Egy kicsit jobbnak lenni, mint tegnap
A szerző az argentínai Saltában él.
Továbbra is az evangélium szerint kell élnünk. Akkor lehet majd Sergio ismét a miénk.
Illusztrációk: Suzanne Simmons
Amikor felhívott a misszióelnöke, Sergio már majdnem egy éve szolgált. Ő volt az egyetlen fiunk, és ő volt az első, aki a testvérei közül teljes idejű missziót szolgált. A feleségemmel, Lilianával, büszkék voltunk rá és arra a példára, amelyet a két húgának mutatott.
Sergio valahogy olyan ember volt, hogy tudtuk, jó misszionárius lesz belőle. Természetes vezető volt, vidám és őszinte, és tudott másokat ösztönözni.
Mindegy volt neki, hogy valaki az egyház tagja-e vagy sem – mindenkivel összebarátkozott. Ha pedig mások azért gúnyolták, mert utolsó napi szent, azt jó kedéllyel vette, és ritkán sértődött meg.
Izgatottak voltunk, amikor Sergio megkapta a missziós elhívását a Peru Chiclayo Misszióba. 2013. november 20-án kezdte meg a szolgálatát. Szerette a misszióját. Eleinte könnyen írogattunk neki. Ahogy azonban teltek a hónapok, egyre több időre volt szükségem, hogy átgondoljam a leveleit, és válaszoljak a lelki fejlődésére.
Nem aggódtunk Sergio miatt. Úgy gondoltuk, hogy a missziós területen van a lehető legnagyobb biztonságban. A misszióelnöke 2014. október 7-én hívott fel.
Soha nem éreztük magunkat egyedül
A misszióelnök elmondta, hogy Sergio és a társa érdeklődőket tanított a templomról és az örökkévaló családokról. Aztán, miközben éppen a záróimát mondta, Sergio megállt, hirtelen elvesztette az eszméletét és összeesett. Kapott egy áldást, és sürgősen beszállították egy egészségügyi központba. Az orvosok megállapították, hogy agyi értágulat-szakadása volt. Próbálták újraéleszteni, de hiába.
A hír mélységesen lesújtott bennünket. A gyászunk ellenére Lilianával Peruba kellett utaznunk, hogy hazahozzuk Sergio holttestét és a személyes holmiját. Nehezünkre esett tiszta fejjel gondolkodni, úgyhogy hálásak voltunk, amiért az indulásunktól a hazaérkezésünkig ott volt velünk valaki az egyháztól, hogy segítsen. Segítséget kaptunk a Szentlélektől is, aki vigaszt nyújtott nekünk, és segített kitartani. Soha nem éreztük magunkat egyedül.
Nehéz hálásnak lenni egy tragédiában, de hálás vagyok az Úr gyengéd irgalmaiért Sergio halála kapcsán. Amikor meghalt, én püspökként szolgáltam, Liliana az ifjúsági hitoktatásban tanított, Ximena lányunk pedig a Fiatal Nők elnökeként szolgált az egyházközségünkben. Szorgalmasan szolgáltunk és szerettünk másokat, ami által megvetettük a lábunkat az evangélium talaján. Ha már Sergiónak el kellett hagynia bennünket, mindig hálás leszek azért, hogy Mennyei Atya olyankor vitte el őt, amikor erős volt a hitünk.
Azért is hálás vagyok, hogy Sergio az Úr és az embertársai szolgálata közben (lásd Móziás 2:17) távozott ebből az életből. Az Úr kijelentette, hogy „akik énbennem halnak meg, nem ízlelik meg a halált, mert az édes lesz számukra” (T&Sz 42:46).
A Szentlélek egy pillanatnyi betekintést engedett nekem abba, hogy miket kellhetett elviselnie Mennyei Atyának, amikor az Ő Egyszülöttje meghalt értünk. Rájöttem, hogy semmi jogom sincs haragudni Istenre. Az én Atyám a mennyben tudta, hogy min megyek keresztül. Olyan békesség szállt meg, amely lehetővé tette, hogy elfogadjam az Ő akaratát, és Sergio halálának időzítését. Lilianának is hasonló élményei és érzései voltak.
Vigaszt nyújtó szavak
A családunk 2005-ben lett egymáshoz pecsételve a templomban, amikor Sergio és Ximena még kicsik voltak. Ruth nem sokkal ezután, már szövetségben született. Sergio keresztelte meg nem sokkal azelőtt, hogy elindult a missziójára.
Három nappal Sergio halála után Ruth látta őt álmában. Ez a kilencedik születésnapja éjjelén történt. Azt álmodta, hogy ők ketten egész nap kéz a kézben sétálgattak, és Sergio megnyugtatóan beszélt hozzá.
Ruth és Ximena nagyon közel álltak Sergióhoz, és roppantul hiányzik nekik. Ruth folyamatosan ennek az álomnak az emlékéből merít erőt.
Amikor Lilianával az egyik nap Sergio holmiját néztük át, ráakadtunk a missziós határidőnaplójára. Észrevettük, hogy Sergio minden egyes nap minden egyes oldalára felírta a következőket: „Légy egy kicsit jobb, mint tegnap!”
Ezek a szavak azóta folyamatosan velem vannak. Arra emlékeztetnek, hogy továbbra is az evangélium szerint kell élnünk. Így lehetünk majd ismét együtt családként a mostani életünk után. Akkor lehet majd Sergio ismét a miénk.
Amikor az ember nehéz időszakokon megy keresztül, a Szabadító megsegíti. Tudom, hogy ez igaz, ahogy azt is tudom, hogy biztosak az Ő ígéretei. Így hát erősen kapaszkodunk az evangéliumba, és követjük Sergio példáját: megpróbálunk minden nappal egy kicsit jobbá válni.