A szószékről
Döntések és csodák: Most pedig már látok
Volt egy időszak az életemben, amikor megérintett Krisztus szeretete és világossága. Azóta az életem örökre megváltozott.
Tudom, hogy milyen az evangélium nélkül élni. 30 éven át éltem úgy. Oroszországban, jó szülőktől születtem. Miután felnőttem, férjhez mentem, és egy aranyos kislánynak adtam életet. Hamarosan sikeresen lediplomáztam, és olyan állást találtam, amelyet igazán szerettem. Mégis, egyáltalán nem voltam boldog.
A házasságom fokozatosan széthullott. A legalapvetőbb élelmet is alig voltam képes biztosítani a lányomnak és magamnak. Bűnöket követtem el. Az egyik helytelen döntést hoztam a másik után. Az éhség, a depresszió és a rossz döntések miatt nyomorúságos lett az életem. A balsorsot okoltam, miközben nem jöttem rá, hogy sok tekintetben a bűneim természetes következményeit nyögöm. De hát honnan is tudhattam volna? Annak alapján, amit én tanultam, nem is létezett olyan, hogy bűn.
A Szovjetúnióban az 1917-es kommunista forradalom után tiltották a vallást. Már az óvodától kezdve azt tanultam, hogy nincs olyasmi, hogy Isten, és hogy csak a Kommunista Párt és Lenin nagyapó hozhat boldogságot az orosz népnek. A vallásos embereket erősen üldözték a társadalmunkban. A hívőket kirúgták a munkahelyükről, nem tanulhattak tovább, és bolondnak címkézték őket. Az egyetemen mindenkinek kötelező volt ateizmust tanulnia, ahol is bebizonyítottuk, hogy Isten nem létezik. Egyszerűen nem is gondoltam Istenre. Mégis fájt a szívem a rossz döntéseim miatt. Később aztán megtudtam, hogy ez a fájdalom a Krisztus világosságából fakadó, a helyes és a helytelen megkülönböztetésére szolgáló lelkiismeret volt.
Az élet egy hosszú alagútnak tűnt, melynek végén csak a sír van. Azt éreztem, hogy apránként haldoklom. Nem tudtam, hogyan kell imádkozni, így hát álmodtam. Azt álmodtam, hogy egy nap majd az életem minden nyomorúságától elfutok, és újrakezdem az elejétől – boldogan és ragyogón. Nagyon akartam, hogy a lányomnak jobb élete legyen, mint nekem.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Aztán belépett az életembe a Mormon könyve. Minden reggel elolvastam egy fejezetet, mielőtt munkába indultam. A könyvet olvasva megtudtam, hogy Isten él, hogy Jézus a Fia, aki erre a földre jött, hogy segítsen a hozzám hasonló bűnösökön. Minél többet olvastam ezt a könyvet, annál jobban láttam a Krisztus tanításai és az én életvitelem közti távolságot. Megértettem, hogy miért olyan nyomorult az életem.
Készen álltam a drámai változtatásokra. Mindig emlékezni fogok arra az éjszakára, amelyet végigsírtam, mert megértettem, hogy nem élek helyesen; hogy a rossz döntéseim ártottak azoknak, akiket a legjobban szeretek. Ez volt az életem legfájdalmasabb élménye. Egész éjjel zokogtam és fohászkodtam. Az éjszaka végére már kimerültem, és nem maradtak könnyeim sem. Hajnalhasadáskor békesség és megkönnyebbülés töltött el. Szavakat halottam: „Itt a kezem. Vezetni és irányítani foglak. De meg kell ígérned, hogy meg fogsz változni.” És én így tettem: megígértem. Mindennél jobban kívántam az iránymutatását és a segítségét.
Azon a fájdalmas és örömteli oroszországi éjjelen még nem tudtam, mily nagyszerűek Krisztus ígéretei. Nem tudtam, hogy nem sokkal később Amerikába fogok utazni, ahol még többet tanulok az evangéliumról, és ahol hamarosan meg fognak keresztelni. Nem tudtam, hogy a lányom is Amerikába jön, hogy csatlakozzon hozzánk a boldogságban.
[Krisztus] oly sok csodát adott nekem, hogy a legkisebb esélyem sem lehetett kétségbe vonni az Ő Isteni kezét az életemben.
Járjatok Krisztussal! Kapaszkodjatok a kezébe! Lakmározzatok a szaván. Minden pórusotokkal, az egész lényetekkel szívjátok magatokba az Ő világosságát. A nehézségek idején nem hagy benneteket egy sötét alagútban, hanem az Ő szeretetének világosságában lesztek, miközben előttetek egyre ragyogóbb lesz a fény.