A papság létfontosságú szerepe a visszaállításban
A visszaállítás nem lett volna lehetséges, ha a papság nem tért volna vissza a földre.
1829 áprilisára Joseph Smithnek már majd’ egy évtizede volt része isteni látogatásokban. 14 éves korában, 1820-ban az Atya és a Fiú jelent meg neki az otthona közelében lévő egyik ligetben (lásd Joseph Smith története 1:5–17).1 Moróni angyal első látogatása 1823-ban történt, azt pedig évente újabbak követték, melyek során Joseph tanításban és felkészítésben részesült egészen 1827-ig, amikor is megkapta azt a lemezekre rótt ősi feljegyzést, amely a Mormon könyve néven vált ismertté (lásd Joseph Smith története 1:30–54).
Azonban a lemezek kézhezvételét követő másfél évben a helybéliek zaklatásai, a cserélődő írnokok és a kézirat egy részének elvesztése miatt Joseph csak nehezen haladt a feljegyzés fordításával. Ez az időszak bosszúsággal és gyötrődéssel járt Joseph számára. (Lásd Joseph Smith története 1:58–62; Tan és szövetségek 3.)
Azonban minden megváltozott 1829 áprilisában, egy új tanító, egy bizonyos Oliver Cowdery érkezésével, aki Joseph teljes idejű írnoka lett. A Mormon könyve fordítása ekkor sebes lendületet vett.
Miután 1828 őszén Joseph Smith az ideje javát a pennsylvaniai Harmonyban lévő gazdaságában dolgozva töltötte, hogy el tudja látni a családját, 1829-ben a teljes figyelmét a Mormon könyve fordításának szentelte. Egy rövid időre a felesége, Emma, valamint a testvére, Samuel is tevékenykedett mellette írnokként. Ugyanekkor Oliver Cowdery éppen New York államban, Joseph szüleinél lakott albérlőként.
A lemezek és a fordítás híre felkeltette Oliver érdeklődését, és meg akarta tudni, hogy mindez valóban Istentől jött-e. „Egyik este, miután ágyába tért, az Urat szólította, hogy megtudja, így vannak-e ezek a dolgok – jegyezte fel Joseph –, az Úr pedig kinyilvánította neki, hogy azok igazak.”2
Oliver haladéktalanul elutazott a 225 km-re lévő Harmonyba, hogy találkozzon Josephfel. Oliver válasz volt Joseph imájára. Két nappal az áprilisi megismerkedésük után a Mormon könyve fordítása nagy lendülettel indult újra, és megdöbbentő módon, mindössze nagyjából 60–65 munkával töltött nap után hamarosan a végéhez közeledett. A fordítás egésze június 30-ra készült el.
Joseph próféta talán úgy vélte, hogy az ő egész munkája a végéhez közeledik, miután teljesítette az angyali hírnök által kiszabott, az ősi feljegyzés lefordítására és kiadására szóló isteni megbízását. Vajmi kevéssé tudta akkor a Próféta, hogy ekkor a Jézus Krisztus evangéliumának visszaállításában játszott alapvető szerepének nem a végére ért, hanem inkább az elejére.
Kevés történelmi esemény jelentősége hasonlítható ahhoz, ami 1829 tavaszán történt. Oliver a „feledhetetlen napok” szavakkal jellemezte a visszaállítás ezen figyelemreméltó fejezetét (Joseph Smith története 1:71, jegyzet). A Mormon könyve lefordításának csodáján túlmenően hamarosan angyalok is megjelentek, és papsági felhatalmazást ruháztak Josephre és Oliverre. A fordításnak és a visszaállításnak ez a kinyilatkoztató idénye új irányt adott Joseph látásmódjának és kiszélesítette azt, valamint kikövezte az utat az egyház egy évvel későbbi hivatalos megszervezése előtt.
Az ároni papság visszaállítása
A Mormon könyve fordítása közben Joseph és Oliver számos olyan részre bukkant, amelyek a keresztelkedésről és a felhatalmazásról szóltak. Joseph korábban már megtudta, hogy „az Úr meg fogja adni némelyeknek a szent papságot”3. 1829. május 15-én Joseph Oliver társaságában elvonult egy közeli cukorjuharliget félreeső részére, hogy „megkérdezzem az Urat imádság által a rám vonatkozó szándékáról”4.
Miközben imádkoztak, a Megváltó hangja békességet szólt hozzájuk, „míg szétnyílt a fátyol, Isten angyala lejött dicsőségbe öltözve, és átadta a várva várt üzenetet, valamint a bűnbánat evangéliumának kulcsait” (Joseph Smith története 1:71, jegyzet). Az angyal elmondta, hogy a neve János, „ugyanaz, akit az Újszövetségben Keresztelő Jánosnak hívnak, és hogy Péter, Jakab és János irányítása alatt cselekszik” (Joseph Smith története 1:72).
Joseph és Oliver letérdelt, majd a feltámadt János a fejükre helyezte a kezeit és rájuk ruházta az ároni papságot „amely rendelkezik az angyalok szolgálattételének, és a bűnbánat evangéliumának, és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelésnek a kulcsaival” (Joseph Smith története 1:69; lásd még Tan és szövetségek 13:1). Ígéretet kaptak arra, hogy „a megfelelő időben” további papsági felhatalmazás lesz rájuk ruházva. Joseph Smitht „az egyház első elderének nevezték, őt (Oliver Cowderyt) pedig a másodiknak” (vö. Joseph Smith története 1:72). Utasítást kaptak arra is, hogy kereszteljék meg egymást: először Joseph keresztelte meg Olivert, majd Oliver keresztelte meg Josephet.
Valamikor a nap folyamán a Susquehanna-folyó partján „átvonultak a vízhez”, hogy megkeresztelkedjenek. Rákényszerültek „a papság elnyerése és keresztelkedésü[k] körülményeinek titokban tartására, mert az üldözés szelleme már felütötte fejét a vidéken” (Joseph Smith története 1:74). A tavaszi áradások idején a folyó fő kereskedelmi és közlekedési útvonalként szolgált, folyamatos vízijármű-forgalommal. Lehetséges, hogy Joseph és Oliver kivárt alkonyatig, vagy a magasabb vízállást kihasználva az ártéren talált egy eldugottabb helyet.5
Miután megkeresztelték egymást, Joseph elrendelte Olivert az ároni papságba. Ezt követően Oliver rendelte el Josephet, ahogyan azt az angyal megparancsolta nekik. Joseph Fielding Smith elnök tanítása szerint azért kellett a keresztelkedésük után újból megerősíteni a Keresztelő János kezéből kapott eredeti elrendelésüket, hogy „újrapecsételjék azokat az áldásokat a megfelelő sorrendben”6.
A melkisédeki papság visszaállítása
Kevesebb részletét ismerjük annak a látogatásnak, melyet Péter, Jakab és János tett Josephnél és Olivernél a melkisédeki papság visszaállítására. Az esemény különböző, visszaemlékezéseken alapuló értelmezései 1829 tavasza – esetleg május vége vagy június –, illetve akár több hónappal későbbi időpontok közé helyezik az eseményt.7 Joseph és Oliver soha nem jegyezte le Péter, Jakab és János látogatásának dátumát, ellentétben azzal, ahogy Keresztelő János látogatása és az ároni papság visszaállítása esetében tették. Eleinte talán nem is fogták fel teljesen a papság természetét vagy annak felosztását. Joseph fokozatosan értette meg a papságot.
1830 és 1835 között tisztázásra kerültek a papsági hivatalok, továbbá kvórumokat, tanácsokat, elnökségeket és püspökségeket alakítottak. Még magát a „melkisédeki papság” kifejezést sem használták a „főpapság” vagy „magasabb papság” (Tan és szövetségek 107:9; 84:19) megnevezésére egészen 1835-ig (lásd Tan és szövetségek 107:2–4).
Joseph csupán megközelítő részletekkel szolgált a helyszínnel kapcsolatban. 1842-ben úgy emlékezett vissza, hogy „Péter, Jakab és János hangját a vadonban, …Harmony és …Colesville között, a Susquehanna-folyónál [hallotta], kijelentve magukról, hogy rendelkeznek a királyság…kulcsaival” (Tan és szövetségek 128:20).
Ez arra utal, hogy a melkisédeki papság visszaállítása valahol a Smith család pennsylvaniai Harmonyban álló háza és a Joseph Knight családjának otthont adó New York-i Colesville városa között húzódó 45 kilométeres út mellett történt. A Knight család tagjai korán csatlakoztak az egyházhoz, és Joseph Smith odaadó barátai voltak. A Mormon könyve fordítása alatt papírt és egyéb készleteket biztosítottak, később pedig ők alkották az egyház Colesville Gyülekezetének magját.
Azon túl, hogy Pétertől, Jakabtól és Jánostól megkapták a melkisédeki papságot, Josephet és Olivert el is rendelték apostolnak és az Úr neve különleges tanúinak (lásd Tan és szövetségek 27:12), valamint megkapták az idők teljességének adományozási korszaka bevezetéséhez szükséges kulcsokat. Immár felhatalmazással rendelkeztek minden papsági szertartás elvégzésére, beleértve a Szentlélek ajándékának ráruházását is.
Megkapták ezeken kívül „az egyház összes lelki áldásának” kulcsait (Tan és szövetségek 107:18), amelyek elengedhetetlenek voltak az egyház 1830. áprilisi megszervezéséhez, továbbá kinyilatkoztatást kaptak arra vonatkozóan, hogy mindent állítsanak vissza a megfelelő rendjébe. A lelki áldások csodákon, gyógyításokon és a papság felhatalmazása által végzett szertartásokon keresztül nyilvánultak meg. 1836-ban újabb angyali hírnökök elhozták a papság azon kulcsait, amelyek Izráel egybegyűjtéséhez és a templomi munkához kapcsolódnak (lásd Tan és szövetségek 110).
A papság visszaállításának következményei
David O. McKay elnök (1873–1970) azt tanította, miszerint a Szabadító visszaállított egyházának legkülönlegesebb ismertetőjegye „a közvetlen kinyilatkoztatás általi isteni felhatalmazás”8. A visszaállítás nem lett volna lehetséges, ha a papság nem tért volna vissza a földre. A papság ad felhatalmazást a szertartások elvégzésére, valamint biztosítja a keretet az Úr egyházának földi kormányzásához.
Joseph 1830. április 6-án alapította meg hivatalosan az egyházat. A rákövetkező néhány évben megszervezésre került az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma.Az egyház elnökének irányítása alatt a papsági kulcsokat világszerte továbbruházzák a helyi vezetőkre, ami lehetővé teszi, hogy az evangélium eljusson „a földnek széleiig“ (Tan és szövetségek 65:2).
A papság visszaállítása központi részét képezte Joseph Smith isteni elhívásának a jelenlegi adományozási korszak első prófétájaként. A Tan és szövetségek előszavában az Úr leszögezte: „Tehát én, az Úr, ismerve a csapásokat, melyek a föld lakóit érik, szólítottam ifj. Joseph Smith szolgámat, és szóltam hozzá a mennyből, és parancsolatokat adtam neki” (Tan és szövetségek 1:17).
Keresztelő János 1829. májusi látogatása előtt Joseph Smith a Mormon könyve lefordításásra összpontosított. Az ároni és a melkisédeki papság visszaállításával ráébredt arra, hogy az elhívása ennél jóval többet foglal magában. A mennyből kapott felhatalmazás még jobban felkészítette Josephet arra, hogy képes legyen elhordozni azokat a feladatait, amelyek megadatnak egy „látnoknak, fordítónak, prófétának [és] Jézus Krisztus apostolának” (Tan és szövetségek 21:1).
Robert D. Hales elder (1932–2017) a Tizenkét Apostol Kvórumából felvázolta, milyen lenne az életünk a papság nélkül: „Ha a papság hatalma nem volna a földön, akkor az ellenség szabadon, korlátok nélkül kószálhatna és uralkodhatna. Nem lenne a Szentlélek ajándéka, hogy utat mutasson nekünk és felvilágosítson; nem lennének próféták, hogy az Úr nevében szóljanak; nem lennének templomok, ahol szent, örök szövetségeket köthetünk; nem lenne felhatalmazás az áldásra, a keresztelésre, a gyógyításra vagy a vigaszra. A papság hatalma nélkül »az egész föld teljesen elpusztulna« (lásd Tan és szövetségek 2:1–3). Nem lenne világosság, nem lenne remény – csupán sötétség.”9
A papsági szertartások elnyerésének központi szerepe van az Úr azon munkájában, hogy véghezvigye „az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). A keresztelés és a konfirmálás, a templomi felruházás, valamint az időre és az örökkévalóságra szóló pecsételés mind alapvető fontosságú a szabadulásunkhoz. A családok templomi egymáshoz kötésének és pecsételésének képessége kizárólag a papság felhatalmazása és kulcsai által, az egyház elnökének irányítása szerint lehetséges a fátyol mindkét oldalán lévők számára.
A folyamatos visszaállítás
Miként ihlethet téged a papsági felhatalmazás arra, hogy részt vegyél az egyház folyamatos visszaállításában? Talán nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de az világosan látszik, hogy a visszaállítás folyamatos. Az Úr nem nyilatkoztatott ki minden tant vagy szertartást, és nem adott át minden utasítást Josephnek már a Szent Ligetben, sem pedig Morónin keresztül a Kumórán, vagy az egyházat megszervező gyűlésen. A visszaállítás nem egyetlen esemény volt. Az Úr ehelyett „sorról sorra” (2 Nefi 28:30) nyilatkoztatta ki a dolgokat Josephnek, ahogy továbbra is kinyilatkoztatja azokat az Ő prófétáinak napjainkban, a saját céljai és időzítése szerint.
Joseph Smith napjai óta a próféták töretlen láncolata szólt az Úr nevében, és továbbra is tudatják az Ő akaratát. A próféták látják a nagyobb látképet, és konkrét útmutatást kapnak napjaik kihívásaihoz. Russell M. Nelson kijelentette, hogy mindannyian „egy visszaállítási folyamat tanúi vagyunk. Ha úgy gondoljátok, hogy az egyház teljesen vissza lett állítva, még csak a kezdetet látjátok. Sokkal több jön még.”10
A visszaállítás és te
Azt kívánom, hogy mindegyikünk készséges résztvevője legyen az evangélium folyamatos visszaállításának azáltal, hogy lelkesen befogadja és gyakorolja az újkori próféták által kinyilatkoztatottakat. Ennek példái közé sorolható a fivéreinknek és nővéreinknek nyújtott szolgálattétel magasabb és szentebb törvénye szerinti élet is.11 Azt is kívánom, hogy mindegyikünk maradandó evangéliumi örömre leljen azon otthonközpontú, egyház által támogatott terv által, amely a tan elsajátítására, a hit megerősítésére, a parancsolatok betartására és a nagyobb mértékű személyes hódolat elősegítésére irányul, beleértve ebbe az olyan otthoni estet, amely megfelel az egyéni és családi szükségleteknek.12
Azzal készülhetünk a Szabadító második eljövetelére, ha felgyorsítjuk Izráel egybegyűjtését a fátyol mindkét oldalán.13 Jobbak lehetünk abban is, ahogy gyönyörűséggé tesszük a sabbatnapot, úgy a vasárnapi istentiszteletek során, mint otthon.14 Nagyobb összhangban maradhatunk a Szentlélekkel azáltal, hogy elvégezzük a napi személyes kinyilatkoztatás elnyeréséhez szükséges lelki munkát.15
Bizonyságomat teszem, hogy a mennyek nyitva maradnak, és hogy még sokkal több minden várható, amint az Úr felkészít bennünket az előttünk álló izgalmas napokra. A papság visszaállítása lehetővé teszi Isten gyermekei számára, hogy szabadító szertartásokat végezzenek és nyerjenek el, valamint felhatalmazza az újkori prófétákat, látnokokat és kinyilatkoztatókat az Úr királyságának irányítására.
Mindennap számolatlanul érik az áldások az egyházat és annak tagjait annak köszönhetően, hogy elérhető az Úr papsága. Kívánom, hogy fejezzük ki hálánkat mindennap Keresztelő János, illetve Péter, Jakab és János megjelenéséért, valamint az ároni és a melkisédeki papság visszatéréséért ebben a legújabb és végső adományozási korszakban, előkészülve az Urunk és Szabadítónk, méghozzá Jézus Krisztus visszatérésére.