„Ahogy én szerettelek”
A szeretet és a szolgálat különböztet meg bennünket Krisztus tanítványaiként.
Volt egyszer egy szobatársam, aki bár szeretetre méltó volt, úgy tűnt, bármit teszek, idegesíti őt. Azt gondoltam: „Az nem lehet, hogy bosszantom, hiszen velem annyira könnyű együtt élni, nem?”
Mivel nem igazán kedvelt, ezt mentségként használtam arra, hogy én se szeressem őt. Szerencsére eszembe jutott egy tanács, melyet még főiskolás koromban halottam egy püspöktől az egyik úrvacsorai gyűlésen. Tanácsa élénken él az emlékezetemben: „Ha nem nagyon szeretsz valakit, akkor valószínűleg még nem szolgáltad őt eleget. Amikor szolgálsz valakit, akkor meg is fogod szeretni.”
Miután átgondoltam ezt a tanácsot, úgy döntöttem, hogy szolgálnom kell a szobatársamat, és próbára kell tennem a püspök javaslatát. Apró dolgokat kerestem, melyekkel segíthettem a szobatársamnak, kedves lehettem hozzá, és fogékonyabb lettem az ő szükségleteire.
Aztán szinte azonnal megtörtént a csoda! Arra jöttem rá, hogy valóban szeretem őt. Ő egy csodálatos és tehetséges ember volt. Áldás volt számomra, hogy egy lakásban lakhattunk. Lenyűgözött, hogy a róla alkotott képem milyen rövid idő alatt milyen sokat változott.
Másokat szeretni és szolgálni
Ha jobban megvizsgáljuk János 13. fejezetét, a Szabadító földi szolgálata során adott legjelentőségteljesebb leckét tanulhatjuk meg, ami a következő:
-
Szolgáljuk egymást!
-
Szeressük egymást!
Amikor a Szabadító és az apostolok összegyűltek a húsvéti étkezéshez, a szobában minden bizonnyal szomorú légkör uralkodott. A Szabadító tudta, hogy nemsokára feláldozza magát és keresztre feszítik. Biztos vagyok abban, hogy bár az apostolok akkor még nem teljesen értették az azon az estén lezajlott események jelentőségét, hamarosan sokkal teljesebben ismerhették meg a Szabadító küldetését.
A vacsora után Jézus fogott egy törölközőt, vizet öntött egy mosdótálba, majd megmosta minden jelenlévő férfi lábát. A lábmosást a Szabadító alázattal és áhítattal végezte, miközben kétségtelen, hogy a hamarosan bekövetkező események, beleértve ebbe az elárulását is, szomorúsággal töltötték el.
Mivel Péter tudta, hogy Jézus a Messiás és a megígért Szabadító, inkább ő akarta szolgálni az Urat, mintsem hogy az Úr szolgálja őt. A Szabadító erre így felelt: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám” (János 13:8). Ezután Péter készségesen alávetette magát a Szabadító szeretetteljes szolgálatának.
Jézus később ezt így magyarázta el:
„Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.
Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek” (János 13:13–15).
Jézus azt várta a Tizenkettektől, és tőlünk is azt várja, hogy megtanuljuk, az alázat és a szolgálat olyan érdemes jellemvonások, melyekre törekednünk kell. Azt tanította, hogy senki sem túl fontos ahhoz, hogy ne kelljen szolgálnia másokat. Sőt, az, hogy hajlandóak vagyunk szolgálni és másoknak magunkból adni, tesz bennünket igazán naggyá. Ahogyan a Szabadító mondta: „A ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok” (Máté 23:11; lásd még Lukács 22:26).
A Szabadító példáját követni
Eszembe jut erről mindaz a szolgálat, amit néhány természeti katasztrófa után végeztek az elmúlt hónapokban és években. Viharoknak, földrengéseknek, éhségnek és járványoknak voltunk tanúi. Sok beszámoló készült olyan emberekről, akik bár maguk is szenvedtek, más sérült, beteg, vagy másképpen szükséget szenvedő emberről gondoskodtak.
Miután egy perui földrengés több ezer ember otthonát pusztította el, a püspök otthagyta saját házának romjait, és elsietett, hogy számba vegye egyházközségének tagjait, megáldja és vigasztalja kis nyáját.
Miután Haitin egy anya saját családtagjait meggyászolta egy földrengés után, kinyújtotta kezét, hogy segítsen mások félelmeit lecsillapítani, megtört szívüknek enyhülést hozzon, erősítse a túlélőket, és segítsen nekik élelmet és menedéket találni.
Chilei fiatal felnőttek siettek segítséget nyújtani, mely során ételcsomagokat juttattak azoknak, akiket egy ottani földrengés a leginkább érintett. Miközben ezek az egyháztagok szolgáltak, boldog arcuk és segítő kezeik azt látszottak cáfolni, hogy az ő saját körülményeik is igen bizonytalanok voltak.
Ezek az emberek és még sokan mások is követték a Szabadító könyörgését, miszerint „a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek” (János 13:15). Egy kicsivel később, János 13. fejezetében ezt olvashatjuk:
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (34–35. vers).
Észrevettétek már, hogy az egyházi vezetők – Monson elnöktől kezdve, a Tizenkét Apostolon át, a helyi elnökségekig, püspökségekig és tanítókig – milyen gyakran fejezik ki szeretetüket azok iránt, akiket szolgálnak? Ez a szeretet a Szabadító példájának követéséből fakad.
Azzal mutatjuk ki a mások iránti szeretetünket, hogy szolgáljuk őket. A szeretet és a szolgálat talán egy és ugyanaz. Valóban ezek különböztetnek meg bennünket Krisztus tanítványaiként.
Részlet az Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek című képből. Készítette: Carl Heinrich Bloch. A Fredericksborgi Nemzeti Történeti Múzeum engedélyével, Dánia, Hillerød.
Jézus az apostolok lábát mossa. Készítette: Del Parson © IRI