2020
Fenséges új fejezet
2020. január


Fenséges új fejezet

Kép
chapter of life

Illusztrálta: Carolyn Vibbert

Az életem egyik fejezetét 2010 októberében zártam le, amikor megözvegyültem. Akkoriban Dél-Franciaországban dolgoztam pedagógusként. Egy munkahelyi baleset miatt akadályoztatva voltam a mozgásomban, és bosszantott, hogy csak lassan áll helyre az egészségem és az erőm. Akkor már 11 éve élveztem ezt a pályát, amelytől sokat kaptam. Szerettem a munkámat. Sok barátom volt. Ám így már nem feleltem meg a munkámmal járó elvárásoknak.

Be kell vallanom, eltöprengtem azon, hogy a Bölcsesség szavának 33 évnyi betartása ellenére miért nem működik nálam a „futnak és nem lesznek fáradtak”, illetve a „járnak és nem lankadnak el” (lásd Tan és szövetségek 89:20). Végül kénytelen voltam a vártnál hamarabb nyugdíjba menni, lezárva ezzel az életem egy újabb fejezetét.

A lányommal laktam, amikor a munkahelyén tudatták vele, hogy áthelyezik a főváros térségébe. Úgy döntöttem, hogy a legjobb lesz, ha vele tartok, és egy új helyen új fejezetet nyitok az életemben.

A megérkezésünk után nem sokkal mindkettőnket elhívtak templomi munkára a Franciaországi Párizs templomba. A templomi szolgálatra szólító elhívásom megerősítette számomra, hogy a megfelelő helyen vagyok a megfelelő időben, mivel az Úr vitt engem oda. Nagyon sok örömet ad nekem az Úr házában való rendszeres szolgálat, és fantasztikus, hogy közös templomi élményeink vannak a lányommal. Ez örömmel tölti el a szívemet!

Ma már látom a nagyszerű áldást, amely eleinte egy csapás mögött rejtőzött. A csökkent mozgásképesség, a munkavégzésem ellehetetlenülése, a korai nyugdíjba vonulás – mind-mind nehéz volt. Tudom azonban, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus hordozott engem. Segített nekem lelassítani és rálelni arra a nyugalomra, reményre és békességre, amely ma már az életem oly nagy részét teszi képezi.

Ahányszor csak belépek a templom ajtaján, érzem a Szent Lelket. A nehéz időszakokban, amikor oly nagy nyomás nehezedik ránk a világ részéről, csodálatos tudni azt, hogy az Úr szent helyeket adott nekünk, ahol minden rendezett és gyönyörű. Hatalmas hálát érzek életemnek ezért az új, a templomi szolgálatról szóló fejezetéért. Fenséges ez a fejezet!

Nyomtatás