A Szabadító békességének ajándéka
Az Első elnökségi karácsonyi áhítaton a Konferencia-központban 2015. december 6-án elhangzott Ne féljetek! című beszéd alapján.
A Szabadító békességének ajándéka a körülményeinktől függetlenül akkor is a szívünkben lakozhat, ha a világban távolinak tűnik a béke.
A születés rézvörösben és umbrabarnában. Készítette: J. Kirk Richards
Van-e jobb a gyönyörű karácsonyi zenénél és énekeknél, a családtagok és barátok karácsonyi összejövetelénél, a mosolygó arcoknál és a gyermekek örömteli szóáradatánál? A karácsony isteni módon képes összehozni minket a családunkkal, a barátainkkal és a közösségünkkel. Alig várjuk az ajándékozást és az ünnepi ételeket.
Charles Dickens Karácsonyi ének című írásában Scrooge unokaöccse a következő szavakkal ragadja meg az év e szent időszakának varázsát: „[V]alahányszor csak eljött a karácsony ideje, mindig úgy gondoltam rá…, mint egy jóságos időszakra; mint kedves, megbocsátó, jótékony, kellemes időszakra; mint az egyedüli olyan időszakra az esztendő hosszú során, amikor minden férfi és nő mintha csak közös elhatározással nyíltan kitárná… szívét, és [másokra gondolna]. […] És ezért…, ámbár a karácsony soha egy morzsányi aranyat vagy ezüstöt sem tett a zsebembe, hiszem, hogy javamra vált és javamra is fog válni; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!”1
Szülőként – és most már nagyszülőként – mindig is eszembe juttatta a karácsony varázsát az, amikor láttam, amint a gyermekeim – most pedig az ő gyermekeik – a Szabadító születését ünnepelve élvezik egymás társaságát, amikor összegyűlik a családunk. Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan ti is megfigyeltétek már, milyen örömmel és ártatlansággal várják és élvezik a gyermekek ezt a különleges ünnepet. Örömüket látva mindannyiunknak boldog múltbéli karácsonyok jutnak eszünkbe. Dickens mondta azt is, hogy „jó néha gyereknek lenni és sohasem jobb, mint karácsonykor, mikor az ünnep hatalmas megalapítója maga is gyermek volt”2.
Kaliforniában, Los Angeles mellett nőttem fel, ahol a házunkat narancsligetek vették körül. Karácsony este a szüleim mindig áthívtak az otthonunkba családtagokat, barátokat és szomszédokat, hogy karácsonyi énekeket énekeljünk és frissítőket fogyasszunk. Csodaszép szokás volt ez mindannyiunk számára, és az éneklés mintha órákig tartott volna. Gyermekekként addig énekeltünk, amíg azt kötelezőnek gondoltunk, aztán kiosontunk a narancsligetekbe játszani.
Feleségemmel, Kathyvel is Dél-Kaliforniában neveltük fel a gyermekeinket, viszonylag közel a tengerparthoz. A karácsonyt ott szélben ingadozó pálmafák jellemzik. Gyermekeinkkel minden évben alig vártuk, hogy lemehessünk a kikötőbe, megnézni a karácsonyi hajós felvonulást. Ámulva néztük, ahogy a mindenféle színű fényben sziporkázó gyönyörű jachtok százai köröznek a kikötőben.
Most, hogy már Utah-ban, Salt Lake Cityben lakunk, Kathy és én abból teremtettünk hagyományt, hogy a Karácsonyi ének valamelyik helyi színielőadására visszük el a gyermekeinket és az unokáinkat. Amint évről évre láthatjuk Ebenezer Scrooge csodás átváltozását szívtelen remetéből a karácsony örömével eltelt boldog felebaráttá, azt érezzük, hogy nekünk is el kell engednünk a bennünk lakozó Scrooge-ot. Arra érzünk késztetést, hogy igyekezzünk egy kicsit jobban követni a Szabadító példáját, aki mindenkivel jószívű volt.
Jézus Krisztus megváltó hatalma
A karácsonyi időszak változást kiváltó lelkülete Jézus Krisztus megváltó hatalmában gyökerezik, mely jobbá teszi az életünket. Lukács könyve jegyzi fel Isten Fia több mint kétezer évvel ezelőtti betlehemi születésének becses beszámolóját:
„És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. […]
Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik…
Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.
És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.
És szülé az ő elsőszülött fiát, és bepólyálá őt, és helyezteté őt jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó házánál.
Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen.
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács 2:1, 3–14).
Ne féljetek!
A pásztorok elhirdeték. Készítette: J. Kirk Richards
Az angyal észrevette a pásztorok félelmét, amikor megjelent nekik, mert ezt mondta: „Ne féljetek”! Istennek a váratlan mennyei hírnökből sugárzó megdöbbentő dicsősége bizony félelmet keltett a szívükben, azonban az angyal által hozott hírekben nem volt semmi félelmetes. Azért jött, hogy bejelentsen egy csodát, hogy elhozza a legfőbb jó hírt, hogy elmondja nekik: tényleg elkezdődött az emberiség megváltása. Sem előtte, sem utána nem hozott még hírnök ennél boldogabb üdvözlést.
Az Atya Egyszülöttje megkezdte halandó útját: „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ezek valóban nagy öröm jó hírei voltak.
Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor elérhetetlennek és távolinak tűnik az angyal által ígért nagy öröm. Mindannyian ki vagyunk téve az élet gyengeségeinek és nehézségeinek: betegségnek, kudarcnak, gondoknak, csalódásnak, végül pedig a halálnak. Bár sokaknak van része abban az áldásban, hogy fizikailag biztonságban élhetnek, másoknak ez ma nem áll a rendelkezésére. Sokaknak hatalmas nehézségeket okoznak az élet velejárói, azok fizikai és érzelmi sarca.
Az Úr mindegyikünkhöz szóló üzenete azonban az élet nehézségei ellenére ma is ugyanaz, mint a kétezer évvel ezelőtt őrködő pásztorokhoz: „Ne féljetek”! Talán az angyal e felszólítása, hogy ne féljünk, ma még általánosabb érvénnyel bír számunkra, mint amikor a pásztorok félelmét volt hivatott lecsillapítani azon a karácsony éjjelen. Esetleg arra is utalt ezzel számunkra, hogy a Szabadítónak köszönhetően a félelem soha nem fog diadalt aratni? Esetleg meg kívánta erősíteni azt a tényt, hogy végső soron nincs miért félni, hogy egyetlen földi gondnak sem kell tartósnak lennie, és hogy egyikünk sem megválthatatlan?
A legkedvesebb karácsonyi ajándék mindig is az lesz, amelyet maga a Szabadító adott nekünk: az Ő tökéletes békessége. Azt mondta: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27).
A Szabadító békességének ajándéka a körülményeinktől függetlenül akkor is a szívünkben lakozhat, ha a világban távolinak tűnik a béke. Ha elfogadjuk a Szabadító hívását, hogy kövessük Őt, az örökre elűzi a tartós félelmet. Biztosítva lett a jövőnk. Ez az a meghirdetett „nagy örö[m], mely az egész népnek öröme lészen”.
„Ne félj – emlékeztetett Ésaiás próféta –, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ésaiás 41:10).
A Szabadítóba vetett remény
Köszönhetően a Szabadítónak, aki kétezer évvel ezelőtt megszületett Betlehemben, van remény – és még annál is sokkal több: van megváltás, kiszabadulás, győzelem és diadal. „A rossz eltűnik, s győz az igaz.”3
Nem csoda, hogy amikor az angyal bejelentette a Szabadító születését, hirtelen angyalok kórusa jelent meg, egyfajta mennyei felkiáltójelként, ezt énekelve: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” Nem létezhet ennél megnyugtatóbb üzenet. Egyetlen üzenetet sem töltött be még ennél jobban az emberek iránti jó akarat.
Legyen ez egy békés, örömteli időszak mindannyiunk számára, mert született nékünk aznap „a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában”.