Az egyház teljes nevének használata furcsa volt, de megérte

Írta: Lauri Ahola

A próféta utasításának követése egyszerűnek tűnt, de végül nagyobb erőfeszítést kívánt, mint gondoltam.

Amikor Nelson elnök az egyház helyes nevének használatáról beszélt a 2018. októberi általános konferencián, üzenete nagyon egyértelmű volt számomra: „Ez az Úr parancsolata. […]

Az Úr nevének eltávolítása az Úr egyházából fontos győzelem Sátán számára” (Az egyház helyes neve. Liahóna, 2018. nov. 87., 88.).

Felismertem, hogy át kell értékelnem, miként közelítek a beszélgetéseimhez a körülöttem lévőkkel, ideértve néhány ügyfelet, akik hozzászoktak, hogy mormonnak és a mormon egyház tagjának nevezzenek.

Eltökélve, hogy az egyház teljes nevét fogom használni, vártam a következő lehetőséget, hogy kijelenthessem: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához tartozom. Nem is kellett sokat várnom: ismét üzleti környezetben adódott a lehetőség. „Ti mormonok olyan kedves emberek vagytok!” – hangzott el egy lehetséges ügyfél szájából. „Ó, köszönöm – feleltem. – Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként hiszünk abban, hogy mindannyian fivérek és nővérek vagyunk.” Azzal a beszélgetés folytatásaként ő és mindenki más a „mormonok” kedvességét magasztalta.

Bár eleget tettem annak, hogy kimondtam az egyház teljes nevét, még mindig úgy éreztem, hogy valami hibádzik. A barátaim és üzletfeleim még mindig a mormon egyház tagjának tekintettek, és nem feltétlenül Krisztus követőjének, főleg pedig nem Krisztus visszaállított egyháza tagjának.

Megéri a fáradságot?

A hitemmel kapcsolatos következő néhány beszélgetés folyamán észrevettem, hogy kicsit visszakoztam, mert kínos volt egyazon beszélgetés során többször is az egyház teljes, hosszadalmas nevét használni. A beszélgetőpartnereim furcsán sandítottak rám, a társalgás pedig még mindig a „mormonok” körül forgott.

Próbáltam némiképp természetesebbé tenni a beszélgetéseket. Ez azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, mint vártam, különösen olyanokkal, akiket nem akartam megbántani. Nem akartam félénk vagy beletörődő lenni a hitem megélését illetően, de azt sem akartam, hogy arrogánsnak tartsanak, hiszen ezek az emberek mindezidáig mormonnak neveztek, nekem pedig nem volt gondom ezzel. Azt is hallottam számos egyháztag szájából, ahogy különféle gyűléseken és más helyzetekben is továbbra is mormonnak nevezték magukat és más egyháztagokat.

Azon kaptam magam, hogy felteszem a kérdést: vajon a dolgok nagy összességében tényleg annyira fontos az egyház teljes nevét használni? A mormon „márkajelzés” végtére is eléggé pozitívan cseng sok ember fülében – nekem is sokszor vált előnyömre, hogy „mormon” vagyok. Amikor azonban újra átolvastam Nelson elnök beszédét, az a benyomásom támadt, hogy igen, tényleg annyira fontos, még akkor is, ha az némi feszengést idéz elő a társalgásban. Így aztán újra elköteleztem magam emellett.

Lehetőség a bizonyságtételre Krisztusról

A következő alkalom, amikor az egyház teljes nevét kellett használnom, egy másik valláshoz tartozó barátom egyházában adódott. Valaki odalépett hozzám, és széles mosollyal megkérdezte, mormon vagyok-e. „Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagyok” – feleltem. Több kérdést is feltett, mindegyiket így kezdve: „Hisz-e a mormon egyház ebben és ebben?” Én pedig minden alkalommal ezzel kezdtem a választ: „Krisztus visszaállított egyházában úgy hisszük, hogy…”

Ez a kérdezz-felelek négyszer-ötször elismétlődött. Amikor észrevette, hogy nem mondok igent a mormon megnevezésre, nyíltan rákérdezett: „ Te nem vagy MORMON?”

Erre aztán megkérdeztem tőle, tudja-e, ki volt Mormon. Nem tudta. Elmondtam neki, hogy Mormon egy próféta volt, történetíró, hadseregparancsnok és politikai személyiség az ősi amerikai földrészen. Megtisztelőnek tartom, hogy egy Isten és mások szolgálata iránt ennyire elkötelezett emberhez kötnek.

„Azonban – folytattam – nem Mormon halt meg a bűneimért. Nem Mormon ontotta értem a vérét vagy szenvedett a Gecsemánéban vagy halt meg a kereszten. Nem Mormon az Istenem. Jézus Krisztus az Istenem és a Szabadítóm. Ő a Megváltóm. És azt szeretném, hogy az Ő nevén ismerjenek az utolsó napon, és remélem, hogy az Ő nevén fognak ismerni ma.”

Éreztem a Lélek támogató megerősítését ebben az új ismerősömnek tett rövid bizonyságban. Pár pillanatnyi hallgatás után így szólt: „Akkor tehát keresztény vagy?”

„Igen, keresztény vagyok – válaszoltam –, és Krisztus visszaállított egyházának a tagja.”

A próféta utasításának követésére törekedni egyszerűnek tűnt, de végül nagyobb erőfeszítést kívánt, mint gondoltam. Még mindig nem vagyok tökéletes abban, hogy mindent megtegyek, amire kérnek. De most már minden esetben ügyelek arra, hogy az egyház teljes nevét használjam.

Hálás vagyok a Lélekért, amelyet érzek, amikor lehetőségem adódik bizonyságot tenni másoknak a Szabadítómról és az Ő egyházában való tagságomról. Mostanra pedig remek módszerem van arra, hogy természetes módon tegyek bizonyságot Róla és az Ő visszaállított egyházáról, amikor csak megkérdezik, hogy „mormon” vagyok-e.