„VAGYOK A KI VAGYOK” – Jézus Krisztus jelképei az Ószövetségben
Ebben az ősi feljegyzésben különösképpen keresni kell Jézus Krisztust, máskülönben előfordulhat, hogy nem találjuk meg.
Világosság és igazság. Készítette: Simon Dewey
Miközben Mózes elrejtette az arcát, az Úrnak a lángoló bokorból előhallatszó irgalmas szavai minden bizonnyal az örökkévalóságot visszhangozva zengtek: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát…, [mert] ismerem szenvedéseit.
Le is szállok, hogy megszabadítsam őt…
Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik?
És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Mózes 3:7–8, 13–14).
A halandóság előtti Jézus Krisztus, akit az ősi Izráel az „Úr, Jehova” néven ismert, Önmagát nevezte meg ama forrásként, melyre népének tekintenie kell a megváltásért. Évezredekkel később a feltámadott Jézus Krisztus e szavakkal erősítette meg a mai Izráel számára a megszabadításra vonatkozó ígéretét: „Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni; ti pedig bizonyságot tesztek rólam, méghozzá Jézus Krisztusról, hogy én vagyok az élő Isten Fia, hogy voltam, hogy vagyok, és hogy el fogok jönni” (T&Sz 68:6; kiemelés hozzáadva).
A szentírások – az élet szavai – azt a célt szolgálják, hogy Isten gyermekeinek minden nemzedékét Jézus Krisztushoz irányítsák a bűntől és a haláltól és minden földi gondtól való megszabadulásért. Az Ószövetség sem kivétel: mint az összes szentíráskötetnek, ennek is az a célja, hogy a szívünket és az elménket a Megszabadítónk, az Úr Jézus Krisztus felé fordítsa. Azonban ebben az ősi feljegyzésben különösképpen keresni kell Őt, máskülönben előfordulhat, hogy nem találjuk meg.
Amikor a szentírások bármely könyvében Krisztust keressük, hasznos, ha állandóan észben tartjuk, hogy mit is keresünk. Jézus Krisztus az élet forrása! Krisztus Izráel örökkévaló megoldása a bukás által kiváltott lelki és fizikai halállal járó végzetes gondokra. Lehi kijelentette, hogy Krisztus áldozatként ajánlja fel magát, hogy az elejétől a végéig megfeleljen a törvénynek (lásd 2 Nefi 2:7: „hogy beteljesítse a törvényt”). Ez az a felelet – Izráel Megváltója, a nagy „VAGYOK” –, melyet a szentírások kutatása közben keresünk. Az Ószövetség költői és gyakran ősi nyelvezetében azonban nem mindig könnyű felismerni az örök gondokat és Jézus Krisztust, aki a megoldás. Ennek ellenére Jézus Krisztus ott van az ősi elbeszélésekben a felszín alatt, arra várva, hogy megtalálják.
Miközben arra a névre gondoltok – „VAGYOK” –, amelyet az Úr tudatott Mózessel a Sínai-hegyen, gondolkodjatok el azon, hogy mi mindent jelent Jézus Krisztus azoknak, akik Őbelé vetik a bizalmukat. A következő példák olyan jelképes tanítások az Ószövetségből, melyeknek célja szabadulás végett Jézus Krisztushoz fordítani a szívünket és az elménket.
VAGYOK… az érted megöletett Bárány
Az állatáldozat és a bőrruha
Mielőtt Ádám és Éva kiűzettek az Éden kertjéből, az Úr állatbőrbe öltöztette őket, hogy így fedje be őket. Az Ószövetségben nyolcvannál is többször fordul elő különböző alakváltozatokban az engesztelés szó. Ezek közül több mint 70 esetben az eredeti héber szövegben a kafar szó szerepel, amely szó szerint az jelenti, „befedni”.
A kertből való kitaszításukat követően Ádám és Éva azt a parancsolatot kapta, hogy ajánlják fel nyájaik zsengéjét felajánlásként az Úrnak. Egy angyal később elmagyarázta nekik, hogy ez a gyakorlat „az Atya Egyszülöttje áldozatának hasonlatossága” (Mózes 5:7).
Az állatáldozat a mózesi törvény alapján is folytatódott, ahogy a papsági szertartásokban részt vevők elfedése is.
Amikor szövetséget kötünk az Úrral, és részesülünk az Ő szent szertartásaiban, az engesztelése mintegy befed bennünket, hogy ne legyünk többé teljesen kitéve Ádám bukása következményeinek. Jézus Krisztus igazán Isten Báránya, akit feláldoztak értünk, hogy nekünk ne kelljen többé viselnünk a bűn és a halál következményeit.
1 Mózes 3:21; 37:3; 2 Mózes 40:14–15; Ezékiel 16:1–12; Máté 22:11–12; Galátziabeliek 3:26–29; 1 Nefi 11:21, 32–33; Alma 34:14–16; Mózes 5:5–8; 7:47
VAGYOK… az Élet Kenyere
Manna
Miközben Izráel gyermekei és Mózes Egyiptomból a megígért föld felé tartottak, az Úr irgalmaira hagyatkoztak a mindennapi kenyerükért. Az Úr édes „mennyei kenyerről” gondoskodott számukra, amelyet az emberek mannának neveztek el (egyes értelmezések szerint ennek jelentése: „Mi ez?”). Akik naponta begyűjtötték ezt a „kenyeret”, valamint hűek maradtak az Úrhoz és a prófétájához, a pusztai vándorlásuk során mindvégig életben maradtak.
Jézus Krisztus az Élet Kenyere: Ő a azért jött le a mennyből a földre, hogy halandó utazásunk minden napján életet hozzon nekünk. Ha mindennap begyűjtjük a szavait, halandó utazásunk során meg fogjuk tapasztalni az Őáltala elérhető életerőt és édes érzést.
2 Mózes 16:4, 12–21, 31; 5 Mózes 8:2–3; János 6:26–35, 48–58, 66–68; 3 Nefi 20:8
VAGYOK… az Élő Víz Forrása
Víz fakad a Hóreb sziklájából
Amikor Izráel gyermekei víz után szomjaztak a pusztában, Mózes az Úrhoz fordult. Azt az utasítást kapta, hogy sújtson le egy bizonyos sziklára a Hórebnél (a Sínai-hegynél) azzal a pálcával, amelyet az Úr adott neki. Amikor megtette, víz zubogott elő a sziklából, hogy életben tartsa a vándorló izráeliták millióit.
Jézus Krisztus Izráel Sziklája: amikor lesújtottak rá a Kálvárián, vér ömlött a testéből. Krisztus vére életet hoz számunkra! Úgy részesülhetünk a Krisztus engesztelő vérében rejlő életből, ha követjük a prófétákat, akik megkapták az Ő élő vizének előhozatalához szükséges kulcsokat.
2 Mózes 17:1–6; 4 Mózes 20:8, 11; János 4:10–15; 1 Korinthusbeliek 10:1–4; T&Sz 28:2
VAGYOK… a Gyógyítód
Póznára tűzött kígyó
Izráel gyermekei panaszkodni kezdtek az útjuk nehézségei miatt, a próféta és az Úr ellen zúgolódva. Emiatt az Úr hagyta, hogy mérgeskígyók marják meg őket, amibe sokan belehaltak. Mózes az Úrhoz imádkozott, hogy vigye el a kígyókat. Az Úr ehelyett lehetőséget biztosított az embereknek, hogy a marás ellenére is megmeneküljenek a haláltól. A gyógyulásukhoz annyit kellett tenniük, hogy felnéznek egy póznához erősített rézkígyóra.
Jézus Krisztust azért szegezték egy póznára – a keresztre –, hogy Őrá tekinthessünk a szenvedéseinkben, és azok ne gyűrjenek le minket. Jézus Krisztus nem mindig veszi el a megpróbáltatásainkat, de mint a Gyógyítónk, az engesztelése áldásai révén képes kivenni belőlük a mérget.
4 Mózes 21:4–9; János 3:14–16; 1 Péter 2:24; Alma 33:18–22; Hélamán 8:14–15; 3 Nefi 27:13–15