Mérhetetlen érték

Joy D. Jones

az Elemi általános elnöke

Gyakran megízlelhetjük a Szentlélek édes suttogásait, megerősítést kapva lelki értékünk igazságáról.

Mialatt a nyugat-afrikai Sierra Leonéban jártam, részt vettem egy cöveki elemis vezető által levezetett gyűlésen. Mariama oly nagy szeretettel, oly könnyedén és oly magabiztosan vezette a gyűlést, hogy egyből azt feltételeztem, hogy már régóta tagja az egyháznak. Kiderült azonban, hogy meglehetősen új megtért.

A húga csatlakozott az egyházhoz, aztán pedig elhívta Mariamát egy egyházi órára. Mariamát lenyűgözte az elhangzott üzenet. A lecke a nemi erkölcsösség törvényéről szólt. Kérte, hogy a misszionáriusok még többet tanítsanak neki, és hamarosan bizonyságot nyert Joseph Smith prófétáról. 2014-ben keresztelkedett meg, lánya pedig a múlt hónapban. Gondoljatok csak bele: a Mariama megtéréséhez vezető két alapvető tanítás a nemi erkölcsösség törvénye és Joseph Smith próféta volt; két olyan témakör, amelyet a világ gyakran jelentéktelennek, divatjamúltnak vagy kellemetlennek tart. Mariama azonban bizonyságát tette, hogy úgy érezte magát, mint egy éjjeli lepke, melyet vonz a fény. Ezt mondta: „Amikor rátaláltam az evangéliumra, rátaláltam önmagamra.” Isteni tantételeken keresztül eljutott saját értéke felismeréséhez. A Szentlélek kinyilatkoztatta számára Isten lányaként való értékét.

Most pedig ismerkedjetek meg a Singh nővérekkel Indiából. Renu, a jobb szélen, volt az öt nővér közül az első, aki csatlakozott az egyházhoz. E gondolatokat osztotta meg:

„Mielőtt érdeklődni kezdtem az egyház iránt, nem igazán éreztem magam különlegesnek. Egy voltam a sok ember között; a társadalom és a kultúrám nem igazán tanított arra, hogy egyénként bármilyen értékkel is bírnék. Amikor megismertem az evangéliumot, és megtudtam, hogy Mennyei Atyánk lánya vagyok, az megváltoztatott engem. Hirtelen nagyon különlegesnek éreztem magam – hogy ténylegesen Isten teremtett, Ő alkotta a lelkemet és az életemet, és hogy annak értéke és célja van.

Mielőtt az evangélium az életem részévé vált, mindig megpróbáltam bebizonyítani másoknak, hogy különleges vagyok. Amikor azonban megértettem azt az igazságot, hogy Isten lánya vagyok, többé senkinek semmit nem kellett bizonyítanom. Tudtam, hogy különleges vagyok. […] Soha ne gondoljátok, hogy semmik vagytok!”

Thomas S. Monson elnök tökéletesen rávilágított erre, amikor e szavakat idézte: „A lélek értéke az Istenné válás képességében rejlik.”¹

Nemrég abban az áldásban volt részem, hogy megismerhettem még egy fiatal nőt, aki érti ugyanezt az igazságot. Taiana a neve. Az Elemis Gyermekek Kórházában találkoztam vele, Salt Lake City-ben. Taianát 11. osztályos korában diagnosztizálták rákkal. Másfél éven át bátran küzdött a betegséggel, mielőtt alig pár hete elhunyt. Taiana ragyogott és tele volt szeretettel. Mindenki ismerte ragályos mosolyát és a rá jellemző dupla oké kézjelet. Amikor mások ezt kérdezték: „Miért te, Taiana?”, ő mindig így felelt: „Miért ne én?” Taiana igyekezett olyanná válni, mint a Szabadítója, akit tiszta szívből szeretett. Beszélgetéseink során nyilvánvalóvá vált előttem, hogy Taiana érti isteni értékét. A tudat, hogy ő Isten lánya, békességet és bátorságot adott neki ahhoz, hogy a rá jellemző pozitív módon nézzen szembe elsöprő erejű megpróbáltatásával.

Mariama, Renu és Taiana azt tanítják nekünk, hogy a Lélek mindannyiunknak személyes megerősítést fog adni isteni értékünkről. Annak biztos tudata, hogy Isten leányai vagytok, kihatással lesz életetek minden vetületére, és utat mutat majd a mindennapos szolgálatotok során. Spencer W. Kimball elnök e csodás szavakkal magyarázta ezt:

„Isten a ti Atyátok. Ő szeret benneteket. Ő és mennyei Anyátok minden mértéken felül értékelnek benneteket. […] Egyediek vagytok. Megismételhetetlenek; abból az örökkévaló intelligenciából lettetek megalkotva, amely feljogosít benneteket az örök életre.

Semmi kétely ne legyen elmétekben egyéni értéketek felől! Az evangélium tervének minden szándéka az, hogy lehetőséget nyújtson mindannyiótoknak a lehetőségeitek teljességének elérésére, vagyis az örök fejlődésre és az istenség lehetőségére.”²

Hadd mutassak rá, hogy különbséget kell tennünk két fontos szó között, melyek az érték és az érdemesség. Ez a két szó nem ugyanaz. A lelki érték azt jelenti, hogy úgy értékeljük magunkat, ahogyan Mennyei Atyánk, nem pedig ahogyan a világ. Értékünk már azelőtt meg lett határozva, hogy a földre jöttünk volna. „Isten szeretete végtelen és örökké kitart”³.

Az érdemesség azonban engedelmesség révén érhető el. Ha bűnt követünk el, kevésbé vagyunk érdemesek, de soha nem érünk kevesebbet! Miközben folytatjuk a bűnbánatot és igyekszünk Jézushoz hasonlóan élni, értékünk semmit sem csorbul. Ahogyan azt Brigham Young elnök tanította: „A földön élő legcsekélyebb, legszerényebb lélek is… világokkal ér fel!”⁴ Nem számít, mi történt, Mennyei Atyánk szemében soha nem szűnik meg az értékünk.

E bámulatos igazság ellenére mégis hányan küszködünk időről időre a magunkról formált negatív gondolatokkal vagy érzésekkel? Én igen. Könnyű beleesni ebbe a csapdába. Sátán minden hazugságok atyja, különösen az isteni természetünkre és célunkra vonatkozó félremagyarázásokat illetően. Önmagunk lekicsinylése nem szolgálja a javunkat. Sőt, inkább visszatart bennünket. Amint azt már gyakran tanították nekünk: „A beleegyezésünk nélkül senki sem indíthat minket arra, hogy alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat.”⁵ Felhagyhatunk azzal, hogy a saját legrosszabb teljesítményünket mások legjobbjához mérjük. „Az összehasonlítgatás megrabolja az örömöt.”⁶

Ezzel szemben az Úr afelől biztosít minket, hogy amikor a gondolataink erényesek, Ő megáld minket magabiztossággal – az ahhoz szükséges magabiztossággal, hogy tudjuk, kik vagyunk valójában. Soha nem volt még fontosabb, hogy megszívleljük e szavait: „[G]ondolataidat pedig díszítse szüntelenül az erény – mondta. – [A]kkor majd megerősödik önbizalmad Isten színe előtt” és a „Szentlélek állandó társad lesz”⁷.

Az Úr ezt a további igazságot nyilatkoztatta ki Joseph Smith prófétának: „Aki Istentől kap, tulajdonítsa azt Istennek; és örvendjen annak, hogy Isten érdemesnek tartotta arra, hogy kapjon.”⁸ Amikor érezzük a Lelket – amint azt ez a vers elmagyarázza –, felismerjük, hogy amit érzünk, az Mennyei Atyánktól érkezik. Elismerjük és dicsőítjük Őt azért, mert megáld minket. Azután pedig örvendezünk abban, hogy érdemesnek találtattunk az áldásra.

Képzeljétek el, hogy egy reggel épp a szentírásokat olvassátok, amikor a Lélek halk hangon azt súgja nektek, hogy amit olvastok, igaz. Fel tudjátok ismerni a Lelket, és tudtok örvendeni annak, hogy érezhettétek az Úr szeretetét, és érdemesek voltatok a befogadására?

Édesanyák, lehet, hogy épp négyéves gyermeketek mellett térdeltek, amikor az esti imáját mondja az ágya mellett. Szavait hallgatva elborít benneteket egy érzés. Melegséget és békét éreztek. Az érzés tova is száll, de ráébredtek, hogy abban a pillanatban érdemesnek találtattatok arra, hogy megkapjátok azt. Ritkán kapunk – ha kapunk egyáltalán – hatalmas lelki megnyilvánulásokat az életünkben, ám a Szentlélek édes suttogásait gyakran megízlelhetjük, megerősítést kapva lelki értékünk igazságáról.

Az Úr így magyarázta el, milyen kapcsolat áll fenn saját értékünk és az Ő nagyszerű engesztelő áldozata között:

„Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében;

Mert íme, az Úr, a ti Megváltótok, elszenvedte a halált testben; tehát minden ember fájdalmát elszenvedte, hogy minden ember bűnbánatot tarthasson és hozzá jöhessen.”⁹

Nőtestvérek! Amiatt, amit Ő értünk tett, „hozzá köt minket szeretete”¹⁰. Ezt mondta: „Atyám azért küldött el engem, hogy felemeltethessem a keresztre; és miután felemeltettem a keresztre, hogy minden embert magamhoz vonzhassak”¹¹.

Benjámin király szintén beszélt erről a Szabadítónkhoz fűződő kapcsolatról: „De íme, kísértéseket fog elszenvedni, és testi fájdalmat, éhséget, szomjúságot és kimerültséget, méghozzá többet, mint amit ember el tud szenvedni, hacsak meg nem hal; mert íme, minden pórusából vér fakad, oly nagy lesz az ő kínja népe gonoszsága és utálatosságai miatt.”¹² E szenvedés és e szenvedés eredményei szeretettel és hálával töltik meg a szívünket. Paul E. Koelliker elder ezt tanította: „Amikor megszabadulunk a világ felé húzó hatásoktól, és önrendelkezésünk által az Ő társaságára törekszünk, egy olyan celesztiális erő felé nyitjuk meg szívünket, mely Atyánk felé vonz bennünket.”¹³ Ha a Szabadító és az értünk hozott tettei iránti szeretetünk nagyobb, mint a gyengeségekre, az önmarcangolásra vagy a rossz szokásokra fordított energia, akkor Ő segíteni fog nekünk legyőzni mindazt, ami szenvedést okoz az életünkben, és megment minket önmagunktól.

Hadd hangsúlyozzam újra: ha a világ felé húzó hatások erősebbek, mint a Szabadítóba vetett hitünk és bizodalmunk, akkor minden alkalommal a világ húzása fog diadalmaskodni. Ha negatív gondolatainkra összpontosítunk, és kétségbe vonjuk az értékünket ahelyett, hogy a Szabadítóhoz ragaszkodnánk, akkor nehezebb lesz megérezni a Szentlélektől jövő benyomásokat.

Nőtestvérek, ne legyenek kétségeink afelől, hogy kik vagyunk! Noha gyakran egyszerűbb lelkileg passzívan viselkedni, mint lelki erőfeszítést tenni isteni kilétünk szem előtt tartására és megélésére, ezekben az utolsó napokban mégsem engedhetjük meg magunknak ezt a könnyelműséget. Nőtestvérekként legyünk hát hűek Krisztusban, „emeljen fel [minket] Krisztus, és örökké az ő szenvedéseinek és halálának, …és irgalmának és hosszan tűrésének, és dicsőségének és az örök élet reménységének legyen helye az elmé[nk]ben”¹⁴. Miközben a Szabadító nagyobb magaslatokba emel minket, tisztábban fogjuk látni nem csupán azt, hogy kik vagyunk, hanem azt is, hogy közelebb vagyunk Őhozzá, mint azt valaha is gondoltuk. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.