„Ugorj be!”
Elvin Jerome Laceda
Fülöp-szigetek, Pampanga
Illusztrációk: Gary Alfonso
Egy nap a nagymamám megkért, hogy vigyek el a nagynénémnek egy ételt, amelyet neki készített. Sok minden volt, amit szívesebben csináltam volna azon a forró szombat délutánon, mint hogy a nagymamám ügyeit intézzem. Azt mondtam neki, hogy kérje meg inkább az egyik unokatestvéremet, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy én menjek.
Eltelt egy óra, és elkezdtem azt érezni, hogy illene teljesítenem a nagymamám kérését. Fogtam az ételt, és elindultam a nagynéném házához. Messze volt, és miután megérkeztem, nem terveztem sokáig maradni.
A nagynénémet az öthónapos kisbabájával egy fiatal mangófák közé kifeszített függőágyban találtam. A fák a ház mögött lévő folyó partján álltak. Elindultam feléjük, hogy átadjam az ételt. A függőágyat tartó kötelek hirtelen elszakadtak. A nagynéném és a kisbaba a folyóba gurultak. Ledermedtem a félelemtől. Nem tudtam úszni, és senki nem volt a közelben, hogy segítsen. Nem tudtam, mit tegyek.
Azonnal hallottam a Lélek hangját: „Ugorj be!”
Gondolkodás nélkül beugrottam. Szerencsére mindössze pár másodperc alatt megtaláltam a kisbabát, a nagynéném pedig ki tudott mászni a vízből. Ahogy kijöttem a vízből a babával a karomban, el sem tudtam hinni a történteket. Annak ellenére, hogy nem tudok úszni, beleugrottam egy folyóba, és mert a Lélekre hallgattam, a kis unokatestvérem és jómagam is megmenekültünk a vízbefúlástól.
Rájöttem, mennyire fontos felismerni és megfogadni a Szentlélek által Istentől kapott útmutatást és sugalmazást. Hálás vagyok, hogy végül megtettem, amit a nagymamám kért, és elvittem az ételt a nagynéném házához. Tudom, hogy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy fogékonyak legyünk a lelki késztetésekre, hogy ezáltal Isten kezei lehessünk a gyermekei megsegítésében.