2020
Az egyedülálló lét emlékeztetőül szolgál számomra, hogy bíznom kell Istennek a rám vonatkozó teljes tervében
2020. június


Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek

Az egyedülálló lét emlékeztetőül szolgál számomra, hogy bíznom kell Istennek a rám vonatkozó teljes tervében

Akkor leltem örömre, amikor végre nem erőltettem semmit, és bíztam Mennyei Atya teljes tervében.

Amikor 30 éves voltam, egy barátom feltett nekem pár kérdést, amely megváltoztatta az életemet. Ezt kérdezte: „Ha tiéd lenne a világ összes pénze, mit tennél?” Adtam néhány egyszerű választ, úgymint házat vennék, gondoskodnék a családomról, önellátó lennék stb.

Akkor egy kicsit mélyebbre ásott, és ezt kérdezte: „Mi lenne, ha mindez már a tiéd lenne, ráadásnak pedig még a világ minden pénze is; akkor mit tennél?” Akkor ébredtem rá, hogy a családi állapotomtól függetlenül is sokat adhatok a világnak. Elgondolkodtam, hogy mi mindent tanulhatnék és oszthatnék meg, és hogy ez milyen hatással lehetne másokra.

Másra összpontosítani

Fiatal felnőttként az volt az álmom, hogy találok egy házastársat, a templomban kötünk házasságot, és családot alapítunk. Úgy véltem, hogy ez az egyetlen célom. Amikor pedig ez nem akart megvalósulni, nem értettem: „Ha a házasság a legfontosabb dolog az életben, akkor nekem miért nem volt még rá lehetőségem?”

Miután azonban a barátom feltette ezeket a kérdéseket, végre megértettem, hogy mi az élet igazi célja. Továbbra is hiszek abban, hogy a házasságkötés és a gyermekvállalás központi szerepet tölt be Mennyei Atyának a mindegyikünk számára alkotott örökkévaló tervében, ugyanakkor rájöttem, hogy ez még nem a teljes terv.

Azért vagyunk ezen a földön, hogy növekedjünk, megosszuk az igazságot, kövessük Jézus Krisztust, végül pedig visszatérjünk Mennyei Atyához (lásd Alma 34:32).

Erre tekintettel tehát elkezdtem imádkozni és kérni Istent, hogy segítsen megtalálni a célomat és az erősségeimet. Az ima, valamint az új dolgok kipróbálására és a hitem növelésére tett erőfeszítéseim idővel feltárták előttem a célomat. Ráébredtem, hogy nagy hittel rendelkezem Jézus Krisztusban. Ahogy arra is, hogy a nekem szánt földi cél és terv részét képezi mások segítése abban, hogy ők is kifejlesszék és megerősítsék a Belé vetett hitüket. Ez az igazság nagyszerű irányt adott az életemnek, és segített arra összpontosítanom, hogy azzá váljak, akivé Ő szeretné, hogy váljak.

A célom felismerése

A 20-as éveimben a beszélgetéseim vissza-visszatérő témája volt, hogy milyen is egyedülállónak lennem. Akkor csak a „szomorú” részletekre összpontosítottam. Mostanra megtanultam, hogy jó dolog megcélozni a házasságot, viszont ezzel egyidejűleg más célokon és lehetőségeken is dolgozhatok.

Ha nem vagy biztos abban, hogy jelenleg mit is kellene tenned, itt van Russell M. Nelson elnök tanácsa az induláshoz:

„Jézus Krisztus nevében kérdezzétek meg Mennyei Atyátokat, hogy mit gondol rólatok és a földi küldetésetekről. Ha igaz szándékkal kérdeztek, akkor a Lélek idővel megsúgja majd nektek az életet megváltoztató igazságot. […]

Megígérem nektek, hogy ha csak egy apró bepillantást is nyertek abba, ahogyan Mennyei Atyátok tekint rátok, és aminek a megtételében számít rátok, az örökre megváltoztatja az életeteket!” (Álljatok igazi millenárisokként! Liahóna, 2016. okt. 49.).

E szavak nagyon mélyenszántóak.

Habár vannak elképzeléseim, hogy mit akarok az életemtől (szerintem csupa fantasztikus elképzelés!), Isten többet tud nálam. A terve pedig nagyszerűbb ösvényeken vezet majd engem, mint amilyeneket magamtól el tudtam volna képzelni.

Új reményekre nyitottan

Eleinte nehéz volt Mennyei Atya tervéhez igazodnom. Nyitottnak kellett lennem új elgondolásokra, új jövőképekre és új reményekre. Néha fájt, amikor az élet nem úgy alakult, ahogy elterveztem. A pátriárkai áldásom olyan konkrét ígéreteket tartalmazott, amelyek egyelőre nem akartak valóra válni. De én felhagytam az aggódással, amikor végre elengedtem a saját elgondolásaimat, és úgy döntöttem, bízom abban, hogy az összes megígért áldásom igenis teljesülni fog – mert tudom, hogy így lesz, az Ő időzítése szerint.

Ha bízunk Mennyei Atya teljes ránk vonatkozó tervében, és arra összpontosítunk, akkor miénk lesz az örökkévaló öröm, melyet megígért nekünk (lásd 2 Nefi 2:25). Meg fogjuk találni a személyes küldetéseinket. Azzá fogunk válni, akivé Ő szeretné, hogy váljunk. Ezzel egyidejűleg pedig felkészítjük magunkat az összes örökkévaló áldásunkra, köztük a házasságra is.

E szemléletmódváltásnak köszönhetően igaz örömre leltem az életemben. Nem ismerem az összes választ, de Ő lépésről lépésre továbbra is megvilágítja az életemet.

Nyomtatás