Elemis kézikönyvek és közös foglalkozás
A zene használata az Elemiben


A zene használata az Elemiben

Az Elemiben használt zene célja, hogy Jézus Krisztus evangéliumára tanítsa a gyerekeket, és segítsen nekik megtanulni aszerint élni. Az elemis énekek sokkal élvezetesebbé teszik a tanulást, segítenek a gyermekeknek elsajátítani az evangéliumi igazságokat és emlékezni rájuk, valamint meghívják a Lelket az Elemibe.

A következőkben olyan módszerek találhatók, melyek segítségével könnyebben megtaníthatod az evangéliumot a gyermekeknek a zenén keresztül. Ezek a példák segítenek majd az ebben a vázlatban javasolt énekek tanításában. További ötletekért lásd „A zene használata az Elemiben” részt a 2010-es és a 2011-es vázlatban.

Tanítsd az evangéliumot zenével!

Az Elemiben tanított legnagyszerűbb leckék némelyikét zenén keresztül tanítjuk meg. „A zene kibővítheti a gyermekek evangéliumi tantételekre vonatkozó tudását, és megerősítheti a bizonyságukat” (lásd TNNE, 183.). Fontold meg, hogy felteszel néhány kérdést az adott dalról, hogy segíts a gyermekeknek megérteni annak jelentését. Például, a „Válaszd a jót!” című dal (GYÉ, 100–101.) azt tanítja, hogy nem vagyunk magunkra hagyva a döntéshozatalban; a Szentlélek segíteni fog abban, hogy helyes döntéseket hozzunk. Rajzolj három VAJ pajzsot egymás mellé a táblára, és írd beléjük a következő kérdéseket: „Honnan fogom tudni, mit kell tennem?”, „Mit tanít az evangélium arról, hogy mit kell tennem?” és „Milyen ígéret jár azzal, ha jól döntök?” Mutass rá az első pajzsra, és olvassátok el együtt a kérdést. Kérd meg a gyermekeket, hogy miközben elénekled nekik a dalt, figyeljenek a válaszra, és álljanak fel, amikor meghallják azt. Veled együtt énekeljék el néhányszor a választ. Ez segíteni fog nekik a dallamhoz kapcsolni a szavakat. Ismételjétek el ugyanezt a többi kérdéssel is. Beszéljétek meg azokat a kifejezéseket vagy szavakat, amelyek nehezen érthetőek a gyermekek számára. Énekeljétek el együtt az egész dalt, és emlékeztesd a gyermekeket, hogy miközben énekelnek, bizonyságot tesznek arról, hogy a Szentlélek segíteni fog nekünk, ha figyelünk rá, és helyes döntéseket hozunk.

Minden gyermeket vonj be a zenei tevékenységekbe!

Minden gyermek érdeklődését felkelti a zene, és élvezik a zenei tevékenységekben való részvételt, bármilyen korúak és képességűek legyenek is. A dalok ritmusa segít nekik emlékezni arra, hogy mit énekelnek és a szavak milyen üzenetet hordoznak. Miközben eléneklitek a „Tégy bátran jót!” című dalt (GYÉ, 93.), játsszatok egy kicsit az ének tempójával és hangerejével. Megtaníthatsz nekik olyan zenei kifejezéseket, mint a legato (lassú és lágy), illetve staccato (gyors és szaggatott), és elénekelhetitek a dalt mindkétféleképpen.

Kép
actions to music

A gyermekek azt is nagyon élvezik, ha mozdulatokkal kísérhetik a zenét, például tapssal vagy a szavakhoz illő kézmozdulatokkal. „A bölcs ember és a bolond ember” című dalban (GYÉ, 150.) a kézmozdulatok segíthetnek a gyermekeknek az ének szavaira koncentrálni. A „Nefi bátorsága” című dalban (GYÉ, 82–83.) szintén használhattok kézmozdulatokat. Például kérd meg a gyermekeket, hogy játsszák el, hogy egy pajzsot tartanak a kezükben, amikor azt éneklik, hogy „megyek”, majd imitálják, hogy egy kardot tartanak a fejük fölött, amikor azt éneklik, hogy „megteszem, mit az Úr parancsol”, és meneteljenek egy helyben, amikor ahhoz a részhez érnek, hogy „tudom, elkészíti az utat, segíteni fog”. Buzdítsd a gyermekeket, hogy találjanak ki megfelelő mozdulatokat a többi dalra is (néhány mozdulat nem biztos, hogy helyénvaló az úrvacsorai gyűlési bemutatón).

Ismételd el gyakran a dalokat, hogy megerősítsd a gyermekekben az evangéliumi tantételeket!

Egy dal tanítása közben gyakran el kell ismételned azt, hogy a gyermekek meg tudják tanulni. Az év során ugyancsak többször át kell venni a dalokat, hogy megmaradjon a gyermekek emlékezetében. Miután megtanultatok egy dalt, több különböző, szórakoztató módon is énekeljétek el azt. Az úrvacsorai gyűlési bemutató után is énekeljétek őket többször, hogy a gyermekek ne felejtsék el. Fontold meg, hogy azokat a dalokat, melyeket szeretnéd, ha a gyermekek átismételnének, felírd különböző tárgyakra a teremben (például: virágokra egy vázában, papírhalra egy tóban, tollakra egy pulykán, vagy szívekre, melyeket elhelyezel a terem különböző pontjain). Kérd meg a gyermekeket, hogy válasszanak egy tárgyat, és énekeljék el a rajta lévő dalt. Az alábbiakban további ötleteket találhatsz arra, miként ismételjetek át dalokat (a szemléltető eszközök letölthetők a sharingtime.lds.org honlapról):

  • Zene kocka: Készíts egy kockát, és írj fel minden oldalára egy mozdulatot. Kérj meg egy gyermeket, hogy dobja el a kockát, amely majd meghatározza, milyen mozdulatot végezzenek, miközben énekelnek.

    Kép
    zene kocka
  • Lányok énekelnek/fiúk énekelnek: Készíts egy képet egy fiúról és egy másik képet egy lányról, majd ragaszd fel a képeket egy-egy pálcikára. Miközben énekeltek, váltogasd a képeket, hogy meghatározd, éppen kik énekeljenek. Ez segíteni fog a gyermekek aktív részvételében.

    Kép
    lányok énekelnek/fiúk énekelnek
  • Éneklő bábok: Másold le és vágd ki a Nézzétek kicsinyeiteket! című bölcsődei kézikönyv 63. oldalán található illusztrációk egyikét. Ragaszd fel a képeket egy-egy papírtáskára, hogy bábokat készíts belőlük. Kérd meg a gyermekeket, hogy énekeljenek a bábjukkal.

    Kép
    éneklő bábok
    Kép
    boy puppet
    Kép
    girl puppet
  • Kosárra dobás: Kérd meg az egyik gyermeket, hogy dobjon bele a kosárba egy babzsákot vagy egy papírgalacsint. Ha elsőre sikerül neki, a gyermekek énekeljék el egyszer az első versszakot; ha másodjára sikerül, kétszer énekeljék el a versszakot, és így tovább.

    Kép
    kosárra dobás
Kép
music, As a Child of God

Nyomtatás