Gyógyulás a templomban. Liahóna, 2023. szept.
Utolsó napi szentek történetei
Gyógyulás a templomban
A templomban mély bizonyosságot éreztem arról, hogy az Úr szeret engem, és törődik a küszködésemmel.
Fénykép a szerző jóvoltából; a Dél-afrikai Durban templomot ábrázoló háttérképet készítette: Matthew Reier
Az első fiunk 2017-ben halva született. Kilenc hónappal a Dél-afrikai Durban templom 2020-as felszentelése előtt a második fiunk is halva született.
Akkoriban úgy éreztem magam, mint az ószövetségbeli Anna: „lelk[em]ben elkeseredve, könyör[ögtem] az Úrnak, és igen sír[tam]” (1 Sámuel 1:10).
Tehetetlen és dühös voltam, és kínzó fájdalmat éreztem. Érzelmileg, testileg és lelkileg is küszködtem. Úgy éreztem, mintha egy cérnaszálba kapaszkodnék, amely fokozatosan kicsúszik a kezemből. Valóban lángoltam a „nyomor kemenczéjében” (Ésaiás 48:10).
Nagyon hálás vagyok a segítségért és a gyógyító erőért, melyet a családom, a szentírások és az ima jelentett. Tanácsadóktól is kaptam segítséget. A gyógyulásom csúcspontja azonban a templomban következett be.
Ahogy elkezdtem a templomban szolgálni, kezdtem egyre nagyobb világossággal megtelni. Otthon éreztem magam ott. Mély bizonyosságot is éreztem arról, hogy az Úr szeret engem, és törődik a küszködésemmel.
Ahogy tovább szolgáltam az Úr házában, elkezdtem máshogy tekinteni az őseim nevére. Nemcsak nevek voltak. Megtudtam például, hogy az egyik ősöm lány, anya, nagymama, nagynéni, nővér és unokahúg is volt. Bizonyára nehéz lehetett a rokonainak, amikor elhunyt. De a templomban e felmenőnek a helyettes általi szent szertartásokon keresztül felkínált áldások olyan nagy és édes örömöt jelentenek, amely felülmúl minden fájdalmat, amelyet élő rokonai a halálakor érezhettek.
Áldás volt, amikor ezt megértettem, és a drága fiainkra, lelkünk örökkévaló természetére, valamint Mennyei Atyánk szabadítástervére gondoltam. A fiaink elvesztése arra késztet, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy az evangélium szerint éljek.
Egyes napok még mindig nehezebbek. Azonban az, hogy ragaszkodom a szövetséges ígéreteimhez, könnyebben elviselhetővé teszi azokat a napokat.
Russell M. Nelson elnök szavait kölcsönözve: „Nagyon hiányzik a [két fiunk], ám Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának köszönhetően nem aggódunk miatt[uk]. Ha továbbra is megtartjuk az Istennel kötött szövetségeinket, joggal remélhetjük, hogy újra vel[ük] leszünk majd.”1