„Van egy munkám számodra”
Ifj. John C. Pingree elder
a Hetvenektől
Mindannyiunknak jelentős szerepe van Isten művének előmozdításában.
Isten kijelentette Mózesnek: „van egy munkám számodra” (Mózes 1:6). Elgondolkoztatok már azon, hogy vajon Mennyei Atyánknak van-e munkája számotokra? Léteznek-e olyan fontos dolgok, amelyek megvalósítására titeket – és kifejezetten titeket – készített elő? Bizonyságomat teszem, hogy a válasz: igen!
Vegyük például Giris Gimirét, aki Nepálban született és nőtt fel. Tizenévesként Kínában tanult, ahol egy osztálytársa megismertette vele Jézus Krisztus evangéliumát. Végül Giris a Brigham Young Egyetemre jött tanulni, és itt ismerte meg jövendőbeli feleségét is. A Sóstó-völgyben telepedtek le, és két gyermeket fogadtak örökbe Nepálból.
Évekkel később, amikor több mint 1500 menekült érkezett a nepáli táborokból Utah államba1, Giris késztetést érzett, hogy segítsen. Mivel anyanyelvi szinten beszélte a nyelvet, és értette a kultúrát is, Giris tolmácsként, tanítóként és mentorként szolgált. Miután letelepedtek a közösségben, néhány nepáli menekült kifejezte érdeklődését az evangélium iránt. Megszerveztek egy nepáli nyelvű gyülekezetet, melynek Giris később a gyülekezeti elnökeként szolgált. Kulcsszerepet játszott a Mormon könyve nepáli nyelvre fordításában is.
Ti is látjátok, miként készítette fel és használta Mennyei Atyánk Girist?
Istennek mindannyiunk számára van munkája
Kedves testvérek, Istennek fontos munkája van mindannyiunk számára. A nőtestvérekhez szólva bár, mégis mindannyiunkra vonatkozó igazságokat tanítva, Spencer W. Kimball elnök ezt tanította: „[A földre] érkezésünk előtt… bizonyos feladatokat kapt[unk]… Bár a részletekre nem emlékszünk, ez nem változtat annak dicsőséges valóságán, amibe egykor beleegyeztünk.”2 Mily nemesítő igazság! Mennyei Atyánk konkrét és jelentős dolgokat szánt nektek és nekem is, amelyeket be kell teljesítenünk (lásd Efézusbeliek 2:10).
Ezen isteni megbízások nem csupán néhány kiváltságos számára vannak fenntartva, hanem mindannyiunk előtt nyitva állnak – nemtől, életkortól, fajtól, nemzetiségtől, jövedelmi szinttől, társadalmi pozíciótól vagy egyházi elhívástól függetlenül. Mindannyiunknak jelentős szerepe van Isten művének előmozdításában (lásd Mózes 1:39).
Néhányan megkérdőjelezzük, vajon Mennyei Atyánk tud-e éppen bennünket fontos dolgokra használni. Ne feledjük azonban, hogy Ő mindig is hétköznapi emberekkel ért el rendkívüli eredményeket (lásd 1 Korinthusbeliek 1:27–28; T&Sz 35:13; 124:1). Önrendelkezők vagyunk, és hatalmunkban áll, hogy sok igazlelkűséget vigyünk véghez (lásd T&Sz 58:27–28).3
Russell M. Nelson elnök kifejtette:
„Az Úr többet szán nektek, mint ti magatoknak! Erre az időre és helyre tartogattak benneteket. […]
Az Úrnak szüksége van rátok a világ megváltoztatásához. Amikor elfogadjátok és követitek a veletek kapcsolatos akaratát, akkor ráébredtek, hogy megvalósítjátok a lehetetlent!”4
Hogyan értjük hát meg és végezzük el a munkát, amelyet Isten nekünk szán? Hadd osszak meg veletek négy olyan tantételt, amely segíteni fog.
Összpontosítsatok másokra!
Először is összpontosítsatok másokra! Követhetjük Krisztust, „ki széjjeljárt jót tévén” (Apostolok cselekedetei 10:38; lásd még 2 Nefi 26:24).
Miután visszatértem a teljes idejű missziómból, hiányoztak a korábban élvezett mindennapi célkitűzések. Egyértelmű volt, hogy be kell tartanom a szövetségeimet, tanulnom kell, családot kell alapítanom, és meg kell keresnem a betevőt. Mégis azon gondolkodtam, hogy van-e valami több is, valami különleges, amiben az Úr számít rám. Hosszú hónapok elmélkedése után a következő versbe botlottam: „ha azt kívánod, sok jó cselekedetnek lehetsz eszköze ebben a nemzedékben” (T&Sz 11:8). A Lélek segített megértenem, hogy az isteni megbízatások elsődleges célja mások megáldása, és „sok jó cselekedet” véghez vitele.
Az életünk során elénk kerülő komoly döntéseket – például hogy mit tanuljunk, milyen hivatást válasszunk vagy hol éljünk – megközelíthetjük a másoknak nyújtott segítség oldaláról is.
Egyszer egy család új városba költözött. A jómódú környék helyett úgy érezték, hogy egy olyan részen kell házat keresniük, amelyik jelentős társadalmi és gazdasági kihívásokkal küszködött. Az évek során az Úr rajtuk keresztül számos egyént tudott támogatni, és képes volt felépíteni az egyházközségüket és cöveküket.
Volt egy orvos, aki miközben fenntartotta a szokásos praxisát, úgy érezte, hetente egy napot arra kell elkülönítenie, hogy az egészségbiztosítással nem rendelkezőknek nyújtson ingyenes ellátást. E férfi és felesége mások megáldása iránt tanúsított hajlandósága miatt az Úr lehetőséget biztosított számukra, hogy több száz szükséget látó beteget támogassanak, miközben képesek eltartani saját, népes családjukat is.
Fedezzük fel és fejlesszük lelki ajándékainkat!
Másodszor, fedezzük fel és fejlesszük lelki ajándékainkat! Mennyei Atyánk azért adta nekünk ezeket az ajándékokat, hogy segítsen megtalálnunk, elvégeznünk és élveznünk a munkát, amelyet Ő nekünk szán.
Néhányunk talán azon tépelődik: „Van egyáltalán bármilyen ajándékom?” A válasz ismét csak így hangzik: igen! „…minden embernek adatik ajándék Isten Lelke által…, hogy ezáltal mindannyiuk javára váljanak” (T&Sz 46:11–12; kiemelés hozzáadva).5 Számos lelki ajándékot dokumentálnak a szentírások (lásd 1 Korinthusbeliek 12:1–11, 31; Moróni 10:8–18; T&Sz 46:8–26), de sok más is létezik.6 Köztük lehet például a könyörület, a remény kimutatása, az együttérzés, a hatékony szervezés, a meggyőző beszéd vagy írás, az érthető tanítás, valamint a kemény munka is.
Hogyan ismerjük fel az ajándékainkat? Fordulhatunk a pátriárkai áldásunkhoz, megkérdezhetjük a minket legjobban ismerőket, vagy magunk is megtalálhatjuk azt, amiben természetes módon jók vagyunk, és amit élvezünk. A legfontosabb pedig, hogy megkérdezhetjük Istent (lásd Jakab 1:5; T&Sz 112:10). Ő ismeri az ajándékainkat, hiszen Ő adta azokat nekünk (lásd T&Sz 46:26).
Miközben felfedezzük az ajándékainkat, feladatunk azok fejlesztése is (lásd Máté 25:14–30). Még Jézus Krisztusról is tudjuk, hogy „először nem kapott a teljességből, hanem kegyelemről kegyelemre” fejlődött (T&Sz 93:13).
Egy fiatal férfi illusztrációkat készített a vallásos értékek terjesztése céljából. A kedvencem a Szabadítót ábrázoló képe, melyről egy másolat az otthonunkban is található a falon. Ez a testvér fejlesztette és használta művészeti ajándékait. Rajta keresztül munkálkodva Mennyei Atyánk arra inspirált másokat, hogy legyenek jobb tanítványok.
Olykor úgy érezhetjük, hogy nekünk nincs semmilyen különösen fontos ajándékunk. Egy elkeseredett nőtestvér egy nap így könyörgött: „Uram, mi az én személyes szolgálatom?” Ő azt válaszolta: „Vegyél észre másokat!” Ez egy lelki ajándék volt! Azóta nagy örömre lelt abban, hogy felfigyelt másokra, akikről rendszeresen elfeledkeznek, és Isten rajta keresztül munkálkodva sokakat megáldott már. Lelki ajándékaink némelyike talán nem jelentős a világ mércéje szerint, ám Isten és az Ő munkája számára mégis elengedhetetlenek.7
Fordítsuk javunkra a csapásokat!
Harmadszor, fordítsuk javunkra a csapásokat! Megpróbáltatásaink segítenek felismernünk, milyen munkája van Mennyei Atyánknak számunkra, és felkészülnünk rá. Alma így jellemezte ezt: „sok gyötrelem után az Úr… eszközzé tett engem a kezében” (Móziás 23:10).8 A Szabadítóhoz hasonlóan – akit engesztelő áldozata képessé tett arra, hogy megsegítsen bennünket (lásd Alma 7:11–12) – mi is felhasználhatjuk a nehéz élményekből szerzett tapasztalatokat mások felemelésére, megerősítésére és megáldására.
Miután az egyik sikeres munkaügyi vezetőt elbocsátották, a pátriárkai áldását olvasva úgy érezte, hogy céget kell alapítania a hasonló szakemberek álláshoz segítése érdekében. (Nekem is ő segített munkát találnom, miután visszatértünk a missziónkból.) Az Úr a megpróbáltatását gázlókőként használta mások megáldására, miközben neki tartalmasabb karriert biztosított.
Egy fiatal pár gyermeke halva született. Megtört szívvel úgy döntöttek, hogy leányuk tiszteletére tanácsadásba kezdenek és anyagi támogatást nyújtanak olyan szülőknek, akik hasonló helyzeten mennek keresztül. Az Úr azért munkálkodott ezen a páron keresztül, mert különleges együttérzés alakult ki bennük a nehézségeik révén.
Támaszkodjunk Istenre!
Negyedszer, támaszkodjunk Istenre! Amikor hittel és valódi szándékkal kérjük Őt, akkor Ő kinyilatkoztatja nekünk isteni megbízatásainkat.9 Amint pedig rájuk találtunk, segít majd betöltenünk e megbízatásokat. „[M]inden dolog jelen van a szemei… előtt” (T&Sz 38:2; lásd még Ábrahám 2:8), és a megfelelő időben Ő megnyitja a számunkra szükséges ajtókat (lásd Jelenések 3:8). Még a Fiát, Jézus Krisztust is elküldte, hogy Őrá támaszkodva a természetes képességeinket meghaladó erőt nyerjünk (lásd Filippibeliek 4:13; Alma 26:12).
Az egyik testvér – akit aggasztottak a helyi önkormányzat döntései – úgy érezte, indulnia kell a választásokon. Az ijesztő kampányfolyamat ellenére hitet gyakorolt, és összegyűjtötte az induláshoz szükséges forrásokat. Végül nem nyert, de úgy érezte, hogy az Úr irányításával és a tőle kapott erővel sikerült a közösség számára fontos ügyeket előtérbe helyezni.
Egy fejlődési rendellenességekkel küzdő gyermekeket egyedül nevelő anyának kételyei voltak, hogyan tud megfelelően gondoskodni családja szükségleteiről. Bár nehéz volt, úgy érezte, az Úr megerősíti őt, hogy sikeresen tölthesse be igen fontos küldetését.
A figyelmeztetés hangja
Ugyanakkor, amikor Isten segít nekünk isteni megbízásaink betöltésében, az ellenség azon munkálkodik, hogy elvonja a figyelmünket és eltántorítson bennünket a tartalmas élettől.
A bűn talán a legnagyobb botlókövünk, mely eltompítja érzékenységünket a Szentlélek iránt, és korlátozza a lelki hatalomhoz való hozzáférésünket. Ahhoz, hogy elvégezzük a munkát, melyet Mennyei Atyánk számunkra tartogat, igyekeznünk kell tisztának maradni (lásd 3 Nefi 8:1). Úgy élünk-e, hogy Isten rajtunk keresztül munkálkodhasson?
Sátán igyekszik kevésbé fontos dolgokkal elvonni a figyelmünket. Az Úr így figyelmeztette az egyik korai egyházi vezetőt: „Inkább a földi dolgokon csüngött az elméd, mintsem az én dolgaimon… és az elrendelt szolgálaton, amelyre elhívattál” (T&Sz 30:2). Vajon annyira lefoglalnak bennünket a világi dolgok, hogy figyelmünk elfordul az isteni megbízatásainktól?
Sátán továbbá az alkalmatlanság érzésével is csüggeszt bennünket. Úgy tünteti fel, mintha a munkánk túl nehéz vagy erőnket meghaladó lenne. Istenben azonban bízhatunk! Szeret bennünket. Azt akarja, hogy sikerrel járjunk. „[Ő] az, a ki előtt[ünk] megy, ő lesz [velünk]; el nem marad től[ünk]” (5 Mózes 31:8; lásd még Zsoltárok 32:8; Példabeszédek 3:5–6; Máté 19:26; T&Sz 78:18).
Sátán arra is rávehet bennünket, hogy a saját munkánkra úgy tekintsünk, mint ami a mások számára kijelölt feladatnál kevésbé értékes. Azonban minden Istentől kapott megbízás fontos, és beteljesedésre lelünk, amikor dicsőséget találunk abban, amit az Úr parancsolt nekünk (lásd Alma 29:9).
Miközben Isten rajtunk keresztül munkálkodik, az ellenség megkísérthet bennünket, hogy magunknak tulajdonítsuk a sikereket. Mi azonban példázhatjuk a Szabadító alázatát azzal, hogy elhárítjuk a személyes dicséreteket, és az Atyát dicsőítjük (lásd Máté 5:16; Mózes 4:2). Amikor egy újságíró megkísérelte elismerni Teréz anya életművét a szegények megsegítése terén, ő így utasította ezt vissza: „Ez [Isten] munkája. Én csak… ceruza vagyok az Ő kezében. Ő az, aki gondolkodik. Ő az, aki ír. A ceruzának ehhez semmi köze. A ceruzának csupán hagynia kell, hogy dolgozzanak vele.”10
Zárszó
Szeretett testvéreim, mindannyiunkat arra kérem, hogy „szánj[uk] oda mag[un]kat az Istennek [az] igazságnak fegyvereiül” (Rómabeliek 6:13). Saját magunk odaszánásához, avagy átadásához tartozik az, hogy tudatjuk Vele, hogy szeretnénk az Ő hasznára lenni, törekszünk az Ő útmutatására, és az Ő erejére támaszkodunk.
Mint mindig, Jézus Krisztusra tekinthetünk tökéletes példánkként. A földi élet előtti létben Mennyei Atyánk azt kérdezte: „Kit küldjek?”
Jézus így felelt: „Itt vagyok, küldj engem” (Ábrahám 3:27; lásd még Ésaiás 6:8).
Jézus Krisztus elfogadta Szabadítónkként és Megváltónkként előre elrendelt szerepét, felkészült rá és véghez is vitte azt. Az Atya akaratát tette (lásd János 5:30; 6:38; 3 Nefi 27:13), és teljesítette isteni megbízatásait.
Amint Krisztus példáját követjük, és Istennek szánjuk magunkat, bizonyságomat teszem arról, hogy Ő minket is fel fog használni munkájának előmozdítása és mások megáldása érdekében. Jézus Krisztus nevében, ámen.