Ádám segítő keze
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
„Bizony sok jót megtehet ez a két kis kéz” (Gyermekek énekeskönyve, 126.).
Szombat reggel volt, és Ádám a focikapuban állt, ugrásra készen előrehajolva. Ugrott és vetődött, a tőle telhető legjobban igyekezve kívül tartani a labdát a hálón. Nem volt könnyű! Aztán pont a mérkőzés vége előtt a labda átcsúszott a kezei közt. A másik csapat gólt rúgott! Ádám csapata veszített. Nagyon szomorú volt emiatt.
Másnap istentiszteleten Ádám még mindig rossz hangulatban mendegélt az elemis osztálya felé.
A terem ajtajánál megpillantotta a barátját, Katit. Kati anyukája éppen Kati rózsaszín kerekesszékét tolta befelé. Megölelte a lányát, aztán elment a saját órájára.
„Szia, Kati!” – köszönt Ádám.
Kati nem tudott válaszolni vagy integetni, de mindig egyenesen Ádám szemébe nézett, amiből Ádám tudta, hogy hallja őt.
Kati általában elmosolyodott, amikor Ádám ráköszönt, de ezúttal nem. „Talán szomorú? – tűnődött Ádám.– Tudom, hogy az milyen érzés.” Még mindig szomorú volt, amiért nem sikerült meggátolnia, hogy a másik csapat berúgja a győztes gólt.
Ádám leült Józsi és Marcsi mellé, miközben Kiss nővér belekezdett a leckébe. Hirtelen Kati nyöszörögni kezdett. Katinak néha nehezére esett nyugodtan ülni, mert fájt a teste.
„Kati, fáj most valamid?” – kérdezte Kiss nővér.
Kati sírva fakadt.
„Talán egy elemis ének segíteni fog” – javasolta Kiss nővér.
Az osztály énekelni kezdett. Kati nagyon szerette a zenét. Ilyenkor általában ő is boldog hangokat hallatva kísérte az éneket. De ezen a napon Kati csak sírt.
„Hogyan tudnám jobb kedvre deríteni?” – tűnődött Ádám.
Aztán hirtelen beugrott valami. „Tudom már! – mondta Kiss nővérhez fordulva. – Tologatom egy kicsit Kati kerekesszékét.”
Korábban már látta, ahogy Kati anyukája finoman tologatja a széket, amikor Kati rosszul érezte magát. Odasietett Katihoz, és elkezdte lassan előre-hátra hintáztatni a kerekesszékét.
Kati abbahagyta a sírást.
„Jöhetek most én?” – kérdezte Jani.
„Én is akarom!” – mondta Marcsi.
Miközben Kiss nővér tanított, Ádám és a barátai egymást váltva hintáztatták Kati kerekesszékét. Kati elmosolyodott. Mintha az egész szobában világosabb lett volna.
Az óra végére mindenki mosolygott.
„Jobb lesz a kedvem attól, hogy segítek Katinak” – mondta Ádám.
„Ennek örülök – mondta Kiss nővér. – Mennyei Atyának is örömet okozol ezzel. Szereti Katit, és azt akarja, hogy jobban érezze magát. Néha mi lehetünk az Ő segítői.”
Ádám Katira pillantott. „Te is segíteni szoktál nekem – mondta a lánynak. – Minden alkalommal, amikor mosolyogsz.”
Katinak fülig ért a szája.
Istentiszteletről hazafelé Ádám olyan melegséget érzett, mint nyáron egy napsütötte focipályán. „Lehet, hogy nem tudok elkapni minden labdát – gondolta magában –, de attól még tudok segíteni másoknak a két kezemmel.” ●
Illusztrálta: Melissa Manwill