Pionírok minden országban
Mexikó megnyitva Küzdelem és kitartás
A mexikói utolsó napi szentek hitbéli örökségük alapjaira építenek gyönyörű jövőt országuknak.
Számos imára volt válasz 1945. november 6., amikor is a mexikói utolsó napi szentek első csoportja az Arizonai Mesa templomba érkezett, hogy saját nyelvükön részesülhessenek a templomi szertartásokban. José Gracia, aki akkor a Monterrey Gyülekezet elnöke volt, ezt mondta: „Eljöttünk, hogy nagyszerű munkát végezzünk magunkért és atyáinkért. […] Néhányan közülünk talán áldozatokat hoztak, de ezek nem voltak hiábavalóak. Örömmel tölt el, hogy meghoztuk azokat.”1
Gracia elnök és azok, akik részt vettek a templomi úton, azon korai mexikói utolsó napi szent pionírok nyomdokain jártak, akik hozzájuk hasonlóan áldozatokat hoztak a visszaállított evangéliumért.
Az alapok lefektetése
Az ősi Mexikó hegyekkel, sivatagokkal, őserdőkkel és szemet gyönyörködtető partszakaszokkal tagolt vidékei olyan népek otthonául szolgáltak, akik gyönyörű templomokat és városokat emeltek. A századok során a mexikóiak a hit és az ima erős alapját fektették le, amely segített nekik átvészelni a nehéz időket.
Miközben a szentek Utahban szervezték az egyházat, Mexikó népe társadalma átszervezésén munkálkodott, többek között egy új alkotmány megírásával, amely szétválasztotta az egyházat és az államot. Az evangélium üzenete 1876-ban érkezett Mexikóba az első misszionáriusokkal, akik szemelvényeket vittek a Mormon könyvéből, amelyeket elpostáztak az ország fontos vezetőinek. Ezt hamarosan keresztelők követték.
Egy különleges egyházi konferencia során, melyet 1881. április 6-án tartottak, Silviano Arteaga gyülekezeti elnök, több helyi vezető, valamint Moses Thatcher apostol (1842–1909) felkapaszkodtak a Popocatépetl vulkán oldalán. Thatcher elder ezután felszentelte az országot az evangélium prédikálására.
A konferencián Arteaga elnök mondott imát, amire Thatcher elder így emlékezett vissza: „Könnyek folytak ráncos orcáin, fajának és népének megszabadulása okán. […] Soha nem hallottam egyetlen férfiút sem buzgóbban imádkozni, és bár olyan nyelven imádkozott, melyet nem értek, mégis úgy tűnt számomra, hogy a Lélek révén értettem mindent, amiért esedezett.”2
Ugyanekkor több mexikói gyülekezetet is alapítottak a térségben. Desideria Yañez, egy Hidalgo állambeli idős özvegyasszony álmot látott Parley P. Pratt A Voice of Warning (A figyelmeztetés hangja) című füzetéről. Elküldte fiát Mexikóvárosba, hogy szerezzen egy példányt a füzetből, amelyet éppen akkor fordítottak le spanyolra. 1880-ban csatlakozott az egyházhoz, és ezzel ő lett az első női egyháztag Mexikóban.3
Attól az időtől fogva az egyház számos mexikói tagja hithű maradt a forradalom, üldöztetés, nyomor és elszigeteltség évtizedei során.4
Hithű pionírok példái
Eme hithűségnek egyik példája az 1907-ben alapított San Pedro Martir gyülekezetben található. A korai egyháztagok Mexikóvárostól nem messze délre, egy olyan vályogházban tartották találkozóikat, amelyet az a frissen keresztelt Augustin Haro épített, akit elhívtak, hogy elnököljön e gyülekezet felett. A mexikói forradalom nehéz évei alatt, amikor legkevesebb egymillió mexikóit öltek meg, számos szent San Pedróban keresett menedéket, amint saját államaik sorra csatatérré váltak. A San Pedró-i segítőegyleti nőtestvérek sok könyörületes szolgálatot nyújtottak ezeknek a menekülteknek.5
Az egyháztagok olyan elkötelezett vezetőkkel is megáldattak, mint Rey L. Pratt. Őt 1907-ben hívták el a Mexikó Misszió elnökének, amely elhívásban 1931-ben bekövetkezett haláláig szolgált. Szerette Mexikó történelmét, kultúráját és népét, és elnyerte szeretetüket és bizalmukat, miközben közösen munkálkodtak az egyház ottani alapjainak lerakásán és megerősítésén. Pratt elnök azon erőfeszítései, hogy született mexikóiakat tegyen alkalmassá az ottani egyház vezetésére, 1926-ban vált különösen fontossá, amikor a mexikói kormány elkezdte betartatni azt a törvényt, amely megtiltotta, hogy külföldiek helyi vallási gyülekezetek felett elnököljenek.6 Ezen időszak során egyháztagok egy csoportja megalakította az úgynevezett Harmadik konventet, és megkezdte saját vezetőik elhívását és gyülekezeti házak építését.
Építve az alapra
Arwell L. Pierce 1942-ben kapott elhívást, hogy a Mexikó Misszió elnökeként szolgáljon. Chihuahuai gyerekkorának és mexikói missziójának emlékeire támaszkodva, Pierce elnök szeretettel és megértéssel fordult az egyháztagok felé, miközben tanította, erősítette és segítette egységessé válni őket. A Harmadik konvent tagjaival is együttműködött, hogy megválaszolja aggodalmaikat.
Pierce elnök egyik célja az volt, hogy az egyháztagokat eljuttassa a templomba.7 1943-ban már zajlottak az azt célzó erőfeszítések, hogy több egyháztag számára legyenek elérhetőek a templomi áldások. Miután találkozott a helyi egyházi vezetőkkel Arizona államban, Joseph Fielding Smith elder (1876–1972), aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának volt a tagja, kijelentette: „Nem látom okát, amiért az angol nyelvnek kizárólagosnak kellene lennie a templomi szertartásgyűlések során.”8 Antoine R. Ivins elder a Hetvenektől, valamint Eduardo Balderas az egyház fordítói részlegétől kapott felkérést arra, hogy fordítsa le a templomi szertartásokat spanyolra. Ez a fordítás készítette elő a templomok építését más országokban.9
Az Arizonai Mesa templomban immár spanyolul is rendelkezésre álló templomi szertartások, valamint az egyház elnökének, George Albert Smithnek (1870–1951) 1946-os mexikói látogatása révén, mely a helyi szentek egységesítését volt hivatott elősegíteni,10 az egyház úgy növekedésnek indult, ahogyan azt a korábbi nemzedékek legfeljebb elképzelhették. Új missziók és cövekek alakultak országszerte, és az egyház által fenntartott iskolák ösztönöztek tanulásra.
Az egyház 1964-ben avatta fel El Centro Escolar Benemérito de las Américas néven azt az iskolát, amely az egyháztagok oktatási, társasági, lelki és vezetői szükségleteit szolgálta egészen 2013-ig, amikor is misszionáriusképző-központtá alakult.11 Lorena Gómez-Alvarez nővér, aki ebben az iskolában érettségizett, így beszél erről: „A Benemérito segített nekem felfedezni és kifejleszteni a tehetségeimet, valamint olyan evangéliumi hátteret és tudást szerezni, amelyek áldásokat hoznak az életembe. Most pedig a misszionáriusoknak fog segíteni az evangélium terjesztésében, és továbbra is meg fogja áldani az emberek életét, csak más módon.”12
A növekedés kora
Az 1972-es mexikóvárosi területi konferencia újabb fordulópontot jelentett az egyház növekedésében. Az egyháztagok nagyon messziről utaztak oda, hogy hallhassák Harold B. Lee elnököt (1899–1973), a tanácsosait, több apostolt és más vezetőket. A Tabernákulum Kórus is fellépett, kiegészítve ezzel a lelki lakomát. A konferencia résztvevői lelkendezve mondták: „Ez több, mint amit lehetségesnek tartottunk volna – egy konferencia a saját országunkban!”13
Az 1970-es évek a növekedés izgalmas időszakát jelentették Mexikóban. 1970-ben mintegy 70 000 egyháztag volt az országban; az évtized végére ez a szám megközelítette a 250 000 főt. Három évvel a területi konferencia után Howard W. Hunter elder (1907–1995) felosztotta a meglévő három cöveket, és egy hétvége alatt 15 cöveket hozott létre, számos ifjú mexikói egyháztagot híva el vezetőnek.14
A misszionáriusi munka is kibővült ebben az időben. A hivatalosan 1879-ben megnyitott Mexikó Misszió először 1956-ban lett kettéosztva; most viszont már 34 misszió van Mexikóban.15 Jorge Zamora testvér, aki a Mexikóváros Északi Misszióban volt misszionárius az 1980-as években, személyesen tapasztalta a növekedést. Emlékszik egy olyan térségre a missziójában, ahol a tagoknak egy órát kellett utazniuk, hogy eljussanak az egyházba. Ma cövek van ott. Ezt mondja erről: „Elképesztő számomra az, ahogyan az Úr az egyház felépítésén munkálkodik, függetlenül az országtól vagy a kultúrától.”
Templomok tarkítják a tájat
A mexikói egyháztagok igen szeretik a templom szabadító szertartásait, és hajlandóak nagy áldozatokat hozni idejükből és pénzükből arra, hogy ott hódolhassanak. Alig több mint 100 évvel azután, hogy Thatcher elder felszentelte az országot az evangélium prédikálására, templom épült Mexikóvárosban. Az 1983-as nyílt nap segített előhozni az egyházat a homályból Mexikóban, amint ezrek látogattak a templomba és kértek további tájékoztatást. Az azóta eltelt 30 évben további 11 templomot szenteltek fel az országban, egy újabb pedig építés alatt áll.
Isabel Ledezma Tampicóban nőtt fel, és emlékszik arra, amikor szüleit összepecsételték az Arizonai Mesa templomban. „Két napig tartott az utazás Arizonába, és nagyon drága is volt – idézi fel Ledezma nővér. – Amikor felszentelték a Mexikói Mexikóváros templomot, a távolság autóval 12 órára csökkent. Most, hogy már Tampicóban is van templom, gyakran tudunk menni.”
Limhi Ontiveros, aki a Mexikói Oaxaca templom elnökeként szolgált 2007 és 2010 között, ezt mondja: „Azok, akiknek mély, maradandó bizonyságuk van az evangéliumról, megtalálják a módját, hogy eljöjjenek, még a távolság és az anyagiak jelentette kihívások ellenére is, és ők a menedék jelzőfényeként tekintenek a templomra.”
Ledezma nőtestvér még hozzáteszi: „Szükségünk van a Lélekre városainkban, és a templom jelenléte segít. Amikor gondjaink vannak, amikor szomorúak vagyunk, a templom a közelben van és ott békére lelünk.”
A viszontagságok legyőzése
A mexikói egyháztagok mindenki számára ismerős kihívásokkal és kísértésekkel néznek szembe, de tudják, hogy ők és a többi szent egy szerető Atya gyermekei; a vagyoni helyzet és a társadalmi helyzet nem játszik szerepet abban, ahogyan egymással bánnak.
A Mendez család egy hegyi városkában él a dél-mexikói Oaxaca város közelében. Ők így látják: „Kihívást jelent az idő, a pénz és a távolság is, de a szándék, hogy megtegyük, amit a Szabadítónk elvár tőlünk, arra ösztönöz, hogy legyőzzünk minden akadályt.”
A 15 éves Gonzalo Mendez ezt mondja: „Amikor olyan helyen élsz, ahol veszélyek leselkednek rád, a kísértések nagyon nehéznek bizonyulhatnak, de az ima segítségével ki tudunk maradni a világ által kínált csábításokból, és egy jobb életvitel tanúiként állhatunk.”
A jövőbe tekintve
Az evangélium régóta meghonosodott Mexikóban, de még mindig vannak területek, ahol az egyház fejlődésben van. A 15 éves Jaime Cruz és a családja egyedüli egyháztagként élnek az Oaxaca városa feletti hegyekben elterülő községükben. Barátjával, Gonzalóval, otthontanuló ifjúsági hitoktatásban vesznek részt hétközben. Minden szombaton két órát buszoznak, hogy a legközelebbi kápolnában ifjúsági hitoktatáson vegyenek részt egyházközségük más fiataljaival együtt. Jaime megosztja iskolai osztálytársaival az ifjúsági hitoktatáson tanultakat, és válaszol kérdéseikre. Jaime öccse, Alex, diakónus, és barátai vezetőként tekintenek rá. Alex azt mondja, amikor kedvesen megkéri őket, hogy ne beszéljenek csúnyán, vagy ne hordjanak helytelen ruhát, akkor hallgatnak rá. Jaime és Alex mindketten tudják, hogy a papság viselése megtiszteltetés és felelősség. „Tudom, hogy a papságot azért kapják a fiatal férfiak, hogy dicsőítsék Isten nevét mások szolgálata és az evangélium prédikálása által” – mondja Jaime.
Amikor Neil L. Andersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából nemrégiben Mexikóba látogatott, fiatalokkal találkozott Cancun városának három cövekéből. Így nyilatkozott az ezekkel a fiatalokkal eltöltött időről: „Láttuk a fényt a szemükben és a reményt az arcukon, és az álmaikat is. Folyton az jutott eszembe, milyen gyönyörű jövő előtt áll Mexikó.”16