Honnan tudom
Válasz a nyolcadik versből
Joseph Smith a válaszát a Jakab 1:5-ben találta meg. Én néhány verssel arrébb találtam meg a sajátomat.
Este 11 óra volt, és éppen a hálószobámban voltam, miután az estét néhány középiskolai barátommal töltöttem egy szórakozóhelyen. Tudtam, hogy azon az estén nem a legjobb döntéseket hoztam. „De – bizonygattam magamnak – nem is a legrosszabbakat.”
Nyugtalanságomban elővettem az egyik házi feladatomat. Annyira fáradt voltam, hogy gyorsan túl akartam lenni rajta, hogy végre lefeküdhessek. „Még szentírást is kellene olvasnom, de szerintem ma este kihagyom” – gondoltam.
Hirtelen minden velem szembeni elvárás az eszembe jutott. Olvassam a szentírásaimat, vegyek részt a kora reggeli ifjúsági hitoktatáson, járjak el az egyházba és a tevékenységekre, szerezzek jó jegyeket, vegyek részt iskolán kívüli tevékenységeken, szerezzek egy részmunkaidős állást… A lista egyre csak nőtt.
Életem minden területén hatalmas nyomást éreztem, különösen, mivel én voltam az egyetlen utolsó napi szent nő a középiskolámban. Újra és újra emlékeztettem magamat arra, hogy lehet, hogy én vagyok az egyetlen olyan utolsó napi szent nő, akivel a kortársaim valaha is találkoznak, így jó példának kell lennem. Mégis tudtam, hogy kezdem lazábban venni a dolgokat.
„Bárcsak olyan gondtalan lennék, mint a barátaim” – gondoltam. Arra is vágytam, hogy ne érezzem magam olyan szörnyen, amikor elmegyek egy buliba vagy egy rossz szót szólok, de az igazság az, hogy mégis így éreztem magam. Fizikailag megbetegített, amikor olyan döntéseket hoztam, melyekről tudtam, hogy nem helyesek. Mindezek ellenére azonban valamiért továbbra is meghoztam ezeket a döntéseket.
Mire befejeztem a házi feladatomat, már majdnem éjfél volt. Tudtam, hogy öt óra múlva megszólal az ébresztőórám. Fel kell majd kelnem, el kell magam vonszolnom az ifjúsági hitoktatásra, és meg kell próbálnom még egy napot átvészelni az iskolában.
Aztán egy gondolat elkezdett motoszkálni a fejemben. Nem kell minden szabálynak engedelmeskednem. Ha nem akarok, nem kell többé járnom az egyházba, a hitoktatásra vagy a közös tevékenységekre. Csak azért, mert a szüleim járnak, nem jelenti azt, hogy nekem is kell.
Annyira felszabadító gondolat volt! Bemásztam az ágyba, és már majdnem elaludtam, amikor egy erős ösztönzést éreztem, hogy szentírást olvassak. „Nem – gondoltam –, végeztem.”
Aztán újra éreztem. Ez alkalommal ezt gondoltam: „Talán most utoljára.”
Abban az évben a hitoktatáson az Újszövetséget tanultuk. Odalapoztam, ahol a könyvjelzőm is volt, Jakab 1. fejezetéhez. Ez volt az a fejezet, melyet Joseph Smith is olvasott, és amely arra késztette, hogy a Szent Ligetben kiöntse szívét Mennyei Atyánknak. „Milyen ironikus” – gondoltam. Elkezdtem olvasni.
Az 5. vers ismerős volt számomra: „ Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége …” Most azonban a 8. vers keltette fel a figyelmemet. Ez állt benne: „A kétszívű, a[z] minden útjában állhatatlan ember.” Teljesen lemerevedtem. Újra elolvastam.
Én is kétszívű voltam. Utolsó napi szentnek tartottam magam, a cselekedeteim azonban kezdtek másról tanúskodni. Ha pedig így folytatom, mindegy milyen utat is választok, állhatatlanná, vagyis bizonytalanná és boldogtalanná válok.
Tudnom kellett, hogy igaz-e az evangélium! Tudnom kellett, hogy megéri-e minden reggel 5 órakor felkelni, hogy az evangéliumot tanulmányozzam! Tudnom kellett, hogy annak ellenére, hogy időnként kinevettek, az életemet valóban megpróbáltam-e a tőlem telhető legjobban élni, mivel valóban ez hozza a legtöbb boldogságot és örömet az életembe!
Ekkor már majdnem hajnali 1 óra volt, én azonban letérdeltem az ágyam mellé, és kiöntöttem szívemet Mennyei Atyám előtt. Arra kértem, segítsen nekem tudni, hogy mi a helyes, hogy melyik utat válasszam, és hogy kézen fogva vezessen és szabadítson meg a zavaros érzéseimtől.
Egy egyszerű, világos és békés gondolat jutott eszembe: „Már tudod mindezt.” És így is volt.
Felkeltem, lekapcsoltam a villanyt, majd aludni mentem. Négy órával később megszólalt az ébresztőórám, én pedig álmosan kikapcsoltam. Egy perccel később már fenn voltam, és készülődtem egy újabb napra, melynek a kora reggeli hitoktatás is részét képezte.
Sok év eltelt e csodálatos éjféli élményem óta. A bizonyságom azóta is egyre növekszik. Időnként erősebb, mint máskor, a különbség azonban az, hogy mindezt tudom, és soha sem néztem vissza.
Illusztrálta: Taia Morley