másodszor, próféták elhívásával fejezi ki a szeretetét az Ő gyermekei iránt
A mai világot elárasztja a „szócsaták és a vélemények vihara” (Joseph Smith története 1:10). Pál arra emlékeztet minket, hogy „oly sokféle szólás van a világon” (1 Korinthusbeliek 14:10). Az összes hang közül melyik emelkedik tisztán és jelentőségteljesen a szócsaták fölé? Isten prófétáinak, látnokainak és kinyilatkoztatóinak hangja.
Tisztán emlékszem rá, amikor 2018-ban egy műtétet követően visszatértem dolgozni, és egy alkalommal az egyház központjának parkolóházában voltam. Egyszer csak meghallottam, hogy Russell M. Nelson elnök szólongat: „Taniela, Taniela!” Odaszaladtam hozzá, és ő megkérdezte, hogy vagyok.
Azt feleltem: „Szépen gyógyulok, Nelson elnök.”
Adott pár tanácsot és megölelt. Igazán éreztem egy próféta egyénnek nyújtott személyes szolgálattételét.
Nelson elnök a föld számos nemzetéhez ellátogatott már. Véleményem szerint ő nemcsak ezreknek nyújt szolgálattételt, hanem sok ezerszer „egynek”. Ezzel megosztja Isten szeretetét, melyet Ő minden gyermeke iránt táplál.
Nemrégiben Nelson elnök szavai az erő és sugalmazás forrásául szolgáltak a Fülöp-szigetek népének. A világ összes országával egyetemben 2020-ban a Fülöp-szigeteket is súlyosan érintette a Covid19-világjárvány, ráadásul még vulkánkitörésben, földrengésekben, heves tájfunokban és pusztító áradásokban is része volt.
A próféta szavai azonban a félelem, a magány és a kétségbeesés sötét felhőin áttörő fényoszlopként érkeztek. Magukban foglaltak egy világméretű böjtre és imára szólító felhívást, valamint azt a tanácsot, hogy lépjünk tovább a világjárvány ellenére is. Azt kérte tőlünk, hogy tegyük az otthonunkat a hit szentélyévé. Felszólította az utolsó napi szenteket világszerte, hogy tiszteljék Isten minden gyermekét, továbbá hogy engedjük Istent uralkodni az életünkben.2
Hasonlóan megindító volt Nelson elnök közelmúltban vetített bizonysága a hála hatalmáról és a zárásként mondott imája, mely az egész Fülöp-szigeteken át visszhangzott.3 Leyte tartományban lejátszották a rövidfilmet egy felekezetközi rendezvényen, és az egyik pap is megemlítette a prédikációjában. A Fülöp-szigetek, a világ többi részével együtt, igen áldott, hogy érezheti Isten szeretetét az Ő választott prófétája szavain keresztül.
Harmadszor, a dorgálás is Isten gyermekei iránti szeretetének kifejezése lehet
Időnként Isten úgy fejezi ki irántunk a szeretetét, hogy megdorgál minket. Ez egyfajta emlékeztetőül szolgál arra, hogy szeret minket, és tudja, kik vagyunk. Békességet ígérő áldása mindazok rendelkezésére áll, akik bátran járnak a szövetség ösvényén, és hajlandóak elfogadni a kiigazítást.
Amikor felismerjük a dorgálást, és készségesen befogadjuk, az lelki műtétté válik számunkra. Ki az, aki szereti, ha megműtik? Azonban a műtét akár életmentő is lehet azok számára, akiknek erre van szükségük, és hajlandóak is magukat alávetni. Az Úr megdorgálja azokat, akiket szeret. Ezt a szentírásokból tudjuk (lásd Zsidók 12:5–11; Hélamán 12:3; Tan és szövetségek 1:27; 95:1). Ez a dorgálás vagy lelki műtét meghozza a szükséges változást az életünkbe. Rájövünk majd, fivéreim és nővéreim, hogy finomítja és megtisztítja a belső edényeinket.
Joseph Smithnek, a visszaállítás prófétájának is része volt dorgálásban. Miután elveszítette a Mormon könyve kéziratának 116 oldalát, az Úr egyszerre helyreigazította őt és szeretetet is tanúsított e szavakkal: „…nem kellett volna jobban félned az emberektől, mint Istentől… hűségesnek kellett volna lenned, …Íme, te Joseph vagy, és kiválasztattál… emlékezzél arra, hogy Isten irgalmas; bánd hát meg azt, amit tettél” (Tan és szövetségek 3:7–10).
2016-ban, mialatt az Arkansas-beli Little Rockban szolgáltunk missziót, megkértem Cava fivért, hogy juttasson el egy csomagot a nővéremnek, aki Fidzsi egyik szigetén élt. A válasza hidegzuhanyként ért. „Wakolo elnök! – nyögte – A nővéred meghalt, tíz napja temették el.” Nagy önsajnálatot éreztem, és egy kicsit felzaklatott, hogy a családom nem is szólt erről.
Másnap, amikor a feleségem a misszionáriusokat tanította, ez a gondolat hatolt a lelkembe: „Taniela, ezek az élmények a javadat és a fejlődésedet szolgálják. Eddig Jézus Krisztus engesztelését tanítottad, és erről tettél bizonyságot; most élj is aszerint.” Eszembe jutott, hogy „boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utálj[uk]” (Jób 5:17). Ez egy lelki műtét volt számomra, az eredménye pedig azonnali lett.
Mialatt elgondolkodtam ezen az élményen, a feleségem megkért, hogy fűzzek pár zárógondolatot a beszélgetéshez. Több más dolog mellett meséltem a leckékről, amelyekben akkor részem volt: először is, hogy épp megdorgált a Szentlélek, és ez nagyon tetszett, mert csak én hallottam egyedül; másodszor, hogy a Szabadító áldozata és váltsága miatt nem fogok többé próbatételként és megpróbáltatásként utalni a kihívásaimra, hanem tanulási élménynek fogom nevezni őket; harmadszor pedig, az Ő tökéletes és bűntelen életéből kifolyólag nem fogok többé a hibáimra és a képességbeli hiányosságaimra gyengeségként utalni, hanem fejlődési lehetőségnek fogom őket hívni. Ez az élmény segített rájönnöm, hogy Isten azért dorgál meg minket, mert szeret bennünket.
Zárásként: az Örökkévaló Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus, azáltal mutatják ki a szeretetüket, hogy lehetőséget adnak nekünk örökkévaló kapcsolatot fenntartani Ővelük és a családtagjainkkal; újkori prófétákat hívnak el a tanításunkra és a szolgálatunkra; valamint megdorgálnak minket, így segítve nekünk tanulni és fejlődni. „Köszönet Istennek az Ő isteni Fia páratlan ajándékáért”4, aki a mi feltámadt Urunk, az élő Krisztus. Jézus Krisztus nevében, ámen.