Egy ceruzányi segítség
Minden akkor kezdődött, amikor a cövekem elindított egy menekülteket segítő kezdeményezést. Nekem nagyon tetszett ez a kezdeményezés, ezért megkértem az anyukámat, hogy beszéljen róla az osztályfőnökünknek, aki aztán szeretett volna valahogy részt venni benne a negyedikesekkel. Hogy bemutassuk a kezdeményezés működését, a nővéremmel, Maddie-vel házról-házra jártunk pénzadományokat gyűjteni.
Eljött a nap, amikor be kellett mutatni a kezdeményezést a többi negyedikesnek. Egy kicsit izgultam. Vagyis igazából teljesen ki voltam készülve, de megtettem a tőlem telhető legjobbat. Elmondtam a többi negyedikesnek, hogy iskolai csomagokat állítunk össze a menekülteknek. Elmeséltem, ahogy házról-házra jártunk, és azt a kihívást intéztem hozzájuk, hogy próbáljanak meg nálam több pénzt gyűjteni. Együtt végül több mint 100 csomagot raktunk össze! Raktunk bele füzeteket, ceruzákat és más tanszereket. Mindegyikbe tettünk egy papírt is, amire ráírtuk: „Üdvözlünk Németországban!”
Anyukámmal elvittük a csomagokat a menekülttáborba. Nem mondanám, hogy a tábor jó hely, de volt ott játszótér és egy tanulószoba is. A táborhoz közel megy el a vonat, ami nagyon hangos, és a gyerekek elmondták, hogy olyan hangja van, mint a katonai repülőknek Szíriában és más hasonló helyeken. Lehet, hogy egyes gyerekeket pedig a hazájukban hallott bombák hangjára emlékeztette.
Találkoztam néhány korombeli gyerekkel is a táborban, köztük Daniellel, aki hihetetlenül jól sakkozik. Sajnos nem volt lehetőségem sakkozni vele – pedig nagyon szeretek sakkozni –, de meghívtak csocsózni és pingpongozni. A fiúk elmondták, hogy hiányzik az otthonuk, és nagyon szeretnék már elhagyni a tábort, hogy újra iskolába járhassanak.
Miután csocsóztunk és pingpongoztunk, kiosztottuk a csomagokat. Jó érzés volt, hogy tehettem valamit a táborban élő gyerekekért.