Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
A rendeltetésem megértése nőként az egyházban
A válaszok keresése segít, hogy folyamatosan többet tudjak meg a felelősségemről nőként.
A fényképen modellek láthatók
Néhány évvel ezelőtt a főiskolai osztálytársaimmal a nemek társadalmi felelősségeiről beszélgettünk, ami hamar átfordult az evangéliumon belüli nemi szerepek megvitatásába. Megtudtam, hogy sok nővérem az evangéliumban nehezen ismeri fel, milyen feladatai vannak a nőknek Isten királyságában.
A beszélgetés után én is elkezdtem tűnődni: Tényleg, mi a szerepem az egyházban? Mivel járulhatok hozzá?
Gyakran küzdöttem ezekhez hasonló kérdésekkel, és bár nem tudom mindenre a választ, az igazság keresésével olyan meglátásokat kaptam, amelyek segítettek jobban megértenem a rendeltetésemet Jézus Krisztus evangéliumában.
1. Mennyei Atya szereti minden gyermekét.
Amikor elkezdtem kinyilatkoztatásért imádkozni a nőként betöltött szerepemről, bosszantott, hogy úgy éreztem, nem kapok válaszokat. Egy olyan pillanatban azonban, amikor különösen küszködtem, eszembe jutott egy gondolat: Isten az, akiről beszélek. Tényleg azt hiszem, hogy Ő nem ért meg engem? Tényleg azt hiszem, hogy Mennyei Atyám jobban szereti néhány gyermekét másoknál?
Gyakran eszembe jut, hogy Isten minden gyermekét szereti, férfit és nőt. Bízom abban, hogy számomra is jut egy csodálatos szerepe, amely ugyanolyan fontos, mint bárki másé. Amint azt a Mormon könyve kijelenti: „[Az Úr] senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt; …és mind egyforma Istennek” (2 Nefi 26:33).
Ezek az igazságok segítettek megújítanom a hitemet. Tudtam továbbá, hogy ha felismerem, miszerint Isten tökéletesen szeret engem, és a terve mozgatórugója kizárólag a szeretet, akkor jobban meg tudom majd érteni a saját isteni rendeltetésemet.
2. A prófétai útmutatás segít tisztábban látnunk.
Az elmúlt néhány évben a próféták és apostolok irányítása alatt sok olyan módosítás született, amelyek újfent megerősítették a nők értékét Jézus Krisztus evangéliumában. A nőknek egyre több lehetőségük van a templomban és a szertartások tanújaként szolgálni, hangjuk pedig egyre jobban hallható az egyházi kézikönyvekben, tananyagokban és programokban, mint amilyen az új Gyermekek és fiatalok program.
Sok egyházi vezető is tanított a nők fontosságáról. A 2019. októberi általános konferencián például Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „[Drága nővéreim! A] ti azon képességetek, hogy megkülönböztessétek az igazságot a tévedéstől, valamint hogy a társadalom erkölcsi őrzői legyetek, elengedhetetlen ezekben az utolsó napokban. Továbbá számítunk rátok, hogy másoknak is megtanít[j]átok, hogy így tegyenek. Hadd fogalmazzak nagyon világosan ezzel kapcsolatban: ha a világ elveszíti a nők erkölcsi becsületét, akkor a világ abból soha nem fog felépülni.”1
Azáltal, hogy átgondoltam, mint mondtak a vezetőink a közelmúltban a nővéreknek az evangéliumban, felismertem, hogyan érthetjük meg jobban a rendeltetésünket.
3. Engedelmességünk által teljes mértékben hozzáférünk a papság hatalmához.
Amikor az öcsémet elderré rendelték, azt mondták neki, hogy a papsági hatalom az Isten parancsolatainak való engedelmességből fakad. Amikor ezeket a szavakat hallottam, a felismerés olyan erővel nyilallt belém, hogy elakadt a lélegzetem, és kinyitottam a szememet. Ez a tantétel rám is igaz! – gondoltam magamban. Bár nem rendeltek el a papság egy hivatalába, mindig érdemesen élhetek arra, hogy jelen legyen az életemben a papság hatalma.
Reyna I. Aburto nővér, egykori második tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében, így tanított:
„Minden nő papsági hatalmat kap, amikor papsági szertartásokban részesül, és betartja a hozzájuk kapcsolódó szövetségeket. […]
Minden nő hozzáféréssel bír papsági hatalomhoz a szövetségei és a személyes igazlelkűsége szerint.”2
Egyszerűen fogalmazva: a papság Isten hatalma, és mindenki számára elérhető, aki megtartja a szövetségeit és betartja a parancsolatokat. Amikor érdemesen élünk, Isten megadja nekünk a hatalmát, hogy leküzdjük a nehézségeket. Hatalmát az igazság felismerésére. Hatalmát, a jó megtételére. Hatalmát arra, hogy végül olyanná váljunk, mint mennyei szüleink, és Velük éljünk. Mindezen áldások a mieink lehetnek, amikor Jézus Krisztust követjük.
4. A hatásunk egyedi.
Nelson elnök ezt tanította: „Drága nő[véreim]! Bármilyen elhívásotok legyen is, bármilyen körülmények között éljetek is, szükségünk van benyomásaitokra, meglátásaitokra és sugalmazásotokra. Szükségünk van arra, hogy felszólaljatok az egyházközségi és cöveki tanácsokon. […] [T]i, nő[vérek], olyan megkülönböztető képességek és különleges megérzések birtokában vagytok, melyeket Isten ajándékaként kaptatok.”3
Nagy családban nőttem fel, és mindig hittem abban, hogy az anyaság lesz a legnagyobb hozzájárulásom az Úr királyságának az építéséhez. A férjemmel azonban nemrég megtudtuk, kicsi az esélye annak, hogy gyermekekkel bővítsük a családunkat ebben az életben. A meddőségünk miatt bejárt eddigi utunk gyötrelmesen fájdalmas volt, de a kezelések bizonytalansága és a nehéz döntések érzelmi terhe különösen lélekgyötrő volt. Időnként eltűnődtem: Milyen hatásom és szerepem lesz, ha nem lehetek anya olyan módon, ahogy terveztem?
Ezen utazás során hálás vagyok más hithű nőkért az életemben, akiknek az élményei szintén másként alakultak, mint azt eltervezték. Példájukon keresztül Mennyei Atya azt üzente nekem: „Ne várj! Ne találgasd, hogy tudtál volna-e vagy kellett volna-e többet tenned vagy másként választanod. Legyél ott, ahol most vagy. Ragadd meg a lehetőségeket a körülötted lévők szeretetére és szolgálatára.”
Miközben Nelson elnök felhívását követtem, hogy tanulmányozzam, miként vonatkozik a papsági hatalom a nőkre,4 egy másik tanításra is rábukkantam tőle, amelyből gyakran merítek vigaszt: „A nő isteni küldetésének része az, hogy segítsen embertársainak elérni celesztiális lehetőségeiket.”5
Függetlenül attól, hogy vannak-e gyermekeim ebben az életben, bármikor betöltöm isteni küldetésemet nőként, amikor Isten gyermekeinek segítek a celesztiális lehetőségeik felé haladni. Egyedi hatással vagyok másokra, amikor betartom a szövetségeimet, hogy gyászoljak azokkal, akik gyászolnak és megvigasztaljam azokat, akik vigasztalásra szorulnak (lásd Móziás 18:9). Mindig lesz – és mindig is volt – lehetőség arra, hogy szolgáljam és szeressem a körülöttem lévőket.
Továbbra is növekszik a tudásom a Jézus Krisztus egyházában nőként betöltött szerepemről. Ez a tudás még nem teljes, de annak köszönhetően, hogy többször bepillanthattam abba, ami a rendeltetésem és amilyen hatással tudok lenni másokra, úgy hiszem, hogy a rendeltetésem csodálatos, fontos és végtelenül értékes – és az is lesz – Isten szemében és az enyémben.