Szolgálat az egyházban
Isten elhívottja
Első kézből tanultam meg, mit jelent az, hogy „az embert Istennek kell elhívnia, prófécia, valamint felhatalmazással rendelkezők kézrátétele által” (Hittételek 1:5).
Férjemmel nemrégiben másik városba költöztünk, és izgatottan vártuk, hogy részt vehessünk az új egyházközségünk gyűlésein. Mint kiderült, az egyházközség határai megváltoztak, ezért az egyházközséget kettéosztották.
A második vasárnapunkon a gyűlések után az egyházközségi írnok időpontot egyeztetett velünk kedd estére, hogy találkozzunk az új püspökünkkel. Rövid beszélgetés után a püspök engedélyt kért a férjemtől, hogy elhívhasson az új egyházközség Elemijének elnökévé. Ezután elém terjesztette az elhívást. Bár teljesen sokkolt az élmény, mindig azt tanították nekem, hogy soha ne utasítsak vissza elhívást, így elfogadtam azt, és megígértem, hogy a tőlem telhető legjobban végzem majd a feladatom.
A püspök adott egy névlistát, és megkért, hogy találkozzak vele újra két nap múlva, amikor már kiválasztottam a listáról a két tanácsosomat és a titkárt. Úgy éreztem, mindez meghaladja az erőmet. Amikor hazaérkeztem, bezárkóztam a fürdőszobába, és csak sírtam. Azután kiöntöttem szívemet Mennyei Atyánknak, kifejezésre juttatva az új elhívásom miatti aggodalmaimat. Senkit sem ismertem az új egyházközségben, és szükségem volt az Ő segítségére. Amikor befejeztem az imám, békesség töltötte el a szívem.
A következő reggel imádkoztam, majd belevetettem magamat a szokásos házimunkába. A püspök által adott névlista a konyhaasztalon hevert, én pedig amikor csak elmentem mellette, rápillantottam. Miután már számos alkalommal megnéztem, két név is kitűnni látszott. Magamhoz vettem a listát, és felolvastam a két nevet. Amint kiejtettem őket, melegség öntött el. Azelőtt még soha nem éreztem a Szentlelket ennyire erőteljesen.
Imában azonnal Mennyei Atyámhoz fordultam, és ahogy újra kimondtam a neveket, könnyek gördültek le az arcomon. Egyik asszonyról sem tudtam semmit, azt azonban éreztem a szívemben, hogy nekik kell a tanácsosaimként szolgálniuk.
Aznap este újra átgondoltam magamban a listát. Minden egyes alkalommal, amikor a listára gondoltam, egy bizonyos név ugrott be. Ő lett a titkárom.
Másnap találkoztam a püspökkel, és elmondtam neki, hogy kiket szeretnék tanácsosaimnak és titkáromnak. Meglepetésemre ezek a személyek megegyeztek azokkal, akikre a püspök is gondolt, hogy jó szolgálatot tudnának teljesíteni az Elemiben. Amikor vasárnap elmentem az istentiszteletre, a püspökség első tanácsosa kijött velem a kápolnából, hogy megmutassa nekem a tanácsosaimat és titkáromat, amint megérkeztek. Miközben néztem ezeket a nőtestvéreket, úgy éreztem, hogy már ismerem őket. A Lélek újra megerősítette számomra, hogy ezeket a nőket Isten hívta el.
Tudtam, hogy egymással összhangban fogjuk tudni az Urat szolgálni, és így is lett. Bár ezek a nőtestvérek teljesen ismeretlenek voltak számomra, az elhívásuk szempontjából tökéletesek voltak. Az Úr tudta, hogy kiket akar elhívni. Mily nagyszerű fejlődési élmény volt ez számomra, hogy első kézből tudjam meg, mit is jelent prófécia által Istentől elhívottnak lenni.
Fényképes illusztráció: Ruth Sipus