Egy halk, szelíd hang a nagy döntések közepette

Írta: M. Joseph Brough

második tanácsos a Fiatal Férfiak Általános Elnökségében

Elhangzott a Heeding the Voice of the Lord [Hallgatni az Úr hangjára] című áhítati beszéd részeként, 2017. október 17-én a Brigham Young Egyetem, Idahón.

Ha érdemesek vagytok, Mennyei Atya nem fogja hagyni, hogy nagy hibákat kövessetek el anélkül, hogy figyelmeztetne titeket ezekre.

2011 őszén, új misszióelnökként izgatott voltam, hogy kint lehetek a misszionáriusainkkal. A feleségemmel, Emilyvel úgy döntöttünk, hogy lakásvizsgálatokat tartunk, és meglátogatjuk a misszióban szolgáló összes párost.

Miközben Guatemalavárosból az egyik távolabbi zónánk, Sololá felé tartottunk, megtudtuk, hogy előttünk egy tüntetés zárja el a továbbhaladásunk útját. Guatemalában órákig is eltartanak a tüntetések, és általában nem lehet keresztüljutni rajtuk. Amikor azonban a lehetséges kerülők felől érdeklődtünk, megtudtuk, hogy van egy másik útvonal. Csakhogy az az útvonal a következő figyelmeztetésekkel járt:

Az út nem túl jó.
Ügyeljetek rá, hogy sötétedés után ne legyetek úton.
Útonállók is előfordulnak rajta.

Emilyvel el is indultunk arra, ahogy az egy buzgó új misszióelnökhöz és a feleségéhez illik. Miután mentünk egy darabig, elértünk a földúton egy olyan pontra, ahol úgy tűnt, mintha az út meredeken zuhanna alá előttünk. Emily még viccelt is azzal, hogy vegyük elő a fényképezőgépet, és készítsünk képeket, miközben éppen lehajtunk a szakadékba.

Évekkel korábban, amikor misszionárius voltam Guatemalában, megtanultam, hogy az úttestre húzott kisebb faág azt jelenti: „Óvatosan haladj!” Vagy akár azt is jelentheti, hogy „Állj!” Láttam is az ágat, mégsem tudatosult bennem a jelentése.

Egy szempillantással később ott himbálóztunk egy 6 méteres meredély peremén, egy elsodort hídfő helyén. Én ki tudtam mászni a saját oldalamon, de Emily nem tudta kinyitni az ajtaját. Amikor megpróbált átmászni az ülésen, hogy az én ajtómon át szálljon ki, a jármű himbálózni kezdett. Értelemszerűen ez egy igencsak nyugtalanító pillanat volt.

Sokféle gondolat száguldott keresztül az elmémen. Már láttam is a szalagcímeket: „Nem volt híd, folyóba zuhant az új misszióelnök, a felesége súlyosan megsérült” vagy „Eltűnt az új misszióelnök és a felesége, miután kirabolták őket egy olyan úton, ahol nem volt semmi keresnivalójuk”.

Nem tudtam, hogy mit tegyek, így megálltam a kocsi mellett, és Mennyei Atyához könyörögtem: „Kérlek, segíts nekem ebben az óvatlan pillanatomban.” El sem hinnétek, de hirtelen megérkezett mögénk egy banánszállító teherautó. A sofőr és az utasok megláttak minket, és odajöttek röhögni egy jót a buta gringó szorult helyzetén. Mutatták, hogy ott fekszik az ág az úton. Szó szerint csupán egy gallyacska volt.

Aztán – ami számunkra csodás áldás volt – előhúzták a teherautóból az egyetlen láncot, amelyet a hároméves guatemalai szolgálatom során láttam. Mielőtt pedig elindultak, kidöntöttek egy fát, és keresztbe fektették az úton. Szerintem azt akarták elérni, hogy a következő arra járó észak-amerikai már ne kövesse el ugyanazt a hibát.

Hallgassatok a késztetésekre és a figyelmeztetésekre

Azért mesélem el nektek ezt a történetet, hogy kihangsúlyozzam: muszáj hallgatnunk a figyelmeztetésekre, a késztetésekre és az Úr hangja által adott útmutatásra – mindegy, hogy az a hang mennyire erős vagy szelíd. Az a hang sokféle alakot ölthet: szentírások, parancsolatok, a Szentlélek suttogásai, élő próféták szavai, valamint a szülők, egyházi vezetők és jóbarátok tanácsai. Odafigyelünk és hallgatunk ezekre a késztetésekre és figyelmeztetésekre? Miért fontos, hogy így tegyünk?

A Példabeszédekben ezt olvassuk:

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.

Minden te útaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.

Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól” (Példabeszédek 3:5–7).

Muszáj teljes szívünkből bíznunk az Úrban. Meg kell értenünk, hogy a mi tudásunk kevés ahhoz, hogy mi a legjobb nekünk, és mi a legjobb másoknak. Ha viszont bízunk Őbenne, mily csodálatos ígéretet ad nekünk: igazgatni fogja az útjainkat!

Van a családunkban egy mondás, amely fontos része lett a missziónknak. Russell M. Nelson elnök is tanítja már ezt az elvet egy ideje. Így fogalmazta meg: „Az engedelmesség sikert eredményez – a pontos engedelmesség csodákat.”¹

A mi családi és missziós változatunk így hangzik: „Az engedelmesség áldásokat eredményez, de a pontos engedelmesség csodákat.”

Nem értem maradéktalanul, hogy mit jelent a pontos engedelmesség, de amit megértettem, az a következő. Nem azt jelenti, hogy azonnal mindenben tökéletesen engedelmesek vagyunk, habár az Úr számos parancsolatának betartásában igenis lehetünk tökéletesek. Ebből következik, hogy a bűnbánatot a pontos engedelmesség kulcsfontosságú részévé kell tenni. A pontos engedelmesség megköveteli az összes olyan figyelmeztetés és késztetés és parancsolat iránti elkötelezettséget, amelyeket Mennyei Atyától kapunk.

Néha nem fogjuk érteni, hogy miért kér tőlünk Mennyei Atya bizonyos dolgokat. Ilyen alkalmakkor okozhatja a legnagyobb nehézséget, hogy pontosan engedelmeskedjünk. Emlékezzetek vissza arra, amikor Ádámot, mind közül az egyik legnagyobbat megkérdezték, hogy miért mutat be áldozatot: „És sok nap után az Úr egy angyala jelent meg Ádámnak, mondván: Miért ajánlasz fel áldozatokat az Úrnak? És Ádám azt mondta neki: Nem tudom, csak azt, hogy az Úr parancsolta nekem” (Mózes 5:6).

Kövessétek a prófétákat!

Emily csodálatos példát mutatott arra, hogy mit jelent akkor is pontosan engedelmeskedni, amikor nem ért valamit. A 2000. októberi általános konferencián a következő tanácsot hallotta Gordon B. Hinckley elnöktől (1910–2008): „Helytelenítjük a tetoválást, valamint »a test kilyukasztását, amennyiben az nem orvosi célból történik«. Nem foglalunk azonban állást azt illetően, amikor »a nők kis lyukat fúratnak a fülükbe, egy pár« – egy pár! – »fülbevaló számára«.”²

Amikor a feleségem hazaért, kifejtette a második lányunknak, hogy mennyire fontos követni a prófétákat, bármi legyen is. Miközben a feleségem erről beszélt, maga is engedelmeskedett. Kivette a füléből a második pár fülbevalót, és soha nem is tette vissza. Azt hiszem, hogy ma sem érti az okát, de azt is tudom, hogy ez miért nem zavarja.

Lehetnek köztünk olyanok, akiknek ez jelentéktelennek tűnik, mert egy apróságról van szó. Ez igaz. Csakhogy én nem emlékszem arra, hogy a Szabadító e szavakkal tanított volna: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat, melyek fontosnak tűnnek, megtartsátok” (lásd János 14:15).

Drága fivéreim és nővéreim! A figyelmeztetés egyik világos hangja, melyre mindig hallgatnunk kell, az Úr választott apostolaitól és prófétáitól jön. A világ mércéjével mérve talán nem népszerű, ahogy az az apró dolog sem, amelyet Hinckley elnök kért. Viszont bízhattok – bíznotok kell – abban, hogy Mennyei Atyától jön. Talán az egész csak egy kicsi gallyacska, de éppenséggel lehet egy egész fa is, amelyet keresztbe fektettek az úton. Arra intelek benneteket, hogy a következő gondolat járjon a fejetekben, miközben az általános konferenciát olvassátok vagy hallgatjátok: Milyen gallyakat vagy fákat helyezett az Úr az én utamba?

Bízzatok az Úrban!

Egyesek közületek azt gondolhatják: „Jó, ez mind nagyszerű, de mit tegyen az ember, amikor arra törekszik, hogy késztetéseket kapjon, tanácsot az Úrtól, figyelmeztetéseket és útmutatást, de mintha egyszerűen nem érkezne válasz?”

Lehet, hogy bennetek is van ilyen aggodalom az életetek fontos döntéseivel kapcsolatban. Emlékezzetek az ígéretre, hogy bízzatok az Úrban teljes szívetekből, Ő pedig igazgatja majd az útjaitokat.

Életünk fontos eseményeit illetően világos útmutatást szeretnénk, ilyet pedig nehéz találni. Azonban mostanra megértettem, hogy ha bűnbánó vagyok, pontosan engedelmes, követem a vezetőimet, és egyéb jó döntéseket hozok – más szavakkal: ha érdemes vagyok –, akkor Mennyei Atya nem fogja hagyni nekem, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül kövessek el nagy hibákat. Ahogy nektek sem.

Ifjú barátaim! Mennyei Atya itt van velünk, hogy megóvjon a drága hibák elkövetésétől, amennyiben minden elérhető forrásban keressük a figyelmeztetéseit és kinyilatkoztatásait – és ha aztán megfogadjuk azokat, és azok szerint cselekszünk. Jogunk van ahhoz, hogy a Szentlélek mindig velünk legyen, különösképpen pedig életünk döntő fontosságú pillanataiban.

Azt remélem, hogy sikeresen felismeritek a figyelmeztető gallyakat és fákat, amelyeket Mennyei Atya az utatokba helyez.

Tanúságomat teszem, hogy amikor hallgatunk az Úr hangjára, amint a különböző forrásaiból megkapjuk azt, és arra törekszünk, hogy pontosan legyünk engedelmesek, akkor olyan életünk lehet, amely így végződik: „és boldogan éltek örökkön-örökké”. Ez csak akkor történhet meg, ha Krisztus tana szerint élünk, valamint szent szövetségeket kötünk és tartunk meg.