Választanom kellett. Liahóna, 2022. aug.
Nyomtatásban nem jelenik meg: A hit képmásai
Döntenem kellett
Továbbra is szörfözzek vasárnap, vagy teljesítsem a férjként, apaként és egyháztagként rám háruló feladatokat?
Fénykép: Manea Fabisch
Amióta felfedeztem, a bodyboardozás a legnagyobb szenvedélyem. Ezzel lazulok el és engedem ki a gőzt. Kezdettől fogva szerettem volna kitűnni benne.
Fáradhatatlanul gyakoroltam, és amikor csak tehettem, egész nap szörföztem, hogy a legjobbak között lehessek. Arra a célomra összpontosítottam, hogy Tahiti legjobb drop-knee szörfösévé váljak. Kétszer-háromszor nyertem el ezt a címet ebben a kategóriában a Tahiti Taapuna Master szörfbajnokságon és más bajnokságokon is.
Kezdetben izgalmasnak találtam a versenyeket, és meg akartam mutatni mindenkinek, milyen jó vagyok. Hamarosan ajánlatokat kezdtem kapni helyi és tengerentúli szponzoroktól is.
A bajnokságok döntőit mindig vasárnap tartják, és gyakran vitáztam a feleségemmel az Úr napján való versenyzésről. Igaza volt. A szörfözés túl sokat vett el az életemből, de nem akartam elveszíteni a támogatóimat. A szponzorok hozzáférést biztosítottak felső kategóriás, profi szörfös felszereléshez, amely drága. Döntenem kellett.
A feleségem és a gyermekeim arra ösztönöznek, hogy a hit példája legyek. Ők azok, akik segítenek nekem meghatározni, hogy mivé szeretnék válni. Természetesen a személyes hitem, a szüleimtől és a vezetőimtől kapott neveltetés, mások példája, akik áldozatokat hoztak a sabbat megszentelésére, és a Lélektől kapott benyomásaim is segítettek meghoznom ezt a döntést. Úgy döntöttem, hogy a férjként, apaként és Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaként végzett feladataim fognak elsőbbséget élvezni.
Fénykép: Tetuanui Teriitemoehaa
2006-ban a Taapuna Mester versenyt Nelva Lee nagybátyám, anyukám öccse emlékére tartották. Egy olyan szörfös helyen veszítettem el őt, ahová fiatal koromban jártam. A helyet Afunak hívják, Tahiti szigetén, Paea közelében. Mindössze 10 perccel azelőtt, hogy vízbe fúlt, a nagybátyám egy általa nagyon szeretett helyen Taapuna közelében arra buzdított, hogy szeressek másokat, és legyek jó szörfös. Megpróbáltam tiszteletben tartani a hozzám intézett utolsó szavait.
Amikor úgy döntöttem, hogy teljes mértékben az Úrnak szentelem magam vasárnap, elmagyaráztam a támogatóimnak, miért nem szörfözöm tovább a vasárnapi döntőkön. Megmondtam nekik, hogy a lelki és a családi életem elsőbbséget élvez.
Támogattak a döntésemben. A vasárnap tiszteletben tartásáért cserébe arra kértek, hogy a hét többi napján vegyek részt fotózásokon és szörfös rövidfilmek készítésén. A versenyző barátaim szintén ismerik és tisztelik a vallási meggyőződésemet, és gyakran kérnek, hogy imádkozzak értük.
Azóta, hogy profi lettem, minden évben kvalifikáltam magam a Taapuna Mester döntőjére, de a 2006-os bajnoki címet megnyerve felhagytam a vasárnapi versenyzéssel. Még mindig versenyzek, de amikor a vasárnapi döntőn bejelentik a nevemet, mindenki tudja, hogy nem leszek ott.
Fényképezte: Manea Fabisch
Eszembe jutnak Russell M. Nelson elnök szavai: „a szentírásokból megtanultam, hogy a sabbat napját illető viselkedésem és hozzáállásom egy jel köztem és Mennyei Atyám között [lásd 2 Mózes 31:13; Ezékiel 20:12, 20]. Ezt megértve már nem volt szükségem engedélyezett és tiltott tevékenységek listájára. Amikor el kellett döntenem, vajon egy tevékenység megfelel-e a sabbat napjának, egyszerűen csak feltettem magamnak a kérdést: »Milyen jelet küldök ezzel Istennek?« Ez a kérdés kristálytisztává tette a sabbat napjával kapcsolatos választási lehetőségeimet.”1
2020 végén szörfözés közben eltörtem a lábam. Lábadozásom során elhívtak a Papeari Egyházközség püspökének. A cövekelnök azt mondta, hogy odaadó fiatal férfiként mutatott példám, aki az Urat próbálja az első helyre tenni, arra fogja ösztönözni a fiatalokat, hogy a szövetség ösvényén járjanak.
Tudom, hogy Mennyei Atyám örül a döntésemnek. Mindennél fontosabb azonban, hogy semmi sem ér fel a családom boldogságához és a közösen elért egyensúlyhoz.