A Szabadító maradandó könyörületessége
A mások iránti könyörület kifejezése Jézus Krisztus evangéliumának a veleje.
Földi szolgálattétele során a Szabadító által tanított egyik leginkább figyelemre méltó tantétel a mások iránti könyörület volt. A Jézusnak a farizeus Simon házában tett látogatásáról szóló beszámoló segítségével gondolkodjunk el ezen a tantételen, valamint annak a gyakorlati alkalmazásán.
Lukács evangéliuma beszámol egy bizonyos asszonyról, akit bűnösnek tartottak, és aki Simon otthonába jött, mialatt Jézus is ott tartózkodott. A nő alázatosan, töredelmes lélekkel fordult Jézushoz; könnyeivel lemosta, majd hajával megtörölte a lábait, végül pedig megcsókolta és különleges olajjal megkente azokat.1 A kevély vendéglátó, aki magát erkölcsileg feljebbvalónak tartotta a nőnél, szemrehányón és öntelten azt gondolta magában: „Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, a ki őt illeti: hogy bűnös.”2
A farizeus „szentebb vagyok nálad” hozzáállása igaztalan ítélethez vezetett mind Jézust, mind pedig az asszonyt illetően. A Szabadító azonban – mindentudó lévén – ismerte Simon gondolatait, és hatalmas bölcsességgel szóvá tette Simon leereszkedő viselkedését, egyúttal meg is intve őt, mivel udvariatlanul bánt a Szabadítóval, az otthonába látogató különleges vendéggel. Jézus közvetlen feddése a farizeus felé tulajdonképpen tanúságként szolgált arra, hogy Ő valóban rendelkezik a prófétálás ajándékával, illetve hogy ez az alázatos és töredelmes szívű nő megbánta bűneit, és azok megbocsáttattak neki.3
Jézus földi szolgálattételének számos egyéb eseményéhez hasonlóan ez a történet ismét megmutatja, hogy a Szabadító könyörülettel bánt – megkülönböztetés nélkül – mindenkivel, aki Őhozzá jött, különösképpen azokkal, akiknek a legnagyobb szüksége volt az Ő segítségére. Az asszony részéről megnyilvánuló töredelmes és áhítatos szeretet Jézus iránt nyilvánvaló bizonyíték volt őszinte bűnbánatára, valamint azon vágyára, hogy bocsánatot nyerjen bűneire. Simon felsőbbrendűségi komplexusa azonban – melyhez kemény szív is társult4 – megakadályozta abban, hogy együttérzést tanúsítson e bűnbánó lélek iránt, és még a világ Szabadítójára is közönyösen és megvetéssel utalt. Hozzáállása megmutatta, hogy életmódja nem több a szabályok szigorú és tartalom nélküli betartásánál, valamint a meggyőződésének az öntömjénezésben és álszentségben testet öltő külsőséges megnyilvánulásainál.5
Jézusnak az e történetben megjelenő könyörületes és személyre szabott szolgálattétele tökéletesen példázza, miként bánjunk a felebarátainkkal. A szentírások számtalan esetet említenek arra, hogy miként bánt a Szabadító – mély és maradandó könyörülettől vezérelve – a korabeli emberekkel, illetve hogyan segített azoknak, akik szenvedtek, és akik „el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok”6. Irgalmas kezét nyújtotta mindazok felé, akiknek enyhülésre volt szükségük a terheiket illetően – fizikai és lelki értelemben is.7
Jézus könyörületes hozzáállása a jószívűségben gyökerezett,8 vagyis az Ő tiszta és tökéletes szeretetében, amely engesztelő áldozatának a lényege. A könyörület a megszentelődésre törekvők alapvető tulajdonsága, ezen isteni tulajdonság pedig összefonódik más keresztény tulajdonságokkal, mint amilyen a gyászolókkal együtt gyászolás, valamint az együttérzés, az irgalom és a kedvesség.9 A mások irányában kifejezett könyörület valójában Jézus Krisztus evangéliumának a veleje, valamint a Szabadítóhoz való lelki és érzelmi közelségünk egyértelmű fokmérője. Megmutatja továbbá, milyen mértékű hatással bír Ő az életmódunkra, és szemlélteti lelkünk nagyságát is.
Jelentőségteljes megfigyelni, hogy Jézus könyörületes tettei nem valamiféle teendőlistán alapuló, alkalmi vagy kötelező jellegű megnyilvánulások voltak, hanem az Isten és gyermekei iránti tiszta szeretetének, valamint a megsegítésükre vonatkozó tartós vágyának a mindennapos kifejezései.
Jézus képes volt akár távolról is észrevenni az emberek szükségleteit. Ezért aztán nem meglepő például, hogy közvetlenül a százados szolgájának a meggyógyítása után10 Jézus Kapernaumból Nain városába ment. Itt történt, hogy Jézus véghez vitte földi szolgálattétele egyik leggyengédebb csodáját, amikor megparancsolta a halott ifjúnak – egy megözvegyült édesanya egyetlen fiának –, hogy keljen fel és éljen. Jézus nem csupán e szegény anya hatalmas szenvedését érzékelte, hanem a nehéz életkörülményeit is, ez pedig őszinte könyörületet ébresztett Benne az asszony iránt.11
A bűnös nőhöz és a naini özvegyhez hasonlóan a saját köreinkben is sokan keresnek vigaszt, figyelmet, befogadást, illetve bármilyen segítséget, amelyet számukra nyújthatunk. Mindannyian lehetünk eszközök az Úr kezében, könyörülettel cselekedve a szükséget szenvedők irányában, éppúgy, ahogy azt Jézus tette.
Ismerek egy fiatal lányt, aki súlyos ajak- és szájpadhasadékkal született. Élete második napján esett át a számos műtét közül az elsőn. Őszinte könyörülettől vezérelve mindazok iránt, akik ezzel a kihívással küzdenek, ez a lány a szüleivel együtt igyekszik támogatást, megértést és érzelmi segítséget nyújtani másoknak, akik szintén ezzel a nehéz helyzettel néznek szembe. A közelmúltban írták nekem a következőket: „Lányunk kihívása révén lehetőségünk nyílt csodálatos emberekkel találkozni, akiknek vigaszra, támogatásra és biztatásra van szükségük. A most 11 éves lányunk nem sokkal ezelőtt beszélt egy ilyen kihívással küzdő kisbaba szüleivel. A beszélgetés során a lányunk egy pillanatra levette a maszkját, amelyet a járvány miatt viselt, hogy a szülők láthassák, hogy van remény, még akkor is, ha a kisbaba előtt hosszú út áll a következő évek során e gond megoldása érdekében. Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy együttérezhetünk a szenvedőkkel, ahogyan azt a Szabadító teszi velünk. Úgy érezzük, a saját fájdalmunk is enyhül minden alkalommal, amikor valaki más fájdalmán enyhítünk.”
Kedves barátaim! Amint tudatosan igyekszünk beépíteni a Szabadító által példázott könyörületes hozzáállást az életvitelünkbe, egyre érzékenyebbé válunk majd az emberek szükségletei iránt. Ezzel a fokozott érzékenységgel az őszinte érdeklődés és szeretet érzései járják majd át minden tettünket. Az Úr felismeri erőfeszítéseinket, és bizonyosan megáld majd bennünket lehetőségekkel, hogy eszközök lehessünk az Ő kezében a szívek meglágyítására, valamint a lecsüggesztett kezűek12 terheinek a megkönnyítésére.
Jézusnak a farizeus Simon számára adott intése azt is egyértelművé tette, hogy sohasem szabad keményen vagy durván megítélnünk a felebarátainkat, hiszen a tökéletlenségeink miatt mindannyiunknak szüksége van megértésre és irgalomra szerető Mennyei Atyánk részéről. Hát nem ezt tanította a Szabadító egy másik alkalommal, amikor azt mondta: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?”13
Figyelembe kell vennünk, hogy nem könnyű az összes olyan körülményt megérteni, melyek hozzájárulnak egy ember hozzáállásához vagy reakciójához. A külsőségek megtévesztők lehetnek, és gyakran nem nyújtanak pontos képet az egyén viselkedéséről. Veletek és velem ellentétben Krisztus képes világosan látni egy adott helyzet minden részletét.14 Annak ellenére, hogy a Szabadító minden gyengeségünket ismeri, mégsem sieti el, hogy megítéljen bennünket, hanem könyörülettel folytatja a hosszú távú munkát velünk, segítve eltávolítanunk a szemünkből a gerendát. Jézus mindig a szívet nézi, nem a külsőt.15 Ő maga jelentette ki: „Ne ítéljetek a látszat után”16.
Most pedig fontoljuk meg a Szabadító bölcs tanácsát, melyet a tizenkét nefita tanítványnak adott e témában:
„És tudjátok meg, hogy ti lesztek e nép bírái, azon ítélkezés szerint, melyet én adok nektek, mely igazságos lesz. Milyen embereknek kell hát lennetek? Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok.”17
„Azt akarom tehát, hogy legyetek tökéletesek, éppen úgy, ahogyan én, vagy Atyátok, aki a mennyben van, tökéletes.”18
Ebben az összefüggésben az Úr azokat ítéli meg, akik maguk is hamislelkűen ítélik meg mások feltételezett hiányosságait. Az igazlelkű ítélkezésre való alkalmassághoz igyekeznünk kell a Szabadítóhoz hasonlóvá válnunk, és könyörülettel – sőt, az Ő szemén keresztül – tekintenünk az egyének tökéletlenségeire. Figyelembe véve, hogy előttünk is hosszú út áll még a tökéletesség eléréséig, talán jobban tennénk, ha Jézus lábainál ülve irgalomért könyörögnénk a saját tökéletlenségeink miatt, ahogyan a bűnbánó asszony tette a farizeus házában, és nem arra fordítanánk oly sok időt és energiát, hogy mások vélelmezett tökéletlenségein lovagoljunk.
Kedves barátaim! Bizonyságomat teszem, hogy amikor igyekszünk az életünkben elsajátítani a Szabadító könyörületes példáját, akkor megnő a képességünk a felebarátaink erényeinek a dicséretére, miközben elhalványul természetes hajlamunk a tökéletlenségeik megítélésére. Szorosabb lelki közösségbe kerülünk Istennel, életünk pedig bizonyosan édesebbé válik, érzéseink gyengédebbé, valamint rátalálunk a boldogság soha ki nem merülő forrására. Akkor béketeremtőként ismernek majd bennünket,19 kiknek a szavai gyengédek, mint a tavaszi harmat.
Azért imádkozom, hogy gyarapodjék bennünk a hosszútűrés és a megértés mások iránt, valamint hogy az Úr irgalma tökéletes szelídségben csendesítse el türelmetlenségünket az ő tökéletlenségeik iránt. Ez a Szabadító hozzánk intézett felhívása. Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő él. Ő az irgalmas és türelmes tanítvány tökéletes mintája. Bizonyságomat teszem ezekről az igazságokról a Szabadító Jézus Krisztus szent nevében, ámen.