Nők és a szövetség ereje

Írta: Jean B. Bingham elnök

a Segítőegylet általános elnöke

Örvendezhetünk azon kiváltságok és hatalom miatt, amelyben a papságnak köszönhetően van részünk.

Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „a mennyek ugyanúgy nyitva állnak azon nők előtt, akiket felruháztak Isten hatalmával – mely a papsági szövetségeikből ered –, mint a papságot viselő férfiak előtt”.

„Azért imádkozom, hogy ez az igazság mindnyájatok szívébe bevésődjön, mert hiszem, hogy megváltoztatja majd az életeteket – mondta. – Szeretném az áldásomat hagyni rátok, hogy megérthessétek azt a papsági hatalmat, amellyel felruháztak benneteket, továbbá hogy gyarapítsátok ezt a hatalmat azáltal, hogy hitet gyakoroltok az Úrban és az Ő hatalmában.”

Nelson elnök arra kérte mindegyikünket, hogy „imádságosan tanulmányozz[uk]” a papsági hatalmat, és „fedezz[ük] fel, hogy… mit tanít a Szentlélek” nekünk. Szeretem azt, hogy az élő prófétánk arra kért nőkként mindegyikünket, miszerint tanuljunk, kapjunk kinyilatkoztatást, valamint „[nyerjük el, értsük meg] és használj[uk] azt a hatalmat, amellyel felruháztak [minket]”.¹

Életem során számos alkalommal tapasztaltam meg a próféták tanácsának követéséből eredő megígért áldásokat. Nem volt ez másképp ezzel a felkéréssel sem. Amikor elgondolkodtam Nelson elnök kérésén, elmém azon nyomban a templomra irányult – arra a helyre, ahol felruháztak a papság hatalmával –, valamint arra az ajándékra, amelyet ez a hatalom jelentett nekem egész életemen át. Évekbe telt, mire felismertem, miként is nyilvánul meg ez a hatalom az életemben.

A papsági hatalom – a Szentlélek ajándékához hasonlatosan – szerető Mennyei Atyánktól és a mi személyes igazlelkűségünkből ered. Az Úrral kötött szövetségeinket megtartva lehetőségünk van kinyilatkoztatást kapni az életünkről, a családunkról, a munkánkról, az iskoláról – mindenről, amivel kapcsolatban csak útmutatásra törekszünk. Nincs semmi számunkra fontos dolog, ami az Úr számára jelentéktelen lenne. Amikor pedig meghívjuk a Lelket, hogy velünk legyen, a Szentlélek útmutatása révén fokozottabban megérthetjük a papsági hatalmat.

Minél többet tanultam a papság hatalmáról a személyes tanulmányozásomból és tapasztalataimból, annál jobban értem, mennyire áthatja életünk minden vetületét. A papsági hatalom segít kinyilatkoztatást kapnunk a mindennapi kihívásainkhoz.

Az én elhívásaimban, mivel egy olyasvalakitől kapott papsági felhatalmazással szolgálok, aki rendelkezik kulcsokkal, számos olyan alkalom volt, amikor pontosan azok a gondolatok vagy szavak adattak meg nekem, amelyeket egy fiatal nőnek vagy segítőegyleti nővérnek vagy elemis gyermeknek hallania kellett. Tudom, hogy ezek a szavak annak a papsági felhatalmazásnak köszönhetően adattak meg nekem, amelyet az adott elhívásra való elválasztásom során kaptam.

A házasságban – csakúgy, mint bármilyen kapcsolatban – az emberek a tanulás és növekedés különböző szintjein és szakaszain haladnak át. Megtanultam, hogy amikor szem előtt tartom, ki is a férjem, hogy ki vagyok én, és hogy mit is kell tennünk együtt, Isten gyermekeiként, az megváltoztatja a szívemet. Az egymáshoz való, papsági felhatalmazás által végzett pecsételésünk erővel és ösztönzéssel ruházott fel mindkettőnket, hogy egységesebbé váljunk. Amikor a Szabadító ezt mondta: „ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim” (Tan és szövetségek 38:27), azt nemcsak egyházi környezetre érti, hanem a családi kapcsolatainkra is.

Emlékszem, hogy anyaként mennyit aggodalmaskodtam egy fiatal felnőtt gyermekemért, aki olyan dolgokat tett, amikről tudtam, hogy nem fogják boldoggá tenni. Megbeszéltük, hogy megvitatjuk az aggályt, és meghatároztuk a beszélgetés időpontját is. A telefonhívásunk kitűzött időpontja előtt már készen álltam a szónoklatommal: pontosan tudtam, mit fogok mondani. Imádkoztam, hogy velem legyen a Lélek. Ami aztán a beszélgetés első percétől fogva a hívás teljes hossza során elhagyta a számat, teljesen más volt, mint amit mondani készültem. De pontosan az volt, amire ennek a gyermeknek szüksége volt. A Szentlélek ajándéka lehetővé tette a szívek meglágyulását és egy jobb megoldás megtalálását. Ez jól szemlélteti, hogy miként munkálkodik az életünkben a papsági hatalom.

Túlságosan gyakran esik meg, hogy a nők másokhoz hasonlítgatják magukat. De egyikünk sem érzi jól magát, amikor másokhoz hasonlítjuk magunkat. Minden egyes nőnek képességek és tehetségek egyedi elegye adatott meg, és ezek mindegyike Istentől kapott ajándék. Pusztán amiatt, hogy te és én nem vagyunk egyformák – mert egyáltalán nincs is két egyforma nő –, nem leszünk többek vagy kevesebbek. Rá kell találnunk az ajándékainkra, fejlesztenünk kell őket, szem előtt tartva, hogy kitől adattak meg nekünk, majd pedig az Ő céljaira kell fordítanunk azokat. Amikor mások megáldására osztjuk meg az ajándékainkat, a papság hatalmát tapasztaljuk meg az életünkben.

Abban a kiváltságban volt részem, hogy rengeteg kiemelkedő nővel találkozhattam már, akik hitet és hatalmat tanúsítanak a tetteiken keresztül. A nők bámulatos és szerteágazó módokon adnak másoknak a tehetségeikből és képességeikből. Rengeteget számítanak a körülöttük lévők életében – a családjukban, a munkahelyükön, az egyházban, az iskolában vagy bárhol máshol, ahol megfordulnak.

Az egyik dolog, amit a papságról tanultam, az, hogy akkor leszünk a legeredményesebbek, amikor egymástól függően munkálkodunk. Így tervezte az Úr – ez az isteni minta. Nem kell versengenünk, mivel az összes különféle ajándék és tehetség és képesség szükséges – mind a nőktől, mind pedig a férfiaktól. Az Úr gyengéden vezet minket ezen az ösvényen, hogy mi mind jobban megérthessük, hogyan munkálkodjunk együtt, és miként értékeljük egymás hozzájárulásait. Valóban ez a legjobb módja az Ő munkája elvégzésének.

A nőknek nem szükséges másokra várni, hogy megmondják nekik, mihez kezdjenek az ajándékaikkal, tehetségeikkel és hatalmukkal. Megadatott nekünk a saját kinyilatkoztatás elnyerésének képessége. Ne várjuk, hogy velünk cselekedjenek: legyen meg a bátorságunk a kapott kinyilatkoztatás szerint cselekedni! Sugalmazásra törekedni és erre a lelki útmutatásra válaszolni annak a bizonyítékai, hogy arra a papsági hatalomra támaszkodunk, amelyet az Istennel kötött szövetségeink betartása esetére ígértek nekünk.

Amint azt Nelson elnök tanította: „Mi is lehetne izgalmasabb annál, mint együtt dolgozni a Lélekkel Isten hatalma, azaz a papsági hatalom megértésén?” Ezt ígérte: „Amikor egyre többet vagytok képesek megérteni és hitet gyakoroltok az Úrban és az Ő papsági hatalmában, gyarapszik majd azon képességetek, …melyet az Úr… elérhetővé [tett számotokra].”² Én pedig tudom, hogy az élő prófétánktól kapott ezen ígéretek biztosak.