Az önrendelkezés tiszteletben tartása a testi intimitásban. Liahóna, 2022. aug.
Az önrendelkezés tiszteletben tartása a testi intimitásban
Intim kapcsolataink testi vonatkozásait a nemi erkölcsösség törvényének való engedelmesség iránti elkötelezettségünknek kell vezérelnie – amely a férj és a feleség számára tartja fenn a nemi intimitást (lásd Tan és szövetségek 42:22–23) –, valamint azon elkötelezettségünknek, hogy tiszteletben tartjuk mások önrendelkezését.
Ez a cikk arra összpontosít, hogy milyen fontos tiszteletben tartani az önrendelkezést a kapcsolataink testi vonatkozásaiban – a randevúzástól a házasságig –, hogy sikeres és jelentőségteljes kapcsolatokat alakíthassunk ki; elérjük azt az örömteli egységet, melyet Isten a férjeknek és a feleségeknek ígért; továbbá elkerüljük a nem kívánt nemi érintkezés tragikus következményeit.
Az, ahogyan tiszteletben tartjuk az önrendelkezést a testi vonzalomhoz és a nemi intimitáshoz való hozzáállásunkban, fontos szerepet játszik abban, hogy felkészítsen minket az egyik legfontosabb emberi kapcsolatunkra és megerősítse azt.
A testi intimitás rendeltetése
Amikor a férj és a feleség önszántából, szabadon és szeretetteljesen gyakorolja a nemi intimitást, az örömteli élmény lehet, amely segít egyesíteni őket. Ezen egység megteremtése a férj és a feleség szívének, elméjének és testének az egybehozatala által az egyik elsődleges célja annak, amiért Isten megalkotta a nemi intimitást.1
Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Az emberi intimitás a házastársak számára fenntartott dolog, mert ez a teljes egység alapvető szimbóluma, egy olyan teljességé és egységé, melyet Isten rendelt el és határozott meg. Az Éden kertjéből kiindulva a házasságot arra szánták, hogy egy férfi és egy nő teljes egyesülését jelentse – szívük, reményeik, életük, szeretetük, családjuk, jövőjük és mindenük egyesülését. Ádám azt mondta Éváról, hogy csont az ő csontjából, hús az ő húsából, és azért vannak, hogy közös életük során »egy testté« legyenek [lásd 1 Mózes 2:23–24]. Ez egy olyan teljesség egysége, amelyre a pecsételés szót használjuk, ezzel fejezve ki annak örök ígéretét.”2
Eme isteni rendeltetés szem előtt tartása segíthet nekünk megérteni, miért törődik Isten annyira azzal, hogy miként közelítjük meg a testi intimitást – melyet ebben a cikkben úgy határozunk meg, hogy az magában foglalja mind a nemi intimitást, mind pedig a testi vonzalmunkat kifejező cselekedeteket, mint például a kézfogást vagy az ölelést. (További meghatározásokért lásd az Alapfogalmak szakaszt alább.)
Az önrendelkezés szerepe
Azon Istentől kapott képesség és kiváltság, hogy önmagunk válasszunk és cselekedjünk, elengedhetetlen a szabadítás tervében. Önrendelkezés nélkül nem tudnánk tanulni, fejlődni vagy a Szabadító követése mellett dönteni. Az önrendelkezéssel olyanná válhatunk, mint Isten, miközben megtanulunk választani aközött, ami jó és ami gonosz.3
Az önrendelkezés az a képesség, hogy mi magunk cselekedjünk, és ne velünk cselekedjenek. Így hát a testi vonzalom vagy nemi kapcsolat bármely megnyilvánulásának nemcsak Isten tanításai és a nemi erkölcsösség törvénye szerint kellene zajlania, hanem magában kellene foglalnia mindkét fél azon döntését is, hogy önszántukból vesznek részt benne. Amikor ez így történik, akkor a házassághoz vezető testi vonzalom, valamint a házasságon belüli testi vonzalom és nemi intimitás megerősítheti a kapcsolatokat és egységet építhet.
Ellenkező esetben viszont, amikor az önrendelkezésünket másokra erőltetjük, figyelmen kívül hagyva azon jogukat, miszerint ők döntsék el, hogyan és mikor vesznek részt akár a testi vonzalom kifejezésében, akár a nemi intimitásban, akkor az ilyen érintkezés olyan erőszakos cselekedetté válik, amely nem tiszteli Isten mércéit, valamint a másik fél önrendelkezését, érzéseit és vágyait. A testi érintkezés oly módon történő használata, hogy azzal önző vágyainkat elégítsük ki, vagy a másik felet leigázzuk és manipuláljuk, olyan bűn, amely tartós kárt okozhat az egyénekben és a kapcsolatokban.
Az önrendelkezés tiszteletben tartása a randevúzás és az udvarlás során
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Amint a randevúzás és az udvarlás során fejlődnek a kapcsolataink, a másik fél önrendelkezése tiszteletben tartásának az egyik módja az, ha engedélyt kérünk és kapunk, mielőtt a testi vonzalom bármiféle kifejezését kezdeményeznénk, mint például a kézfogást, az ölelést vagy a csókot.
Ha az egyén – önszántából, szabadon és egyértelműen adott – beleegyezése nélkül kezdeményezzük a testi vonzalmunk kifejezését vagy a nemi intimitást, az megsérti az adott személy önrendelkezését. A nem kívánt nemi érintkezés számos országban a törvény szerint is nemi erőszaknak minősül. (További tudnivalókért a beleegyezéssel és a nemi erőszakkal kapcsolatban lásd a kapcsolódó, Válaszok a nemi erőszakkal kapcsolatos kérdésekre című cikket.)
Továbbá, az evangéliumi szemléletmód segít felismernünk, hogy mind a nemi erkölcsösség törvényének a betartása iránti elkötelezettségünk, mind pedig az önrendelkezés beleegyezés általi tiszteletben tartása elengedhetetlen az erős, örökkévaló kapcsolatok elősegítéséhez. Nem elegendő csak az egyik vagy a másik melletti elköteleződés. Egyrészt például, ha két egyén úgy tartja tiszteletben egymás önrendelkezését, hogy közös beleegyezéssel létesítenek házasságon kívüli nemi kapcsolatot, attól még megszegik Isten törvényét. Másrészről viszont a másik személy engedélye nélkül folytatott nem szexuális testi érintkezés is megsértheti az illető önrendelkezését.
Miközben egyre jobban megértjük Jézus Krisztus evangéliumát, láthatjuk, hogyan segít Isten törvényeinek a betartása és egymás önrendelkezésének a tiszteletben tartása egységben és szeretetben fejlődnünk, továbbá miként készít fel minket egy olyan mélyebb, örömteli testi kapcsolatra a házasságban, amely segíthet nekünk egységesebbé válni és elérni isteni lehetőségeinket.
Gyengédség és tisztelet a házasságban
Az önrendelkezés tiszteletben tartásának az alapvető szerepe a házasságban is folytatódik, továbbá fontos részét képezi a nemi intimitás olyan szintre emelésének, hogy az megvalósítsa a férj és a feleség egyesítésének a célját.
Ez a fajta egység abból ered, hogy mit nyújtunk, nem pedig abból, hogy mit veszünk el; a szeretetből, nem pedig a kéjből; abból, hogy jobban törődünk a másik jóllétével, mint a sajátunkkal. „Intim kapcsolat[ain]kat a gyengédségnek és a tiszteletnek – nem pedig az önzésnek – kell irányítania.”4
Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából, valamint a felesége, Ruth Lybbert Renlund ezt tanította: „A házasságban a nemi intimitás célja, hogy az egymás iránti bizalomban, odaadásban és törődésben egyesítse a férjet és feleséget. A házasságon belüli nemi kapcsolatnak kötelező tiszteletben tartania mindkét fél önrendelkezését, és nem helyes azt irányításra vagy uralomra használni.”5
A házasság szent kapcsolat, mely azt követeli a házastársaktól, hogy számos módon törekedjenek egységre, beleértve ebbe a nemi kapcsolatukat is. A házasság önmagában egyik felet sem mentesíti annak a szükségességétől, hogy világosan kommunikáljanak a vágyaikról, vagy hogy tiszteljék egymás feszélyezettségi szintjét, ami a nemi kapcsolatot illeti. Sőt, ezek a beszélgetések a házasság korai szakaszában elengedhetetlenek, és fontos szerepük lesz abban, hogy a házastársak a kapcsolatuk során eggyé váljanak, miközben tanulnak és fejlődnek, valamint amint a körülményeik változnak.
Sajnos néha azt halljuk, hogy a házasságban az egyik fél úgy gondolja, hogy jogában áll erőltetni vagy kikövetelni a másik nemi érintkezésben való részvételét. Amint férjként és feleségként betartjuk a szövetségeinket, ne tegyünk olyan dolgokat, amelyek feszélyezik a házastársunkat vagy megsértik a Lelket. A házastársak közös tanácskozás, nem pedig kényszer vagy nyomás hatására oldják meg a nemi érintkezés gyakoriságára vagy típusára vonatkozó vágyaik közötti különbségeket.
Amikor a házasság Isten által kijelölt kötelékein belül kedvességgel, tisztelettel, valamint egymás önrendelkezésének a tiszteletben tartása iránti elkötelezettséggel gyakoroljuk a nemi intimitást, akkor házastársakként krisztusibbá és egységesebbé válhatunk, arra összpontosítva, ami a legjobb a másiknak, és ami összhangban áll Isten akaratával.