Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Az apró eltérések veszélye
A lelki gondatlanság lassan eltéríthet minket a szövetség ösvényétől.
Egy késő estén busszal utaztam hazafelé. Jómagam fáradt voltam, de a buszvezető figyelmes volt és éber. Aztán észrevettem, milyen veszedelmes némelyik út. Nem volt padka, csak a szemközti sáv az egyik oldalon, a másikon pedig egy hatalmas sziklafal. Bármiféle letérés az útról komoly balesetet okozott volna a szemből jövő forgalommal, vagy pedig egy tragikus zuhanást a szakadékba.
Észrevettem, hogy a sofőr soha nem tér ki a sávjából – soha nem kanyarodott ki a két oldal lehetséges veszélyei felé. Elkezdtem azon gondolkodni, mennyire hasonlít az életünk ehhez a helyzethez.
Időnként a kísértések minden oldalról körülvehetnek minket, amint a szövetség ösvényén utazunk az életünk során, és az örökkévaló úti célunk felé tartunk. És ahogy a buszvezetőnek is a sávjában kellett maradnia ahhoz, hogy biztonságban eljuttasson minket az úti célunkhoz, nekünk is az evangélium azon sávjain belül kell maradnunk, amelyek megóvnak minket az utazásunk lelki tragédiáitól.
Rebecca L. Craven nővér, a Fiatal Nők Általános Elnökségének az egyik korábbi második tanácsosa ezt tanította: „[M]i is egyfajta sínpáron haladunk, egy szövetséges ösvényen, amely iránt elköteleztük magunkat, amikor megkeresztelkedtünk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában. Bár olykor akadályokba ütközünk, ez az ösvény segít előrehaladnunk drága örökkévaló célállomásunk felé, amennyiben szilárdan megmaradunk rajta.”1
A felszínesség vagy gondatlanság veszélye
Néhányan tévesen úgy vélik, hogy a szövetség ösvényétől való apró eltérések nem számítanak nagy ügynek, és nem vezetnek jelentős következményekhez. Azonban ez nem igaz. Sátán pontosan azt akarja, hogy egy ilyen gondolkodásmódban higgyünk: ha átlépjük a határokat és rálépünk a közelgő veszély ösvényére (még ha csak egyszer is), nem esik majd bántódásunk.
Dieter F. Uchtdorf elnök azonban így figyelmeztetett minket, amikor második tanácsosként szolgált az Első Elnökségben: „Az Úr éveken át tartó szolgálata, valamint számtalan interjú során rájöttem, hogy az egyének, a házasságok és a családok életében a boldogság és a gyötrelem közötti különbség gyakran csupán néhány foknyi tévedésen múlik.”2
Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak köszönhetően természetesen mindig fordulhatunk Őhozzá, bűnbánatot tarthatunk, és irányt válthatunk, amikor hibákat követünk el – mert mindannyian tökéletlenek vagyunk. Amikor azonban igyekszünk szent helyeken állni, az azt jelenti, hogy értékeljük a bűnbánat ezen ajándékát, és tanulunk a hibáinkból. A világ zavaró tényezői és hangjai miatt, ha nem hívjuk meg állandóan az életünkbe a Lelket, akkor ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy felszínessé vagy gondatlanná válunk a tanítványságunkban, és kisebb eltéréseket teszünk a szövetség ösvényétől.
Craven nővér megosztotta erről a nézőpontját, amikor azt mondta:
„A világ telve van figyelemelterelő dolgokkal, amelyek megtéveszthetik még a kiválasztottakat is. […] Ha nem ügyelünk gondosan, hogy kellő pontossággal éljünk a szövetségeink szerint, a felszínes erőfeszítéseink tiltott ösvényekre vagy olyanok társaságába vezethetnek minket, akik már beléptek a nagy és tágas épületbe. […]
Magyarázkodhatunk, amennyit csak akarunk, akkor is tény, hogy a helytelen dolgok megtételének nincs helyes módja!”3
Krisztus mellett maradva
A buszvezetőm tudta, hogy káros következményekkel járhat a sávjából való kitérés, ezért nem tért le az útjáról. Ha a világi kísértésekkel és figyelemelterelésekkel kapcsolatban is így gondolkodunk, az segíthet elkerülnünk az olyan helyzeteket, amelyek lelki veszélynek tehetnek ki minket vagy másokat.
Az Ószövetségben láthatjuk, hogy amikor Izráel népe megmenekült a fáraó seregeitől, az emberek elkötelezték magukat, hogy bármit megtesznek, amit az Úr parancsol (lásd 2 Mózes 24:3, 7). Ám miután Mózes felment a hegyre, hogy megkapja a tízparancsolatot, az izráeliták sajnos gyorsan megfeledkeztek az Úrról, és az általuk készített aranyborjúnak kezdtek el hódolni (lásd 2 Mózes 32:7–8).
Izráel népéhez hasonlóan, a szövetség ösvényéről való lekanyarodás nálunk is hamar bekövetkezhet, ha nem vigyázunk. Fontos, hogy megkérdezzük magunktól, mennyire vagyunk elkötelezettek amellett, hogy azt tegyük, amit Jézus Krisztus kér tőlünk. Ez talán magában foglalja azt is, hogy átgondoljuk, szakítunk-e időt mindennap Őrá és Mennyei Atyánkra; és hogy áttekintsük, milyen szokásoktól vagy figyelemelterelő tényezőktől szabadulhatnánk meg. Ha tartunk egy kis önellenőrzést arról, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek és hajlandóak a szövetség ösvényén maradni, az segíthet szilárdan állnunk.
Nefihez hasonlóan néha mi sem mindig értjük a miértjeit Mennyei Atyánk kéréseinek (lásd 1 Nefi 11:17). Bízhatunk azonban abban, hogy Ő szeret minket, és azt szeretné, ha a szövetség ösvényén maradnánk, hogy visszatérhessünk Őhozzá. Kezdettől fogva ismeri a véget, ami azt jelenti, hogy hitet gyakorolhatunk és ragaszkodhatunk a hithez abban, hogy Ő tudja, mi a legjobb számunkra, még akkor is, amikor kísértésekkel nézünk szembe.
Ha kimutatjuk Mennyei Atyánknak és Jézus Krisztusnak az elkötelezettségünket azáltal, hogy követjük a parancsolataikat és a prófétáikat, bízunk Bennük, és minden egyes nap meghívjuk az életünkbe a Lelket, akkor magabiztosan és biztonságban haladhatunk tovább a szövetség ösvényén, mely az örökkévaló úti célunkhoz vezet.