Otthonaink, családjaink:
A szeretet ajándéka
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Miközben a férjem megáldotta a pici lányunkat, én elkezdtem felfogni valamennyit a Mennyei Atya szeretetből adott ajándéka – a papság – mélységéből és terjedelméből.
Illusztrálta: ALE + ALE, Morgan Gaynin
Újdonsült egyháztag voltam, újdonsült feleség és immár újdonsült édesanya is. Böjti vasárnap volt, és a pici lányunk éppen névadás és áldás előtt állt. Korábban soha nem láttam névadó áldást, mert egy olyan egyházközséghez tartoztunk, ahol kevés fiatal család volt. Nem tudtam, hogy mire számítsak. Azt azonban ennek ellenére is éreztem a Lélek által, hogy valami különleges és jelentőségteljes következik.
A férjem, akihez más áhítatos papságviselők is csatlakoztak, óvatosan a karjában tartotta a drága kislányunkat. A Lélek édes érzése örömmel töltött el. Könnyek gördültek végig az arcomon, és temérdek benyomás árasztotta el az elmémet. Tisztában voltam vele, hogy éppen csak kezdek felfogni valamennyit a Mennyei Atya szeretetből nekünk adott pompás ajándéka – a papság – mélységéből és terjedelméből.
Amikor a misszionáriusok a beszélgetéseket tanították nekem, éreztem, mennyire megtisztelőnek tartják, hogy viselhetik a papságot. Kihallottam a szavaikból és az imáikból, többek között akkor is, amikor megáldottak engem azzal, hogy megbirkózzak egy Bölcsesség szavával kapcsolatos kihívással. Éreztem, ahogy megremeg a gyengéden fejemre helyezett kezük, amikor kimondták azokat a szavakat – a szeretet és gyógyítás szavait –, melyekről tudtam, hogy az Úrtól erednek.
Hamarosan megkeresztelkedtem, a papságviselők keze pedig ismét a fejemen nyugodott. Az Úr egyházának tagjává konfirmáltak és rám ruházták a Szentlélek ajándékát. Megtisztultam és újjászülettem. Minden porcikámban éreztem a papság hatalmát, és életemben először megismertem az örömöt.
Nem sokkal a keresztelőm után hozzámentem a férjemhez. A szülei egyháztagok voltak és az evangélium állt a családjuk középpontjában, de tudtam, hogy a bizonysága gyökerei nem igazán erősek. Ettől függetlenül nem idegeskedtem. Az én friss hitem majd’ kicsattant a derűlátástól: egyszerűen csak szeretni fogom őt, türelmes leszek és imádságos.
Azokban a hónapokban, amíg az elsőszülöttünket a szívem alatt hordtam, azt éreztem, amit a kismamák szoktak: nagyon szoros volt a kapcsolatom a kicsivel, és elteltem a bennem lévő új élet csodájával. Miután a lányunk megszületett, a kötelékünk erős és elbűvölő „szeretetzsinórrá” alakult át.
Viszont aggódtam a férjemért. Neki nem volt része abban az áldásban, melyet a lányunkkal meglévő szoros összefonódás révén jómagam élvezhettem. Természetesen szerette a lányunkat, de azon tűnődtem és idegeskedtem, hogy vajon ki fog-e majd alakulni egy erős apa-lánya kötelék. Ezen idegeskedtem, miközben szoptattam, fürdettem vagy a karomban tartottam, miközben a férjem az ideje túlnyomó részét a munkájával töltötte, hogy gondoskodni tudjon a családunkról.
És most, a születése után néhány héttel, ott voltunk a kápolnánkban. Egy csoda volt kibontakozóban a szemem előtt és a szívemben. A férjem bizonytalanul, alázattal, ragyogó és könnytől csillogó szemmel rámosolygott a körben álló fivérekre. Válaszul szeretet és támogatás áradt feléje ezektől a fivérektől, miközben a kezüket a vállára helyezték és segítettek tartani a babát, tiszta és szent szeretetben úszó kis kört alkotva. Ahogy a férjem belekezdett az áldásba, remegést hallottam a hangjában, és tudtam, hogy az Úr hatalmát érzi, és azt, hogy megtiszteltetés viselnie az Ő papságát.
Éreztem, hogy nagy szeretet gyűlik fel benne a pici lányunk iránt, és tudtam, hogy előzőleg keményen igyekezett felkészülni, hogy azt az áldást adhassa át, amelyet Mennyei Atya szánt a lányunknak. Az örömöm teljes lett, ahogy ráébredtem, hogy most már ő is szoros köteléket érez a lányunkkal. Olyan kötelék volt ez, amely soha nem fog meggyengülni.
Évek teltek el ezen élmény óta. Számtalanszor láttam és éreztem, milyen hatalmas és gyönyörűséges, ahogy a papságot oly sokféleképpen, oly sok helyen és Mennyei Atya oly sok gyermekének a javára gyakorolják. Végignéztem, ahogy gyönyörűséges szabadító szertartások zajlanak, és eltelnek a szívek. Tanúja voltam megtisztításnak, gyógyításnak, vigasztalásnak és tanításnak. Láttam és éreztem, amint elvétetnek a terhek.
Tudom, hogy még mindig nem értem maradéktalanul a papság pompás természetét, de eddig mindegyik általam látott névadó áldás ugyanazzal az ámulattal töltött el, amelyet az elsőszülöttem megáldásakor éreztem. Ámulok Mennyei Atya szeretetén, melyet azáltal tanúsított, hogy megosztotta velünk a hatalmát; és kimondhatatlan hála tölt el a bizonyságomért, amellyel rendelkezem Róla, az Ő szeretett Fiáról, valamint a mi gyönyörű, visszaállított evangéliumunkról.