Elemis kézikönyvek és közös foglalkozás
Február: Amikor a jót választjuk, áldottak vagyunk


Február

Amikor a jót választjuk, áldottak vagyunk

„[H]a ti betartjátok a parancsolatait, ő igenis megáld és felvirágoztat benneteket” (Móziás 2:22).

Ének: „Taníts meg járnom a fénylő úton”

(Egyházi énekek, 102.)

Az itt megadott ötleteket egészítsd ki a sajátjaiddal. Minden héten tervezd el, hogyan fogsz (1) rámutatni a tanra, (2) segíteni a gyermekeknek megérteni azt, majd pedig (3) segíteni nekik alkalmazni azt az életükben. Tedd fel magadnak a kérdést: „Mit tegyenek a gyermekek, hogy tanulhassanak, és hogyan segíthetek nekik érezni a Lelket?”

1. hét: Noé áldott volt, mert a jót választotta.

Mutass rá a tanra! (párosító játék): Rajzolj a táblára egy egyszerű bárkát. Készítsd elő többféle állat képét úgy, hogy mindegyikből kettő-kettő legyen. Adj minden gyermeknek egy-egy állatképet. Kérd meg a gyermekeket, hogy álljanak fel mindannyian, és kezdjék el utánozni annak az állatnak a hangját, amelynek a képe náluk van. Közben figyeljenek, és keressék meg azt, aki hasonló hangot ad ki. Amikor az ugyanolyan képet tartó gyermekek megtalálják egymást, álljanak egymás mellé, míg minden állat meg nem találta a párját. Kérd meg a gyerekeket, hogy páronként jöjjenek ki a táblához, és helyezzék az állatokat a rajzolt bárkára. Kérdezd meg: „Melyik prófétát kérte meg az Úr, hogy terelje az állatokat a bárkába?” Mutass rá, hogy biztosan nagyon bonyolult feladat volt ilyen sok állatot a bárkába gyűjteni, de Noé azt választotta, hogy engedelmeskedik az Úr parancsolatának.

Kép
ark

Segítsd elő a megértést! (szentírások olvasása): Mutass a gyerekeknek egy képet Noéról, ahogy prédikál, majd olvassátok el a Mózes 8:20-at. Kérdezd meg a gyerekeket, szerintük miért nem hallgatott a többi ember Noéra. Oszd két részre a táblát. Az egyik felére írd fel egymás alá a kérdéseket, a másik oldalra pedig véletlenszerű sorrendben a szentírásutalásokat: Mit akart az Úr tenni, hogy elpusztítsa a gonoszokat? (1 Mózes 6:17). Mit mondott Noénak, mit csináljon, hogy megmentse a családját? (1 Mózes 6:18). Mit tett Noé, hogy a jót válassza? (1 Mózes 7:5). Kérd meg a gyerekeket, hogy olvassák el a szentírásokat, és találják meg, melyik szentírás melyik kérdésre ad választ. Mutass egy képet a gyerekeknek Noéról, mikor a bárkát építi. Magyarázd el, hogy néha nehéz a jót választani. Kérdezd meg: „Milyen áldást kapott Noé, amiért a jót választotta?” Biztasd a gyerekeket, hogy osszák meg, milyen áldásokban részesülnek, ha a jót választják.

2. hét: Jézus tanítványai áldottak voltak, mert a jót választották.

Segítsd elő a megértést! (szentírások olvasása, színezés és bábjáték): Olvasd el a gyerekekkel a következő beszámolókat arról, hogy Jézus tanítványai miként választották a jót: Lukács 10:38–42 (Mária); Máté 4:18–20 (Péter és András); Cselekedetek 9:1–9, 17–20 (Pál). Beszéljetek meg néhány áldást azok közül, melyben ezek az emberek részesültek azért, mert a jót választották. Rajzolj néhány egyszerű figurát minden gyereknek (vagy használd a „Vidám oldalak” szentírás-figuráit: Liahóna, Csillagocska, 2006. jan. Cs13.). A gyerekekkel színeztesd ki a rajzokat, ezután vágjátok ki, és készítsetek belőlük pálcikabábokat vagy papírzacskó bábokat. Buzdítsd a gyerekeket, hogy használják bábjaikat az egyik történet elmesélésére. Például: „Az én nevem Pál. Korábban üldöztem azokat, akik követték Jézust. Volt egy látomásom Jézusról. Jézus megkért, hogy ne üldözzem Őt többé. Azt választottam, hogy Jézust követem, és életem hátralévő részében misszionárius leszek.”

Kép
children with puppets

Egyszerű bábokkal eljátszhatjuk a leckék egyes részeit. Ezek értékes eszközök ahhoz, hogy kihangsúlyozzuk a lecke fő mondanivalóját, és felkeltsük a gyermekek érdeklődését (lásd TNNE, 160–161.).

Segítsd elő a megértést! (szentírásbeli történetek megosztása): Kérd meg a gyerekeket, hogy bábjaik segítségével a családjuknak is meséljék el a szentírástörténeteket. Biztasd őket, hogy osszák meg családtagjaikkal, hogy a történetben szereplők miképpen választották a jót, és milyen áldásokban részesültek. Kérdezd meg a gyerekeket, hogyan tudják a jót választani a jövő hét folyamán.

Kép
puppet template

A pálcikabábok letölthetők a sharingtime.lds.org honlapról.

3. hét: Nefi áldott volt, mert a jót választotta.

Segítsd elő a megértést! (színjátszás): A gyerekek játsszanak el bizonyos jeleneteket Nefi életéből, amikor engedelmeskedett apjának és az Úrnak (például lásd 1 Nefi 16:18–24, 30–32; 1 Nefi 17:8, 17–18, 48–53; 1 Nefi 18:9–21). Esetleg használhatnak egyszerű jelmezeket és kellékeket (a színjátszással kapcsolatos információkért lásd a TNNE, 175–176. oldalt). Olvassátok el együtt, mit mondott Nefi az 1 Nefi 17:3-ban.

Kép
children role playing

A szemléltetőeszközök fokozhatják a tanulást. A szemléltetőeszközök legyenek egyszerűek. Ez lehetővé teszi a gyermekeknek, hogy inkább a leckére, ne pedig magára a szemléltetőre összpontosítsanak.

Ösztönözz az alkalmazásra! (éneklés): Mutasd meg a januári „választás és következmények” botot, és buzdítsd a gyerekeket, hogy osszák meg, mire emlékeznek, mit tanultak a választásokról és azok következményeiről. Mondd el nekik hogy sok áldást jó választásaink következményeként nyerünk el. Kérd meg a gyerekeket, hogy gondolják át, milyen módokon lehetnek olyanok, mint Nefi, és hozhatnak jó döntéseket. A gyerekek ezután énekeljék el a „Nefi bátorsága” (GYÉ, 82.) című éneket, és adogassák körbe a „választás és következmények” botot, miközben énekelnek. Időnként állítsd meg a zenét. Amikor megáll a zene, kérd meg azt a gyermeket, aki épp a botot tartja, hogy mondjon egy jó választást, amit ő megtehet. Ezután adja át a botot egy másik gyermeknek, aki ekkor mondjon egy áldást, mely az előbb elhangzott jó választásból következhet. Ezt folytassátok egészen addig, míg az idő engedi.

4. hét: Az egyháztagok napjainkban is áldást kapnak azért, ha a jót választják.

Segítsd elő a megértést! (történetek megosztása): Hívd meg több gyermek szüleit vagy nagyszüleit az Elemibe, hogy osszanak meg történeteket arról, hogy ők maguk vagy az őseik miként választották a jót. Mesélhetnek például történeteket arról, hogyan választották azt, hogy csatlakoznak az egyházhoz. Minden történet előtt kérd meg a gyerekeket, hogy figyeljenek oda, milyen módon választották a jót ezek az egyháztagok, és milyen áldásban részesültek miatta. Minden történet után kérdezd meg a gyerekeket, milyen áldásban részesültek az egyháztagok azért, mert a jót választották. Megkérheted a gyerekeket, hogy rajzoljanak képeket a történetekről, miközben hallgatják azokat, majd mutassák meg a rajzaikat az Elemiben és otthon.

Nyomtatás