Egy darabka misszionáriusi mennyország
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Amikor bekopogtunk a Bautista család ajtaján, mit sem sejtettünk abból, hogy milyen áldásoknak leszünk tanúi az elkövetkezendő évek folyamán.
Illusztrálta: Dilleen Marsh
Egy esős napon, 1973 novemberének vége felé, a társammal a Fülöp-szigeteki Manilában kopogtattunk, amikor elérkeztünk Romeo és Naty Bautista házához. Beengedtek, és udvariasan végighallgatták rövidke üzenetünket. Naty nem beszélt angolul (és akkoriban még csak angolul tanítottunk), de Romeo igen, és érdeklődve várt minket vissza egy következő alkalomra. Azt is mondta, hogy a húgát, Aveliát – aki akkoriban velük élt, amíg Manilában járt főiskolára – valószínűleg szintén érdekelni fogja az üzenetünk.
Amilyen izgatottak a fiatal misszionáriusok csak lehetnek az új érdeklődők okán, olyan nagyon vártuk mi is a több nappal későbbre kitűzött következő találkozást. A tanítás annyira jól ment, hogy szinte el sem tudtuk hinni. Romeo és Avelia figyelmesen hallgatott minket, és kérdéseket is feltettek. Naty is odafigyelt, de nem sok mindent értett abból, amit mondtunk. Mindannyian nagyon fogékonyak voltak az első perctől fogva – ez minden misszionárius álma!
Amikor az egyes leckék után távoztunk, Romeo mindig megtanította a feleségének az elhangzottakat tagalog nyelven. Lassan haladva a Mormon könyvét is olvasták együtt, angolul. Akkoriban két kislányuk volt: a kis totyogó Ruth és az újszülött Namie.
1973 decemberében volt szerencsém megkeresztelni és konfirmálni Romeót és a húgát, Aveliát. A társammal módfelett örültünk a család hite és az evangélium iránti érdeklődése miatt, de soha nem tudtuk volna megjövendölni, milyen örökkévaló hatással lesz majd a döntésük, és miként hoz majd áldást számtalan ember életébe, azonnal és az évek folyamán egyaránt.
Romeo és Avelia kezdettől fogva hithű és erős tagjai lettek a Makati Gyülekezetnek. Én nem sokkal a keresztelőjük után hazatértem Utah-ba, Salt Lake Citybe. A hazautazásom feletti izgalmamban még Romeo címét sem kértem el, hogy írhassak neki. Akkoriban nem volt ám internet vagy mobiltelefon.
Nemsokára megismertem Susant, az örökkévaló kedvesemet. 1975-ben tanítottam, megkereszteltem és feleségül vettem, 1976-ban pedig egymáshoz pecsételtek minket a Salt Lake templomban. Három gyermekünk született, és elfoglaltak minket a különféle egyházi elhívásaink. Eléggé lekötött a családi vállalkozásunk is. Gyakran eszembe jutott a Bautista család, és hogy vajon mi lehet velük, de nem tudtam, hogyan is léphetnék kapcsolatba velük.
Egy különleges napon 1997-ben aztán levelet kaptam egy bizonyos Mrs. Avelia Wijtenbergtől. A bélyegző szerint a levelet Ausztráliában, Queensland tagállam Mackay nevű településén adták fel. Nem ismertem onnan ilyen nevű embert, de amikor elolvastam a levelet, megtudtam, hogy Romeo húga, Avelia megismert egy holland-ausztrál férfit, feleségül ment hozzá, és már jó pár éve Queenslandben él. A címemet egy régi jegyzetfüzetében találta meg egy tavaszi nagytakarítás során.
Aveliával sűrű levélváltásba fogtunk, mert nagyon szerettük volna megtudni, mi minden történt a másikkal az elmúlt évtizedek folyamán. Megadta Romeo címét is, aki időközben Tiwibe költözött, amely a Luzon-sziget déli részén fekszik a Fülöp-szigeteken.
Abban az évben, ahogy Romeo és én írogattunk egymásnak, habár 24 éven át semmiféle kapcsolat nem volt köztünk, megújult a régi barátságunk. Elmondta, hogy Natyvel immár öt gyermekük van. Naty és a család többi tagja szintén megkeresztelkedett a hazatérésemet követő években. Legidősebb lányuk, Ruth, addigra már befejezte a misszióját a Fülöp-szigetek Davao Misszióban, második és harmadik lányuk pedig, Namie és Joan, épp akkor szolgáltak, egyikük Észak-Luzonban, másikuk pedig Guamon. Volt egy negyedik lányuk is, Lyn, aki később a Fülöp-szigetek Baguio Misszióban szolgált, valamint egy fiuk, John, akit idővel a Fülöp-szigetek Cagayan de Oro Misszióba hívtak el.
A feleségemmel elkértük Namie és Joan címét, és írtunk nekik a missziójuk alatt. Soha nem találkoztunk velük, egyáltalán nem ismertük őket, de olyan azonnali köteléket éreztünk velük, amelyet nehéz szavakba önteni. Majdnem olyan volt, mintha a saját lányaink lennének! A leveleink révén felelevenítettük a Bautista család iránti szeretetünket, különösen pedig Namie és Joan iránt, akik telve voltak a Lélekkel, keményen munkálkodva teljes idejű misszionáriusokként. Az egyik levelében Namie megkérdezte, felhívhatna-e minket karácsonykor, mivel a szüleinek akkoriban még nem volt telefonja. Misszióelnöke engedélyével fel is hívott minket 1997 karácsonyán, és pár percig mindannyian csak sírtunk. Aztán emlékeztettem rá, hogy a hívott fél által fizetett nemzetközi telefonhívás túl sokba kerül ahhoz, hogy sírással töltsük. Ezen jót nevettünk, és csodás beszélgetést folytattunk, még a korlátozott angoltudása ellenére is. Meghívott minket, hogy látogassunk el a Fülöp-szigetekre a következő nyáron, a hazatérési beszédére.
1998 nyarán, amikor Namie hazatért a missziójáról, a tervek szerint elutaztam a Fülöp-szigetekre a 16 éves lányommal. Amikor megérkeztünk Manilába, Ruth várt minket. Együtt elmentünk a Fülöp-szigeteki Manila templomba. Azután délre repültünk, a családjuk Tiwiben lévő otthonába. Képtelenség leírni, mekkora öröm volt viszontlátni Romeót és a családját! Azon nyomban visszatért a köztünk lévő mély testvériség köteléke. Beszélgettünk és megöleltük egymást és felidéztük a múltat. Együtt ettünk és minden este együtt olvastuk a szentírásokat a családjával, amíg ott voltunk. A bizonyság nagyon erős sziklái voltak ők a kis gyülekezetükben. Részt vettünk a Tiwi Gyülekezet úrvacsorai gyűlésén, és meghallgattuk Namie beszámolóját a missziójáról. Bámulatos volt. Mondhatni celesztiális. Valódi misszionáriusi mennyország volt!
Akkoriban Romeo szolgált a Tiwi Gyülekezet elnökeként. Eszköze volt annak, hogy az Észak-Luzonban élő tágabb családja megismerte az evangéliumot. Elvitte a családját a templomba, ahol egymáshoz pecsételték őket Natyval és a gyermekeikkel. Mostanra már mind az öt gyermekük házasságot kötött, és a Manila templomban sor került a pecsételésükre is. Többen is visszatért misszionáriusokkal házasodtak össze. Joan nagy szerepet játszott a barátja megtérésében. Egy évet várt rá a keresztelése után, hogy a Manila templomban köthessenek házasságot. 2007-ben Naty váratlanul elhunyt, de a család továbbra is erős gyökerekkel áll az evangélium talaján. Hálásak a pecsételő szövetségért, és tudják, hogy ha hithűek, viszont fogják látni gyönyörű feleségüket és édesanyjukat.
Ma a Bautista családnak több mint 70 tagja van, akik tevékenyek az egyházban. Szűkebb és tágabb családi körükből 17 teljes idejű misszionárius került ki, és 14 templomi házasság köttetett. A családtagok szolgáltak már püspökként és gyülekezeti elnökként, cövek- és kerületi elnökként, valamint segítőegyleti, Fiatal Nők és Elemi elnökként és tanácsosként! Romeo fia, John, Quezon City területén volt püspök. Ruth férje ugyanabban a cövekben szolgált főtanácstagként. Lyn férje szintén szolgált gyülekezeti elnökként Tiwiben. A Bautista család valóban az erő és a szolgálat erőteljes örökségét építi a Fülöp-szigeteken.
A feleségemmel 2008 és 2010 között időskori missziót szolgáltunk a Fülöp-szigetek San Pablo Misszióban. Egy nap a Manila templomba gyűlt a Bautista család java, hogy tanúja legyen John Bautista (Romeo fia) házasságkötésének Victorino nővérrel, a San Pablo Missziónk egyik misszionárius nővérével, aki nem sokkal azelőtt fejezte be a misszióját és tért haza.
A misszióelnökünk megkérdezte, hogy szeretnénk-e részt venni ezen az örömteli eseményen, mi pedig azon nyomban elkezdtünk terveket szőni az utazásra. A feleségem tudott a Bautista családdal való kapcsolatomról, de leesett az álla, amikor meglátta, milyen sok tagja van a családnak, és hogy mennyire szeretik őt. Hirtelenjében 70 új, életre szóló barátja lett!
Gyakran eszembe jut a Tan és szövetségek 18:15: „És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!” A tóban keletkező gyűrűkhöz hasonlatosan egyetlen lélek – Romeo – hatása az erős bizonyságok és egyházi szolgálat hullámait idézte elő a Fülöp-szigeteken.
Szerencsés vagyok, hogy négy évtizeddel ezelőtt Romeo és Avelia keresztelésével segíthettem a tóba dobni a kavicsot. Kimondhatatlan örömben volt részem az ezzel a remek családdal való kapcsolatomnak köszönhetően, akik immár harmadik nemzedékükben élnek az evangélium szerint. Ez igazán a misszionáriusi munka folytatódó öröksége és öröme. Egy darabka misszionáriusi mennyország!