Nyomtatásban nem jelenik meg
Hogy vezessen minket az utolsó napokban
Egy, a BYU–Hawaiin 2020. február 18-án elhangzott áhítat alapján.
A próféták követése mindig is megígért áldásokhoz és személyes fejlődéshez fog vezetni.
Miközben áthaladunk az élet kihívásain, a prófétáktól érkező útmutatás becsessé válik számunkra.
Hatalmas áldásokat látunk, amikor követjük a próféták útmutatását. Emlékszem egy igen jelentős példára, amely kevesebb mint három héttel azután történt, hogy a feleségemmel, Jill-lel összeházasodtunk. Részt vettünk egy áhítaton, ahol az egyház akkori elnöke, Spencer W. Kimball, a házasságról beszélt.1 Úgy tűnt, mintha közvetlenül hozzánk szólna. Ez a beszéd segített nekünk felállítani néhány mintát a házasságunk és családunk indulásakor, illetve segített elkerülnünk azokat a csapdákat, melyekre ő az Úr sugalmazása nyomán figyelmeztetett minket. Az évek során többször eszembe jutott, milyen áldottak voltunk, hogy pont egy ilyen döntő fontosságú időszakban kaptuk ezt az útmutatást. Most, 47 évvel később, még mindig áldásokban részesülünk az akkori tanácsoknak köszönhetően, melyeket ifjú házasokként kaptunk.
Amikor követjük a prófétát, áldottak vagyunk
Biztos vagyok benne, hogy mindegyikőtök fel tudna idézni olyan élményeket, amelyek során áldásokban részesültetek, mert követtétek a prófétát.
Ha követjük a próféták sugalmazott tanításait, az még nem szavatolja, hogy mások nem fognak kigúnyolni vagy üldözni minket, vagy hogy nem fogunk egyéb nehézségekkel szembesülni az engedelmességünk miatt. Ha azonban hajlandóak vagyunk engedelmeskedni, az végül „békességet [hoz] ebben a világban és örök életet az eljövendő világban” (Tan és szövetségek 59:23).
Nefi, továbbá Lehi és Ismáel családjának azon tagjai, akik követték Lehi tanításait, jelentős kihívásokkal néztek szembe, de végül „a boldogság módja szerint” (2 Nefi 5:27) éltek a megígért földön. A jövőbeni megígért áldásokra való várakozás és a beléjük vetett hit emberpróbáló feladat tud lenni egy olyan korban, amikor már amiatt is bosszúsak vagyunk, ha több mint 0,62 másodpercet vesz igénybe egy internetes keresés.
Amikor a társadalmak sodródni kezdenek, sokan elutasítják a próféták tanácsát
Fiatalabb koromban azon tűnődtem, hogy a Mormon könyvében lévő emberek egyáltalán miért utasították el a prófétákat. Ez szinte őrültségnek tűnt számomra. Hát nem látták, hogy mi lesz majd az eredménye?! Miként juthattak el az emberek arra a pontra, hogy elutasítsák a próféták üzeneteit, sőt, hogy még magukat a prófétákat is elutasítsák és gyűlöljék?
Jó néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy tanulmányozom a próféták üzenetei által kiváltott reakciókat. Az emberek néha azért utasították el a prófétákat, mert irigyek voltak rájuk és a hatalmukra.
Nefi harmadik könyvében, amikor Nefi nagy hatalommal szolgált, „megharagudtak rá, méghozzá azért, mert nagyobb hatalma volt, mint nekik” (3 Nefi 7:18). Sőt, a nép annak is tanúja volt, hogy Nefi feltámasztotta a fivérét a halálból, „és a nép látta és tanúja volt ennek, és dühösek voltak rá a hatalma miatt” (3 Nefi 7:20).
Amikor Thomas Marsh az elhidegülése után visszatért az egyházhoz, elmagyarázta, mi történt:
„Bizonyára elveszítettem a szívemből az Úr Lelkét. […]
Féltékeny lettem a prófétára… és mindent figyelmen kívül hagytam, ami helyes volt, és minden időmet a gonosz keresésével töltöttem; …azt hittem, egy gerendát láttam Joseph fivér szemében, de az semmi más nem volt, csak egy szálka, a saját szemem pedig tele volt gerendával; …dühös lettem, és azt akartam, hogy mindenki más is dühös legyen. Beszéltem Brigham Young fivérrel és Heber C. Kimball fivérrel, és azt akartam, hogy ugyanolyan dühösek legyenek, mint én voltam; de láttam, hogy ők nem azok, és emiatt még dühösebb lettem. Brigham Young óvatos pillantást vetett rám és ezt kérdezte: »Te vagy az egyház vezetője, Thomas fivér?« Azt válaszoltam, hogy nem. »Hát akkor – mondta –, miért nem hagyod ezt annyiban?«”2
Más okai is vannak annak, hogy az emberek miért nem követik a próféták tanácsát. Az egyik leggyakoribb köztük az, hogy a próféták bizonyságot tesznek az emberek bűneiről, és bűnbánatot prédikálnak. Ez sokaknak nem tetszik. A Mormon könyve első verse előtt, abban a rövid bevezetőben, amelyet Nefi fűz Nefi első könyvéhez, már megfigyelhetjük e minta kialakulását. Nefi ezt írja: „Az Úr figyelmezteti Lehit, hogy menjen ki Jeruzsálem földjéről, mivel gonoszságukra vonatkozólag prófétál az embereknek, és ők arra törekednek, hogy kioltsák az életét.” Ez a minta újra és újra előfordul a szentírásokban (lásd például 1 Nefi 16:2; Móziás 13:4; Alma 35:15; Hélamán 8:4; 13:26–28).
A többségünk nem akarja hallani, hogy valamit rosszul csinálunk. Nem szeretjük, ha helyreigazítanak minket. Ez egyre nagyobb kihívássá válik, amint a társadalom mind inkább eltávolodik Isten tanításaitól és parancsolataitól. Egy igazlelkű társadalomban a bűnbe sodródó emberek kívülállókká válnak; de egy olyan társadalomban, amely figyelmen kívül hagyja vagy elutasítja az Úr tanításait, azok válnak kívülállókká, akik betartják a parancsolatokat, és ők hatalmas nyomás alá is kerülnek.
A Mormon könyvében azon társadalmak esetében, amelyek a legmélyebbre süllyedtek a hamis bölcseletekben és a bűnben – mint például Noé király népe, Ammoniha népe vagy a zorámiták –, volt a leginkább várható, hogy kedvezőtlenül reagálnak a próféták üzeneteire. A társadalom sodródása során a nagy és tágas épület egyre erősebb hatást fejt ki az egyénekre. Egyre közelebbinek és nagyobbnak, a gúnyolódás pedig egyre hevesebbnek és közvetlenebbnek tűnik. Olyan, mintha még több ujj mutogatna ránk – azért, mert ez így is van. Nem csupán azért gyakorolnak ránk nyomást, hogy elforduljunk az ösvénytől és a fa gyümölcsétől, hanem azért is, hogy csatlakozzunk az ösvényen maradni próbálókat gúnyoló és támadó emberekhez.
Mi kellett ahhoz, hogy ezek a társadalmak eljussanak odáig, hogy elutasítsák a prófétákat, sőt még a vérüket is szomjazzák? Hogyan ágyazódtak be hamis bölcseletek és tanok az emberek szívébe? Milyen tényezők tették lehetővé számukra, hogy alázatosságból kevélységbe, engedelmességből ellenségeskedésbe forduljanak át? Ezt a témát hagyjuk máskorra.
Amikor e társadalmakra és egyénekre tekintünk, akik elfordulnak a prófétáktól és az Úrtól, utólag láthatjuk az eredményeit. Ammoniha városa egy nap alatt elpusztult. Noé népét rabságba vetették, és sokukat megölték. A zorámitákat feldúlta, hogy azok a szegények közülük, akik elfogadták az evangéliumot, Jerson földjén szívélyes fogadtatásban részesülnek. Ez váltotta ki, hogy csatlakoztak a nefita nemzet ellen vívott háborúhoz.
Személyesen döntjük el, hogy követjük-e a prófétát vagy sem
Mindegyikünk dönthet arról, hogy követi-e a prófétát, függetlenül a társadalmi állapotoktól, amelyekben élünk. Lehet, hogy nyomást érzünk a társadalom részéről arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy akár el is utasítsuk a próféta üzenetét, azonban a választás a miénk marad. Ha megtartjuk a szövetségeinket és közel maradunk az Úrhoz, akkor sokkal könnyebb lesz követnünk a prófétát. Velünk lesz a Lélek, hogy irányt mutasson nekünk, és megerősítse azon elhatározásunkat, miszerint alávetjük akaratunkat az Úrénak. Aztán pedig elnyerjük az Úr áldásait.
Néhány évvel ezelőtt beszélgetést folytattam valakivel egy bizonyos, politikai vonatkozásokat is érintő témáról, amelyről nem igazán nyilatkozott még az egyház vagy a próféta. Az illető tett egy olyan megjegyzést, mely szerint ha a próféta valaha is arra kérne minket, hogy tegyük meg azt, amiről ott beszélgettünk, akkor ő nem tenné meg, és ez azt jelentené számára, hogy a próféta többé már nem egy igaz próféta. Ezen meghökkentem, és nagyon elhamarkodott döntésnek tartottam. A beszélgetés után azonban eltűnődtem, hogy létezik-e olyan dolog, amellyel kapcsolatban olyan erősek az érzéseim, vagy amelyet olyan hevesen elleneznek a társadalmi irányzatok, hogy miatta elutasítanám a prófétát?
Amikor a próféta tanácsa ütközik a személyes érzéseinkkel, vágyainkkal vagy meggyőződéseinkkel, vagy amikor ez a tanács ellenkezik a társadalom széles körben elfogadott nézeteivel, akkor mi a reakciónk? Joseph Smith ezt mondta: „Több éve próbálom felkészíteni a szentek elméjét arra, hogy befogadják Isten dolgait; gyakran azonban azt látjuk, hogy néhányan, miután mindenüket feláldozták Isten munkájáért, üvegszilánkokként repülnek szét, amint bármi olyat hallanak, amely ellenkezik a hagyományaikkal: egyáltalán nem bírják elviselni a tüzet.”3
Henry B. Eyring elnök, második tanácsos az Első Elnökségben, beszélt a próféták tanácsaira adott reakciókról:
„Amikor a próféták szavai ismétlődőnek tűnnek, az meg kellene hogy ragadja a figyelmünket, és meg kellene hogy töltse a szívünket hálával azért, amiért ilyen áldott korban élhetünk.
Az erős hittel rendelkezők számára észszerű dolognak tűnik a próféták tanácsában keresni a biztonsághoz vezető ösvényt. Amikor a próféta szól, a kevés hittel rendelkezők azt gondolhatják, csupán egy bölcs ember jó tanácsát hallják. Aztán, ha a tanácsa kényelmesnek és észszerűnek tűnik, és illeszkedik ahhoz, amit tenni akarnak, akkor elfogadják. Ha azonban nem illeszkedik, akkor vagy hibás tanácsnak vélik, vagy a körülményeikre hivatkozva igazolják magukat abban, hogy kivételt képeznek a tanács alól. A hit nélkül élők azt gondolhatják, hogy mindössze olyan férfiakat hallanak, akik valamilyen önző indítékkal próbálnak befolyást gyakorolni. […]
A prófétai tanács megfogadásának az elmulasztása csökkenti az erőnket arra, hogy a jövőben sugalmazott tanácsokat fogadjunk meg. […]
Minden alkalommal, amikor figyeltem a próféták tanácsára, majd éreztem azok imában történő megerősítését, és követtem azokat, akkor mindig azt tapasztaltam, hogy biztonságos hely felé tartok. […]
Olykor olyan tanácsot kapunk majd, amelyet nem tudunk megérteni, vagy amely látszólag nem vonatkozik ránk, még gondos imádkozás és gondolkodás után sem. Ne vessétek el a tanácsot, hanem kapaszkodjatok bele szorosan! Ha valaki, akiben megbíztatok, adna nektek valamit, ami nem tűnne többnek homoknál, és azt ígérné, hogy aranyat tartalmaz, akkor egy darabig bölcsen a markotokban tartanátok, gyengéden rázogatva azt. Minden alkalommal, amikor én így tettem a próféta tanácsával, egy idő után elkezdtek előtűnni az aranypelyhek, és én hálás voltam.”4
Vak vezetők próbálnak meg minket elválasztani Jézus Krisztustól
Miután a lámánita Sámuel a nép elé tárta, miként utasították el a prófétákat és hallgattak inkább másokra, akik azt tanították nekik, hogy „járjanak szemük kevélysége után, és tegyék meg azt, amire a szívük vágyik” (vö. Hélamán 13:27), feltett nekik két, elevenbe vágó kérdést: „[M]eddig hagyjátok, hogy ostoba és vak vezetők vezessenek benneteket?” És: „[M]eddig választjátok a gonoszságot a világosság helyett?” (Hélamán 13:29).
Senki nem akarta beismerni, miszerint azt akarná, hogy vak vezetők vezessék. Akiket félrevezettek, nem nevezték volna vak vezetőknek azokat, akiktől a hamis bölcseleteket tanulták. Sőt, valószínű, hogy a félrevezetőket gyakran felvilágosultnak, előretekintőnek, lángelméjűnek és társadalomtudatosnak tekintették.
Azon tűnődöm, hogyan illeszkedne be a mi korunkba a Mormon könyve néhány vak vezetője. Gondoljatok Séremre, aki tanult volt és tökéletesen értett a nép nyelvén, így nagyon jól tudott nekik hízelegni. Kétségtelen, hogy a maga nyelvi készségeivel gyorsan meghódítaná a Twitter világát. Sok csattanós, cseles tweetet tenne ki, amelyet mások továbbosztanának, mert ő jól értett hozzá, hogyan forgassa ki a szavakat vagy szúrjon oda velük.
Nehór a testi erejével, a drága öltözékével és az emberekre gyakorolt hatásával hatalmas követőtábort szerezne magának az Instagramon, ahol bemutatná a parancsolatok korlátai nélküli „jó életet”, és a saját bevett gyakorlatát bevetve támadná az egyházat és a tanításait.
Korihórnak pedig több millió feliratkozója lenne a YouTube-on, ahol szabadon űzhetne gúnyt a hívőkből, és taníthatna olyan dolgokat, amelyek „tetsze[n]ek a testi gondolkodásmódnak” (Alma 30:53). „[N]agy, duzzadó szavakkal… szidalmaz[ná]” (Alma 30:31) az egyház prófétáit és vezetőit. Egyre több feliratkozót gyűjtene, amint elkezdene terjedni az üzenete, miszerint „bármit tesz az ember, az nem bűn” (Alma 30:17).
Természetesen minden mondanivalójuknak az lenne a központi szála, hogy nincs Krisztus. A tanításaik nem túl újszerűek vagy eredetiek. A hazugságok szerzőjétől lopták őket. Még Korihór is elismerte végül, hogy az ördög tanította meg arra, hogy mit mondjon (lásd Alma 30:53).
Amikor az egyének vagy a társadalmak különválasztják magukat az Úr prófétákon keresztül érkező tanításaitól, olyan tanításokat keresnek helyettük, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy úgy éljenek, ahogy akarnak – persze a kellemetlen bűntudat nélkül.
Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így magyarázta: „Sajnálatos módon, fiatal barátaim, korunk jellegzetessége, hogy ha az emberek akarnak egyáltalán valamilyen istent, akkor olyant szeretnének, aki nem követel sokat; kényelmes istent, kellemes istent, aki nemcsak hogy nem zavar sok vizet, hanem egyáltalán nem is tesz semmit; olyan istent, aki megsimogatja a fejünket, megcsiklandoz kissé, aztán szól, hogy szaladgáljunk tovább és szedegessük csak a pitypangot.”5
A vak és balga vezetők soha nem fognak minket elvezetni azokhoz az örömökhöz és áldásokhoz, amelyeket az Úr szeretne, hogy elnyerjünk. Amikor követjük a prófétákat, hajlandónak kell lennünk kiállni a gúnyolódás és az üldöztetés közepette azért, ami helyes, még akkor is, ha az nem népszerű.
A próféták hívnak minket, hogy jöjjünk a Szabadítóhoz
Bár a vak vezetők és a világ gúnyolódása megpróbálnak eltéríteni bennünket Istentől és az Ő áldásaitól, a próféták hívnak minket, hogy jöjjünk a Szabadítóhoz. A próféták nem próbálnak meggyőzni minket arról, hogy hódoljunk nekik, hanem hívnak minket, hogy Mennyei Atyánknak és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak hódoljunk és közeledjünk Őhozzájuk (lásd például Lehi az 1 Nefi 8:12-ben).
Néhány évvel ezelőtt Jill és én Russell M. Nelson elnökkel beszélgettünk. Megkérdezte, hogy hajlandóak lennénk-e elfogadni egy másik megbízást. Nelson elnök mindig is igen kedves volt velünk, valamint nagy szeretettel és tisztelettel bánt Jill-lel. Miután feltette a kérdést a hajlandóságunkat illetően, Jill ezt mondta: „Bármit megtennénk érted, Nelson elnök.” Ő azonnal így felelt: „Őérte tegyétek meg.” Ez mindkettőnket meglepett. Nagyszerű leckét tanított nekünk. Nelson elnök azt szerette volna, hogy legyenek megfelelőek a szándékaink, a tekintetünk pedig oda szegeződjön, ahová szegeződnie kell.
Amikor próféták vezetnek minket, akkor valójában Őmiatta, a Szabadító miatt követjük a tanácsukat. Az Ő kegyelme mindegyikünk számára elegendő.
Összegzés
Tudjuk, hogy Nelson elnök egész életében kész volt követni a prófétákat. A próféta tanácsának az eredményeként lemondott egy tekintélyes szakmai lehetőségről. Nagyon elfoglalt sebészeként és egy nagy családdal az oldalán kínaiul tanult, mert a próféta tett egy megjegyzést arról, hogy az egyháznak több olyan egyháztagra lenne szüksége, akik beszélnek kínaiul. Tudjuk, hogy amikor Thomas S. Monson elnök arra kérte az egyháztagokat, hogy tanulmányozzák a Mormon könyvét, Nelson elnök azonnal belevágott. Milyen lenne az egyház vagy a világ, ha mindegyikünk ugyanannyira hajlandó lenne követni a prófétát, mint Nelson elnök?
Tudom, hogy hatalmas áldások várnak ránk, amikor követjük az Úrnak a prófétái által adott útmutatását. Ha az, amit mondanak, ütközik a társadalom jelenlegi irányzataival, akkor legyen bátorságunk követni, támogatni és megvédeni azt. Amit a próféta mond, nem mindig vezet zökkenőmentes utazáshoz, azonban mindig elvezet majd a megígért áldásokhoz, valamint a személyes fejlődéshez.