Hithű öregedés

Örömre lelni a későbbi években

Írta: Scott Edgar

Az öregedés a fejlődés és növekedés gyönyörű ideje lehet.

Amikor beköszöntött az „öregkorom”, felismertem, hogy változik az életem. Noha még mindig szeretnék részese lenni a családom életének és az egyháznak, fizikailag már nem vagyok olyan aktív, mint egykoron, és úgy tűnik, minden remekül halad a maga útján, akár velem, akár nélkülem.

Van még valami, amiről folyamatosan tanulok: ez az életszakasz nem is olyan rossz. Igen, van, hogy itt fáj, ott fáj, vannak kihívások, de az öregedés az élet természetes velejárója, és ez a fejezet új és megelégedést nyújtó lehetőségeket kínál. Megnyugtató a tudat, hogy szeretnek a családtagjaim és a barátaim. Bízom benne, hogy még mindig értékelnek az egyházban. Legfőképp pedig minden eddiginél jobban tudom, hogy Jézus Krisztus evangéliuma igaz.

Elfogadni a változást

Nyilvánvaló, hogy az élet nem áll meg. Folyton történik valami. Így aztán, bár talán nem akarjuk, hogy változás álljon be a körülményeinkben vagy a kapcsolatainkban, a változások jönni fognak. Amint azt a szentírások oly ékesszólóan írják:

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. […]

[Isten] mindent szépen csinált az ő idejében” (Prédikátor 3:1–2, 11).

Talán hozzászoktunk ahhoz, ahogy a dolgok mennek, és nincs is semmi baj azzal, ha hiányoznak a korábbi időszakok. Lehet azonban hitünk abban, hogy még mindig sok mindent tudunk tanulni, amikor tovább járunk a boldogság eme ösvényén. Az, hogy miként idomulunk a változáshoz és miként kezeljük azt, meghatározó lesz a növekedésünk szempontjából ezekben a későbbi években. Ha elfogadjuk a változásokat ahelyett, hogy szembeszállnánk velük, azzal felszabadítjuk magunkat, hogy képesek legyünk új lehetőségeket meglátni és új dolgokat megérteni.

Megfigyeltem, hogy miközben megpróbálom Jézus Krisztust követni, olyan módokon kerülök közelebb Hozzá, ahogyan fiatalabb koromban nem. A földön töltött idejéből adódóan Krisztus megérti, milyen érzés a halandó élet végéhez közeledni (lásd Máté 16:21). És olyan módon, amelyet nem teljesen értünk, az engesztelésének köszönhetően Ő tökéletesen tudja, hogy konkrétan mi mit érzünk. Megkérhetjük, hogy a hátralévő időnkben, bármennyi legyen is az, segítsen azzá válnunk, amivé Ő szeretné (lásd Moróni 7:48).

Tovább szolgálni

Mindegy, mennyi idősek vagyunk, még mindig kereshetünk szolgálati lehetőségeket mindennap, hogy azok segítsenek felkészülnünk az ezen élet utáni szolgálatra. George Albert Smith elnök (1870–1951) egyszer ezt tanította: „Nem azért vagyunk itt, hogy elvesztegessük életünk óráit, majd átlépjünk a felmagasztosulás szférájába; hanem azért vagyunk itt, hogy nap nap után alkalmassá tegyük magunkat azon pozíciókra, melyek ezutáni betöltését Atyánk elvárja tőlünk.”¹

Az évek előrehaladtával ezek az „alkalmassá tévő” tapasztalatok különbözni fognak a korábbiaktól. Figyeltem már, ahogy fiatalabb férfiak beleállnak a szerepeikbe és eleget tesznek sok olyan feladatnak, amelyet egykor én is elvégeztem. A gyermekeimnek megvan a maguk elfoglalt élete és a családi kihívásaik, amelyekbe én kevésbé folyok bele. De bízhatok abban, hogy ha továbbra is segítek másoknak, amilyen módokon csak képes vagyok, akkor ezek a tapasztalatok továbbra is tanítani és csiszolni fognak engem, Isten terve szerint.

Áldások és kérdések

Te milyen áldásokat figyeltél meg az öregedés eredményeként? Az alábbiakban felsoroltam néhányat, amelyet én megfigyeltem. Összeírtam pár kérdést is, amelyet mi, idősebb emberek, átgondolhatunk – bár azt hiszem, valójában bárkire vonatkozhatnak.

Bizonyságomat teszem arról, hogy mindegyikünk tud arra összpontosítani, ami a legfontosabb, miközben Jézus Krisztust követjük életünk gyümölcsöző alkonyán.

Az öregedés számomra ezekkel az áldásokkal jár:

Nagyobb tudatosság a körülöttem lévő dolgokat illetően.
Több idő elcsendesedve olvasni a szentírásokat, elmélkedni és imádkozni.
Fokozottabb érzékenység a Lélek késztetéseire.
Alkalmankénti családi látogatások, amelyek különösen becsesek.
Fokozottabb szeretet más emberek és az állatok iránt.
Érdeklődés a családtörténeti és a templomi munka iránt.
Kevesebb kísértés a parancsolatok iránti engedetlenségre.

Tedd fel magadnak a kérdést: Hogyan tudnék…?

…jelentőségteljes módokon szolgálni az egyházamban és a családomban?
…közelebb kerülni Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz?
…jó hatással lenni másokra?
…szeplőtlenül állni Isten előtt, amikor újra meglátom majd Őt?