2020
Békességre lelni a meddőséggel kapcsolatos bibliai történetek által
2020. szeptember


Békességre lelni a meddőséggel kapcsolatos bibliai történetek által. Liahóna, 2020. szeptember

Nyomtatásban nem jelenik meg

Békességre lelni a meddőséggel kapcsolatos bibliai történetek által

A szerző, aki immár egy kétéves ikerpár édesanyja, az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában él.

Amikor rájöttem, a Bibliában milyen sok történetben esik szó a meddőségről, tudtam, hogy valami nagyon fontos, életre szóló leckét tanulhatok belőlük.

Várakozás

Várakozás. Készítette: Caitlin Connolly. Tilos másolni! Az alkotó is sok éven keresztül küszködött a meddőséggel, mielőtt 2017-ben ikerfiúknak adott volna életet.

Nehezemre esik visszatartani a könnyeimet, amikor azokról a küzdelmekről beszélek, melyeket én és a férjem vívtunk a meddőséggel. Reménykedtem. Csődtömegnek éreztem magam. Hálás voltam az orvosoknak, akik keményen dolgoztak, hogy segítsenek nekünk. Minden sikertelen kezelés megrázott. Éreztem, hogy szeret a családom és a barátaim. Mégis magányos és vigasztalan voltam a fájdalmamban. Nehéz időszak volt.

Ez idő tájt a szentírások tanulmányozása közben felfedeztem, hogy sok pár szenvedett a meddőség miatt: Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka, Jákób és Rákhel, Elkána és Anna, valamint Zakariás és Erzsébet. Ez meglepett. A Biblia az emberiség történetének csupán egy apró részét öleli fel. Vajon miért ihlette Isten a prófétákat arra, hogy ilyen sok meddőséggel kapcsolatos történetet belevegyenek? Úgy éreztem, ez az imáimra kapott válasz kezdete – volt valami, amit tanulnom kellett belőle. Így hát elhatároztam, hogy tanulmányozni fogok minden nőt ezekben a történetekben. Ennek során négy fontos leckét tanultam meg, amelyek segítettek fejlődnöm és békére lelnem a meddőséggel vívott küzdelmeim ellenére.

1. A meddőség nem az érdemességünket vagy képességeinket tükrözi

A meddőséggel való szembesülés során nehezemre esett nem úgy éreznem, mintha mindez az én hibám lenne, mintha Isten nem bízna bennem valamiért. Vajon nem voltam elég hithű? Talán nem lenne belőlem elég jó anya? Éjszakánként, miután a férjem elaludt, én éberen feküdtem, fájdalmasan igyekezve rájönni arra, milyen tulajdonságok hiányoznak belőlem. Az agyam azt súgta, hogy ennek semmi értelme, de a szívem ébren tartott. Az egyik legfőbb lecke, amelyet e bibliai nők tanulmányozásából megtanultam, az, hogy a terméketlenségemnek semmi köze Isten belém vetett bizalmához vagy annak hiányához.

A gyermektelen nőkről eltérő mennyiségű információt találtam, de mindegyikükben volt valami közös. Nem volt könnyű életük, és a gyermektelenség csupán egy részét képezte ennek. A legtöbben megtapasztalták mások rosszallását a gyermektelenségük miatt. Sokan közülük hosszasan várták, hogy gyermekük lehessen. Mégis betartották a parancsolatokat és imádkoztak. Miután Annának végre fia született, elvitte Éli paphoz, akit emlékeztetett az imáira: „Óh Uram! …én vagyok az az asszony, a ki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak. Ezért a fiúért könyörögtem” (1 Sámuel 1:26–27; lásd még a 10–12. verseket).

Mindannyian erős és hithű nők maradtak, akkor is, amikor a gyermekért mondott imáikra és könyörgésükre nem jött azonnali válasz úgy, ahogyan várták. És ez volt a lényeg. A hitük nem a kapott választól függött, sem attól, hogy lett-e gyermekük ebben az életben. Azt választották, hogy bíznak Mennyei Atyánkban. Én is ugyanígy tehetek.

Amikor ezeknek a nőknek végül gyermekük született, az általuk felnevelt gyermekek közül kerültek ki a földön valaha is élt legkiválóbb, leghithűbb férfiak: Izsák, Jákób, József, Sámuel és Keresztelő János. Miközben azon gondolkodtam, milyen hatással voltak ezek a férfiak a világra, mélyen megérintett az a bizalom, melyet Mennyei Atya ezekbe a nőkbe vagy bárki más olyanba helyez, akit arra kér, hogy tanítsa az Ő gyermekeit: az anyákba és az apákba, nagynénikbe és nagybácsikba, vasárnapi iskolai tanítókba, püspökökbe, bölcsődei vezetőkbe és másokba. Isten szemében ezeket a nőket nem a meddőségük határozta meg, ahogyan engem sem. Mi Isten leányai és fiai vagyunk, és Ő hisz bennünk.

2. Isten terve többről szól, mint amit jelenleg látni tudunk

Egy készséges nő

Egy készséges nő. Készítette: Caitlin Connolly. Tilos másolni!

Szeretem Keresztelő János édesanyjának, Erzsébetnek a történetét. Oly keveset tudunk róla, mégis nagyon sokat tanultam tőle. Erzsébet és férje, Zakariás, gyermekekért imádkoztak, de az imáikra nem olyan módon kaptak választ, ahogyan remélték. Ezen felül mások megvetéssel tekintettek a nőre a gyermektelensége miatt, ami – biztos vagyok benne, hogy – még inkább elmélyítette a szívfájdalmát.1 Ennek ellenére ő és férje is hithűek maradtak az Úr parancsolataihoz és szertartásaihoz. Biztosan bámulatos emberek voltak.

Végül megáldattak egy fiúval. Vajon mit érezhetett Erzsébet, amikor rájött, hogy várandósságának ideje legalább részben azért lett akkorra időzítve, hogy a fia, János előkészíthesse az utat a Messiás számára. Hithű nőként valószínűleg felhasználta ezt arra, hogy megtanítsa a fiának, hogy bízzon az Úr időzítésében.

Erzsébet azt juttatta eszembe, hogy csupán egy apró szeletkét láthatok abból, amit az Úr lát. Ez a gondolat segített túljutnom minden sikertelen meddőségi kezelésen. Nem értettem, miért irányít bennünket az Úr folyamatosan olyan ösvényekre, amelyek sikertelennek tűnnek, hiszen nem végződtek számunkra a várva várt babával. Most már visszatekintve látom, hogy azok a sikertelennek tűnő kezelések egytől egyig fontos gázlókövek voltak azon az ösvényen, amely az Ő időzítésének megértéséhez vezet.

Russell M. Nelson elnök egyszer arra biztatta az egyház „gyermektelen nővéreit”, hogy emlékezzenek arra, miszerint „az Úr örökkévaló időbeosztása sokkal hosszabb, mint felkészülésetek magányos órái vagy e halandó élet teljes hossza. Összevetve az örökkévalósággal, mindezek csupán a másodperc töredékei.”2 Tudom, hogy még oly sok minden más van, amit Ő lát és ismer a jövőnkből, és ha hallgatunk rá, akkor Ő mindig olyan ösvényekre terel majd bennünket, amelyek végül hatalmas boldogsághoz vezetnek.

3. Leljük örömünket a jelenben, és becsüljük meg a kapott tudást

Éva volt a másik olyan nő a Bibliában, akinek tanultam a tapasztalataiból. Mindig is szerettem Évát, és felnéztem rá. Hithű volt, bátor, könyörületes és bölcs. A saját meddőséggel való küszködéseim szemüvegén át tekintve az ő történetére, csak még inkább elmélyült e bámulatos nő iránti csodálatom. Nem tudom, hogy Éva teljesen tudatában volt-e annak, hogy az Éden kertjének elhagyása nélkül nem lehetnek gyermekei, de Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, miszerint Éva „megértette, hogy neki és Ádámnak el kellett bukniuk ahhoz, »hogy lehessenek emberek« [2 Nefi 2:25], és »hogy örömük lehessen«”3 (lásd 2 Nefi 2:22–25).

Tudjuk, Éva utólag miképpen tekintett azon döntésére, hogy egyen a gyümölcsből. Miután Ádám és Éva kiűzettek a kertből, jött egy angyal, és Jézus Krisztusról és az Ő engeszteléséről tanította őket (lásd Mózes 5:6–9). Ezután a Szentlélek leszállt Ádámra, és bizonyságtételre késztette. Éva örömében így szólt: „Ha nem lett volna vétkünk, soha nem lett volna magunk, és soha nem ismertük volna a jót és a gonoszt, valamint megváltásunk örömét, és az örök életet, amelyet Isten ad mind az engedelmeseknek” (Mózes 5:11; kiemelés hozzáadva). Éva örömét lelte a döntésében. El sem tudom képzelni, milyen fájdalmas volt kivetettnek lennie, és elhagynia Isten jelenlétét, akit szeretett. Mégis, ahogy visszatekintett arra a döntésére, örvendezett a kapott tudásban, tudván, hogy Jézus Krisztus engesztelése révén végül visszatérhet Mennyei Atyánkhoz. Éva megtanította nekem, hogy a jelenben találjam meg a boldogságot. Tölthette volna az életét azzal, hogy azt kívánja, bárcsak még mindig az Éden kertjében lehetne, vágyakozva arra az életre, amelyet maga mögött hagyott. Ehelyett ő a kialakult helyzetében – a gyermekeiben, a megszerzett tudásában, és a Szabadító engesztelésének hatalmában – talált boldogságra. Amit Éva tanított nekem, nagy hatással volt rám. A meddőséggel való küzdelmem közepette gyakran éreztem csábítást, hogy csupán arra összpontosítsak, amim nincs meg, ám a jelenre való összpontítás által én is boldogságra leltem.

Egyebek között arra használhattam ezt az időt, hogy szertartásszolgaként önkénteskedjek a templomban. Azelőtt azért jártam a templomba, mert ezt kellett tennem. De most még jobban szeretem. Mélységes hálát érzek a szertartások iránt, melyekben a templomban részesülünk. A parancsolatokat megtartóknak ígért áldások hihetetlenül csodálatosak! És mindenki megkaphatja azokat: fiatalok és idősek; a fizikailag erősek és a mozgáskorlátozottak; házasok és házasulatlanok; gyermekesek és gyermektelenek. Más ember lettem a templomi szolgálat miatt. Jobban értékelem az örökkévaló családokat. Elmélyültebb a Szabadító engesztelésével kapcsolatos tudásom. Tudatosabban imádkozom. És tudom, hogy a templomban megszerzett nagyobb tudás és hit jobb édesanyává tesz majd.

4. Mind anyák vagyunk

Tanító anyák

Tanító anyák. Készítette: Caitlin Connolly. Tilos másolni!

Éva azt is megtanította nekem, hogy az anyai létnek nem kell a gyermekek meglétéhez kötődnie: az Atyaisten és Ádám is „minden élő anyjának” nevezte Évát (vö. 1 Mózes 3:20; Mózes 4:26), még azelőtt, hogy gyermekeket szült volna.4 Ahogy azt a Fiatal Nők általános elnökeként szolgált Ardeth Greene Kapp – akinek sohasem lehettek saját gyermekei – megkérdezte: „Vajon az anyaságot csupán azoknak tartogatják, akik szülnek? Az anyaság szent küldetését Isten nem minden nő számára rendelte-e el előre, mielőtt a világ lett volna?”5 Ezt a megfigyelést is tette: „Tudatára ébredtem, hogy mindannyian… örvendezhetünk az anyaság szent elhívásában. A szülés csupán egy része ennek a szent elhívásnak.”6 Ez a felismerés gyógyír volt az összetört szívemre. Anya vagyok – nem a hagyományos értelemben persze, de volt egy szerepem, egy felvállalni való felelősségem.

Sheri Dew, aki korábban második tanácsos volt a Segítőegylet Általános Elnökségében, ezt mondta:

„Az anyaság több, mint gyermeket szülni. Ez maga a lényege annak, hogy mi, nők, kik vagyunk. Meghatározza egész lényünket, isteni alkatunkat és természetünket, és azokat az egyedülálló tulajdonságokat, melyekkel Mennyei Atyánk felruházott minket. […]

Mennyei Atyánk leányaiként, valamint Éva leányaiként is mindannyian anyák vagyunk, és mindig is anyák voltunk.”7

Éva tapasztalata révén rájöttem, miszerint az anyaság egy elhívás arra, hogy szeressük, neveljük és vezessük a fiatalabb nemzedéket. Nekem pedig megvan ez az elhívásom, tekintet nélkül arra, hogy szültem-e gyermekeket. Néhány nappal azután, hogy megtudtam, meddőségi gondjaim vannak, elhívtak az egyházközségemben a Fiatal Nők vezetőjének. Tudom, hogy ez egy szerető Mennyei Atya könyörületes áldása volt. Amint beletettem a szívemet-lelkemet ebbe az elhívásba, mindegyik fiatal nő olyanná vált számomra, mintha a lányom lenne. Olyan szeretetet éreztem irántuk, amely csakis a Mennyei Atyjuktól származhatott. Megtapasztalhattam, mit jelent anyának lenni anélkül, hogy gyermekem született volna, ami csodálatos volt.

Hálás vagyok ezen csodálatos, igazlelkű bibliai nők történeteiért. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen együtt tudok majd érezni olyan nőkkel, akik egy teljesen más időben éltek, mint én, de a meddőségük dacára tanúsított hitük és bátorságuk oly sokat jelentett nekem. Megtanultam még teljesebb mértékben bízni abban, hogy Isten lánya vagyok, hogy Ő szeret engem, hisz bennem és terve van számomra. Megszerettem a templomot, és megtanultam tanulási lehetőségeket találni a szívfájdalmak közepette is. Nagyobb tudást szereztem arról, hogy mit jelent anyának lenni. Ám ami a legfontosabb, megtanultam, hogy egy szerető Mennyei Atya még a szentírások legapróbb részleteit is képes arra használni, hogy tudást és vigaszt nyújtson számunkra.

Jegyzetek

  1. Lásd Lukács 1:25; lásd még a gyalázat fogalmát az Újszövetség – tanulók tanulmányi kalauza című kézikönyvben (Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyve, 2007), 53.

  2. Russell M. Nelson, “Lessons from Eve,” Ensign, Nov. 1987, 87.

  3. Jeffrey R. Holland, “Because She Is a Mother,” Ensign, May 1997, 36.

  4. Lásd Neill F. Marriott: Mit cselekedjünk? Liahóna, 2016. máj. 11.

  5. Ardeth Greene Kapp, All Kinds of Mothers (1979), 9; kiemelés hozzáadva.

  6. Ardeth Greene Kapp, “Drifting, Dreaming, Directing,” in Blueprints for Living: Perspectives for Latter-day Saint Women, ed. Maren M. Mouritsen (1980), 1:84.

  7. Vö. Sheri Dew: Nem vagyunk-e mindannyian édesanyák? Liahóna, 2002. jan. 112–113.