Egész életünk lelki küldetése: „Jőjjetek én hozzám”. Liahóna, 2023. aug.
Egész életünk lelki küldetése: „Jőjjetek én hozzám”
Az Úr Jézus Krisztus ismeretének és szeretetének az elsajátítása egész életedben folytatódik.
Christ Calling Peter and Andrew [Krisztus elhívja Pétert és Andrást]. Készítette: James Taylor Harwood
Az Úr Jézus Krisztus tanítványaiként örvendezünk az Ő hívásában: „Jőjjetek én hozzám”. Arra kér minket, hogy vegyünk magunkra az Ő igáját, és tanuljunk Tőle (lásd Máté 11:28–29). Ez azt jelenti, hogy hiszünk Őbenne, és örömmel befogadjuk az Ő nevét, tanításait és parancsolatait.
Mindannyian különböző tehetségekkel és tulajdonságokkal jövünk a földre, és mindegyikünknek egyedi élettapasztalatai vannak. Azonban az, hogy Jézus Krisztust tegyük az első helyre az életünkben, mindannyiunk egész életének a küldetése. Az egész életen át tartó hit, tanulmányozás, ima és bűnbánat által egyre jobban és jobban megismerjük és szeretjük Őt.
Kihívásokkal és zavaró tényezőkkel teli világban élünk. Részünkről bátorságot és elkötelezettséget, valamint mennyei segítséget kíván, hogy folyamatosan az örökkévaló dolgokra összpontosítsunk, Jézus Krisztusba vetett hittel éljünk, és hogy az élet sok évtizede során folyamatos megtérést tapasztaljunk meg.
Találj erőt a szertartásokban és szövetségekben
A mennyből jövő egyik jelentős segítség olyan templomi szertartások és szövetségek formájában érkezik, amelyek ahhoz vezetnek, hogy mindig „erősebb alapokon álljunk, erősebb gyökereket növesszünk, és határozottabbá és szilárdabbá váljunk”1 azon küldetésünkben, hogy a Szabadítóhoz jöjjünk.
Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „ha szövetséges kapcsolatra lépünk Istennel, az oly módon köt minket Őhozzá, ami mindent megkönnyít az életünkkel kapcsolatban”. Nem mondta, hogy a szövetségek megkötése könnyűvé teszi az életet, „ha azonban közös igába fogj[u]k mag[un]kat a Szabadítóval, az azt jelenti, hogy hozzáfér[ün]k az Ő erejéhez és megváltó hatalmához”2.
Néhányan talán eltűnődnek azon, miért utasítja az Úr a prófétáját oly sok templom felépítésére és felszentelésére szerte a világon. Szertartásaink és szövetségeink biztonsága és emlékeztetői nélkülözhetetlenek ebben az egyre zűrzavarosabb világban. Segíteni fognak továbbhaladnunk azon az úton, amelyet ma a szövetség ösvényének nevezünk.
Nelson elnök ezt mondta: „A templom szertartásai és a szövetségek, melyeket ott köttök, kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megerősítsék az életeteket, a házasságotokat és a családotokat, valamint azon képességeteket, hogy ellenálljatok az ellenség támadásainak. Hódolatotok a templomban… megerősíti azon elkötelezettségeteket, hogy a szövetség ösvényén maradjatok.”3
Élj érdemesen a Szentlélekre
Mindig is szerettem Pál apostol e szavait, amelyek bár majdnem 2000 évvel ezelőtt íródtak, ma is hihetetlenül igazak:
„[A]z Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.
Mi pedig… az Istenből való Lelket [vettük]; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.
[M]elyekre a Szent Lélek tanít…
Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg” (1 Korinthusbeliek 2:11–14).
A lelki igazságokat és a Szentlélektől érkező útmutatást nem lehet szavakkal teljes mértékben leírni. Ezek „az Istennek [mélységei] (10. vers), „a miket Isten készített az őt szeretőknek” (9. vers).
Miután a keresztelkedésünkkor megkapjuk a Szentlélek ajándékát, igyekeznünk kell az állandó befolyására érdemesen élni azáltal, hogy odafigyelünk arra, mit teszünk, mit mondunk, és kivel osztjuk meg az időnket. Ha így teszünk, akkor a lelki világosság biztosabban ér majd bennünket, lehetővé téve számunkra, hogy „ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodj[un]k” (5. vers).
Nelson elnök azt tanácsolta nekünk, döntsünk úgy, hogy „tartózkodunk mindentől, ami elűzi a Lelket”4, és „elvégezzük az ahhoz szükséges lelki munkát, hogy élvezhessük a Szentlélek ajándékát, és gyakrabban, tisztábban hallhassuk a Lélek hangját”5.
Ragaszkodj a lelki élményekhez
Amikor Pál visszaemlékezett a Damaszkuszba vezető útján történt erőteljes megtérésére, elmondta, hogy „nagy hirtelenséggel az égből nagy világosság sugárzott” (Apostolok cselekedetei 22:6) – olyan fényesen, hogy megvakította –, és hallotta az Úr hangját.
Érdekes módon, a Pállal lévők is látták a világosságot, de nem hallották a hangot (lásd Apostolok cselekedetei 22:9). Vajon miért nem? Vajon hittek Pálnak, vagy megpróbálták meggyőzni őt arról, hogy képzelte az élményt?
Különleges lelki élmények után néhányan talán feltehetik a kérdést: Tényleg éreztem ezt? Talán csak beképzelem? Azok azonban, akik Pálhoz hasonlóan bölcsek, nem feledkeznek meg a lelki élményekről, és nem tolják félre azokat. Ragaszkodnak hozzájuk, és szorosan őrzik azokat az emlékezetükben.
Az első látomást követő években Joseph Smith próféta gyakori ellenállással és üldöztetéssel nézett szembe, mégis továbbra is merészen bizonyságot tett arról, hogy az Atya és a Fiú megjelentek neki. Joseph ezt mondta: „[T]udtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam… megtagadni” (Joseph Smith története 1:25).
Joseph soha nem felejtette el vagy tagadta le a lelki élményeit. Egész életében ragaszkodott hozzájuk. A nehéz időkben az emlékezete visszanyúlt ezekhez a pillanatokhoz, hogy bizonyosságot nyújtsanak neki Isten szeretetét illetően, és megerősítsék a munkában, amelynek az elvégzését az Úr bízta rá.
Lehet, hogy mi soha nem látunk mennyei látomást, vagy nem halljuk majd fizikailag az Úr hangját, de lelki élmények igenis érnek majd minket. Ragaszkodnunk kell hozzájuk. Megerősítenek minket abban a küldetésünkben, hogy Krisztushoz jöjjünk, és a megtérésünk folytatódik.
Válaszd a hitet
Misszióelnökként, amikor a misszionáriusok jöttek, és elmondták nekem, hogy nehezen mennek a dolgaik, gyakran megosztottam velük Pál apostol nehézségeit, valamint azt, hogy mit tanulhatunk az ő megpróbáltatásaiból.
Pál elmondja nekünk, hogy ötször megkorbácsolták, háromszor pedig bottal verték meg. Egyszer megkövezték, és három hajótörést szenvedett el (lásd 2 Korinthusbeliek 11:24–25). Volt az utazásai során „veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben [saját népe] között, veszedelemben pogányok között…, veszedelemben hamis atyafiak közt”. Kiűzték városokból, bebörtönözték, és szenvedett „fáradságban és nyomorúságban…, éhségben és szomjúságban…, hidegben és mezítelenségben” (2 Korinthusbeliek 11:26–27).
Kevés embernek lesz része olyan komoly próbatételben, mint Pálnak, de mindannyiunknak lesznek megpróbáltatásai. Senki sem élvez védettséget. És gyakran akkor érkeznek próbatételek, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Hogyan kapaszkodott meg Pál a „nyomorúságban…, szorongattatásban…, háborúságban, küzködésben” (2 Korinthusbeliek 6:4–5), amelyet elszenvedett? Pál azért lehetett „bánkódó, noha mindig örvendező, és semmi nélkül való, és mégis mindennel bíró” (vö. 2 Korinthusbeliek 6:10), mert a Jézus Krisztusba vetett hitet választotta.
Nem olyan nehéz a Jézus Krisztusba vetett hitet választani, amikor lelkileg feltöltődve érezzük magunkat, de akkor is a hitet kell választanunk, amikor az élet nehézzé válik. Rá fogunk jönni, hogy a Szabadító nem a küldetésünk végénél áll, egyszerűen arra várva, hogy Őhozzá jöjjünk. Ehelyett mellettünk áll, és utat mutat nekünk. Mi több, Ő az út (lásd János 14:6). Nelson elnök ezt mondta: „A Szabadító felemel bennünket e bukott világ vonzása fölé azáltal, hogy fokozottabb jószívűséggel, alázattal, nagylelkűséggel, kedvességgel, önuralommal, békességgel és megnyugvással áld meg minket.”6
Az Ő ígéretei beteljesednek
Hálás vagyok a biztos tudásomért, miszerint Jézus a Krisztus. Ő a Szabadítónk, Megváltónk, szeretett Barátunk és Szószólónk. Az életem során egyre inkább érzem az Ő szeretetét és élő valóságát. Tanúsítom azt, hogy megismerni és szeretni Őt a halandóság egyik szent kiváltsága.
Amikor Jézus Krisztushoz jövünk, Ő a bűneink bocsánatát ígéri nekünk, valamint új életet (lásd Rómabeliek 6:4), és nyugalmat a lelkünknek (lásd Máté 11:29). Legfőképpen örök életet ígér nekünk Ővele, az Atyjával, az odaadó tanítványaival és igazlelkű családtagjainkkal mindörökké.
Egy eljövendő napon letérdelünk majd az Ő lábainál. Azon a napon lelkünk örvendezni fog, amikor Ő minden ígéretét beteljesíti azoknak, akik „[szívük] minden szándékával” (3 Nefi 18:32) jöttek Őhozzá, megerősödve az Őiránta való szeretetükben, és egész életük során arra törekedtek, hogy érezzék az Ő isteni jelenlétét.
Lelki utazásunk legszentebb, megkoronázó pillanata lesz ez!