Válasz az el nem küldött levélre
Észrevettem a levelet a szentírástokomban, és felnyitottam. Örülök, hogy nem küldtem el!
Illusztrálta: David Green
Csodálatos szüleim otthonába gyors egymásutánban érkezett meg négy fiú, majd pedig az egyetlen lány, aki én vagyok. Szívünkben mindig is közel éreztük magunkat egymáshoz – még a születésünk éveinél is közelebb. Támogattuk egymást és sok kedves emlékünk van az együtt töltött időről. Mindig is annyira jó barátok voltunk!
Ezért is törtem össze annyira, amikor az egyik bátyám úgy döntött, hogy véget vet az életének. Attól tartottam, hogy a szívem nem fogja elviselni a fájdalmat – a fájdalom nem is a legjobb szó erre. Nem létezik elég erőteljes szó annak a kifejezésére, hogy milyen szörnyű megélni, ha öngyilkosság miatt elveszítjük egy szerettünket. Az ember egész világa felborul.
Az Úrra támaszkodtam, hogy segítsen nekem gondoskodni a családomról, illetve eleget tenni a többi kötelezettségemnek, miközben a fivéremmel és a halálával kapcsolatos lélekgyötrő kérdéseken rágódtam.
Amikor az Úr segítségét kértem, arra éreztem késztetést, hogy írjam meg a kérdéseimet levélben a prófétának. Tényleg úgy hittem, hogy a kérdéseim olyan hatalmasak és mélyek, hogy csakis egy próféta válaszolhatja meg őket, ugyanakkor azt is tudtam, hogy valószínűleg szükségtelen levelet küldeni a prófétának. Haboztam, de aztán felidéztem azokat a sikerélményeket, amelyeket a korábbi késztetéseim alapján cselekedve szereztem.
Belevágtam és írtam egy megható levelet Russell M. Nelson elnöknek. Írtam az érzéseimről és arról, hogy tovább is tudnék lépni, ha ismerném a válaszokat a fejemben kavargó kérdésekre. Befejeztem a levelemet, borítékba tettem, megcímeztem Nelson elnöknek, majd becsúsztattam a szentírástokomba.
Aztán megfeledkeztem róla. Valamivel később megtaláltam a szentírástokomban, és felnyitottam. Ahogy átolvastam, rájöttem, hogy a hitemen, valamint a saját szentírás-tanulmányozásomon, imáimon, templomlátogatásomon és türelmemen keresztül a Szentlélek elvezetett engem a válaszhoz minden egyes leírt kérdésre! Közel éreztem magam a Szabadítóhoz és a szeretetéhez.
Örülök, hogy nem küldtem el a levelet! Ehelyett fontos élményekre tettem szert, amelyek ismét megtanították nekem, hogy az Úr becsben tart engem és egyenként minden gyermekét, valamint hogy Ő utat és irányt mutat nekünk.
Valaha azt hittem, a kérdéseim olyan összetettek, hogy kizárólag egy próféta válaszolhatja meg őket, de mostanra már én is megtanultam a Szabadító szavainak igazságát: „Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok” (János 14:18).