Jöjjetek Krisztushoz, de ne egyedül gyertek!
Leginkább úgy tehetitek jobbá a világot, hogy felkészítitek azt Krisztusra azáltal, hogy mindenkit hívtok, kövessék Őt.
Nemrég levelet kaptam egy válaszokra áhítozó fiatal nőtől. Azt írta: „Egy helyben toporgok. […] Nem vagyok biztos benne, hogy ki vagyok, de úgy érzem, hogy valami nagyszabású dologért vagyok itt.”
Volt már bennetek ez a fürkésző érzés, elgondolkozva azon, vajon Mennyei Atya tudja-e, kik vagytok, és szüksége van-e rátok? Drága fiataljaim, és mindenki más! Bizonyságomat teszem arról, hogy a válasz: igen! Az Úrnak terve van számotokra. Felkészített benneteket erre a napra – a mostanira – hogy a jó erői legyetek az Ő hatalmas munkájában. Szükségünk van rátok! Nélkületek egész egyszerűen nem lesz olyan nagyszabású.
Szeretett prófétánk, Russell M. Nelson elnök egyszer szent körülmények közepette két olyan egyszerű igazságra emlékeztetett engem, amelyek alapvetőek a ti nagyszabású és dicső munkátokban.
A kanapén ültem a férjemmel, a prófétánk pedig odahúzta a székét, a térde majdnem a miénkhez ért, és kék szemének átható pillantásával rám nézett. Nem is voltam biztos benne, hogy a szívem kiugrott-e a helyéről vagy teljesen megállt, amikor elhívott, hogy szolgáljak a Fiatal Nők általános elnökeként. Feltett egy kérdést, amely még ma is ott visszhangzik a szívemben: „Bonnie, mi a legfontosabb dolog, amit a [fiataloknak] tudniuk kell?”
Egy pillanatra átgondoltam, majd azt mondtam: „Tudniuk kell, kik ők.”
„IGEN! – kiáltott fel. – És tudniuk kell, mi a céljuk.”
Isteni kilétünk
Mennyei Atya becses és szeretett gyermekei vagytok. Olyan tökéletesen szeret titeket, hogy elküldte az Ő Fiát, Jézus Krisztust, hogy engesztelést hozzon értetek és értem.1 A Szabadító irántunk való szeretete kiapadhatatlan – még akkor is, amikor kudarcot vallunk. Semmi nem választhat el minket Isten szeretetétől.2 Ennek a szeretetnek a felidézése segíthet nektek visszaszorítani a világban lévő zűrzavart, amely megpróbálja meggyengíteni az isteni kilétetekre vonatkozó magabiztosságotokat, és vakká tenni benneteket azt illetően, hogy kivé válhattok.
Egy FSY-konferencián találkoztam két olyan fiatal nővel, akik küszködtek. Mindkét fiatal nő megemlítette, hogy a pátriárkai áldásához fordulva újból felfedezte az Úr szeretetét és személyesen rá vonatkozó útmutatását. Keressétek meg a pátriárkai áldásotokat – poroljátok le, ha kell –, és tanulmányozzátok gyakran. Ha még nincs nektek, akkor szerezzetek – hamar! Ne halogassátok annak kiderítését, hogy most mit szeretne mondani nektek az Úr arról, akik vagytok.
Örökkévaló célunk
A Nelson elnök által azon a napon nekünk elmondott igazság az, hogy ismernünk kell a célunkat. Ez a mi hatalmas és nemes megbízatásunk.
Megannyi évvel ezelőtt a fiam, Tanner, mindössze ötéves lehetett, amikor az első focimeccsét játszotta. Nagyon izgatott volt!
Amikor odaértünk a meccsre, észrevettük, hogy a csapata rendes méretű focikaput használ; nem valami felállítható kaput, hanem olyan nagy hálósat, amely túlságosan nagynak tűnt az ötéveseknek.
A mérkőzés sorsdöntő jelentőségű lett, amikor láttam, hogy Tanner beáll kapusnak. Nagyon meglepődtem. Vajon tényleg tudja, hogy mi célból áll a kapuban?
Megszólalt a síp, és annyira belefeledkeztünk a játékba, hogy teljesen elfeledkeztünk Tannerről. Hirtelen az ellenfél egyik játékosa megszerezte, és gyorsan felé vezette a labdát. Tanner felé nézve meg akartam győződni arról, hogy állja a sarat és védi a hálót. Nem számítottam az elém táruló látványra.
Valamikor a meccs alatt Tannernek elterelődött a figyelme, és elkezdte átdugni a bal karját a háló különböző lyukain. Aztán ugyanezt tette a jobb karjával. Utána a bal lába következett, végül pedig a jobb lába. Tanner teljesen bele volt gabalyodva a hálóba! Elfeledkezett a céljáról és arról, hogy mit bíztak rá.
Bár Tanner focis pályafutása nem tartott sokáig, annak a napnak az általam levont tanulsága soha nem fog elhalványulni. Alkalmanként mindannyiunk figyelme elterelődik arról, hogy miért vagyunk itt, és más dolgokra fordítjuk az energiáinkat. Sátán egyik legerőteljesebb fegyvere az, hogy jó és jobb ügyekkel elterelje a figyelmünket, és ezek éles helyzetben vakká tegyenek és visszatartsanak minket a legjobb ügytől – attól a munkától, amely erre a világra szólított bennünket.3
Az örökkévaló célunk az, hogy Krisztushoz jöjjünk és tevékenyen csatlakozzunk Őhozzá az Ő nagyszerű munkájában. Ez csupán annak megtétele, amit Nelson elnök tanított: „Ha bármikor bármi olyat teszünk, amivel hozzásegítünk bárkit… ahhoz, hogy szövetségeket kössön Istennel és megtartsa azokat, akkor Izráel egybegyűjtésében segítünk.”4 Amikor pedig Ővele együtt végezzük az Ő munkáját, akkor még inkább megismerjük és megszeretjük Őt.
A hit, becsben tartott bűnbánat és a parancsolatok betartása által folyamatosan igyekezünk közelebb kerülni a Szabadítóhoz. Miközben szövetségek és szertartások által Őhozzá kötjük magunkat, az életünk magabiztossággal5, védelemmel6, valamint mély és tartós örömmel7 telik meg.
Őhozzá jőve, az Ő szemén keresztül tekintünk másokra.8 Jöjjetek Krisztushoz! Jöjjetek most, de ne egyedül gyertek!9
Jézus Krisztus evangéliuma nem csupán kellemes, de mindannyiunk számára elengedhetetlen. „[N]incs más út vagy mód, mely által meg lehet szabadítani az embert, csakis Krisztusban és őáltala.”10 Szükségünk van Jézus Krisztusra! A világnak szüksége van Jézus Krisztusra.11
Ne feledjétek, leginkább úgy tehetitek jobbá a világot, hogy felkészítitek azt Krisztusra azáltal, hogy mindenkit hívtok, kövessék Őt.
Van a Mormon könyvében egy történet, amely meghatóan szól a nefitákkal időző feltámadt Krisztusról. El tudjátok képzelni, milyen lehetett?
Amikor Krisztus bejelentette, hogy vissza kell térnie az Atyához, „ismét körbejáratta szemét a sokaságon”12. Az emberek szemében könnyeket látva tudta, a szívük arra vágyik, hogy velük maradjon.
Azt kérdezte: „Van-e köztetek beteg? Hozzátok ide! Van-e béna, vagy vak…, süket, vagy bármely más módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket”13.
Hatalmas könyörülettel rendelkezve nem szabott határokat, és mindenkit hívott, aki „bármely más módon nyomorult”. Szeretem, hogy semmi nem túl nagy vagy túl kicsi Jézus Krisztusnak, hogy meggyógyítsa.
A mi szenvedésünket is ismeri, és hív, hogy hozzuk elő a szorongókat és a lehangoltakat, a megfáradtakat, a kevélyeket és félreértetteket, a magányosokat, vagy azokat, akik „bármely más módon” nyomorultak.
Aztán mindannyian odamentek, és „ő mindenkit meggyógyított…
[A] meggyógyultak is és az egészségesek is… leborultak a lábainál, és hódoltak neki”14.
Ezt olvasva minden alkalommal felteszem magamnak a kérdést: Én kit fogok Krisztushoz vinni? Ti kit fogtok odahozni?
Vajon körbe tudjuk járatni ismét a szemünket, ahogy azt Ő tette, hogy biztosan senkit nem hagytunk ki, és minden egyes embert hívtunk, hogy jöjjön és ismerje meg Őt?
Hadd mondjak egy példát arra, milyen egyszerű lehet ez. A barátom, a 15 éves Peyton, azt a célt tűzte ki, hogy a reggelinél mindennap elolvas öt verset a szentírásokból, azonban ezt nem egyedül tette. Peyton körülnézett, és meghívta a szüleit és a testvéreit, még az ötéves öccsét is. Ez a látszólag apró tett az, amelyről Krisztus tanított, amikor így szólt: „Hozzátok ide”.
Ez a meghívás az Úrtól még ma is fennáll. Fiatal nők és fiatal férfiak! Kezdjétek el most a saját otthonotokban. Imádkozni fogtok, és megkérdezitek Mennyei Atyától, ti hogyan támogathatjátok a szüleiteket, miközben folyamatosan Krisztushoz jönnek? Éppen annyira szükségük van rátok, amennyire nektek szükségetek van rájuk.
Aztán nézzetek ismét körül a testvéreitek, a barátaitok és a szomszédaitok között. Kit fogtok Krisztushoz hozni?
A Szabadítónk azt mondta: „Íme, én vagyok a világosság; példát mutattam nektek.”15 Érezni fogjuk a Szabadító szeretetét és békességét, midőn csatlakozunk Őhozzá Isten családja szolgálatában, mert ezt ígérte: „…a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”16.
Mily dicső időszak ez arra, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus ügye mellett!
Igen, valami nagyszabású dologért vagytok itt. Csatlakozom Nelson elnökhöz, aki azt mondta: „Az Úrnak szüksége van rátok a világ megváltoztatásához. Amikor elfogadjátok és követitek a veletek kapcsolatos akaratát, akkor ráébredtek, hogy megvalósítjátok a lehetetlent!”17
Bátran bizonyságot teszek arról, hogy az Úr tudja, kik vagytok, és szeret benneteket. Együtt visszük előre az Ő célját mindaddig a nagyszerű napig, amikor Krisztus maga visszatér erre a földre, és mindannyiunkat odahív magához. Örömmel gyűlünk majd egybe, mert azok leszünk, akik Krisztushoz jönnek, és nem egyedül jövünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.