Megerősíti a hitemet az egyháztörténet tanulmányozása
Képek a Getty Images jóvoltából
Dél-afrikai középiskolás éveimben nagyon élveztem a történelemtanulást. Amikor egyetemre mentem, történelemből szereztem diplomát. Ifjúsági, később felsőfokú hitoktatási tanulóként minden kurzusomat szerettem, de különösen a Tan és szövetségek kurzust, mivel megismertette velem az egyház történetét. Az évek során szívesen olvastam különféle egyháztörténeti könyveket – még olyanokat is, amelyek történelmünk nehezebb témáit tárgyalták. Miközben különböző forrásokból tovább tanulmányozom az egyház történetét, a saját hitem is megerősödik. Hadd osszam meg, milyen három módon történik ez.
Az egyháztörténet megfelelő látásmódot nyújt nekem, különösen a múltbéli gyakorlatok vonatkozásában, ideértve a papsági és templomi áldásokat illető korlátozásokat. Amikor először hallottam arról, hogy volt idő, amikor a fekete férfiaknak nem engedélyezték a papság viselését, megingott a hitem. Hogyan tarthatta vissza a papságot a feketéktől az az egyház, amelyet annyira szeretek? Voltak, akik megpróbáltak állításuk szerint tanbéli vagy szentírásbeli magyarázatokat mutatni nekem, de én zavarosnak és igen felkavarónak tartottam ezeket.
Idővel aztán a történelmi magyarázat volt az, amelyet észszerűnek és megnyugtatónak találtam. Például a 2. hivatalos nyilatkozat történelmi bevezetése elmondja, hogy Joseph Smith igenis elrendelt néhány fekete férfit, azonban az egyház vezetői már az egyháztörténet kezdeti szakaszában felhagytak a papság feketékre való ruházásával. Azután ez a fontos kijelentés következik: „Az egyházi feljegyzések nem tartalmaznak világos magyarázatot e [gyakorlat] eredetére.”1 Az Evangéliumi témák esszék2 és további egyházi kézikönyvek még több részletet és történelmi összefüggést tartalmaznak.3 Ezek a történelmi magyarázatok visszhangra leltek bennem és megerősítették a hitemet.
Az egyháztörténet segít nekem megbecsülni azokat, akik előttünk jártak. Ez különösen igaz a látszólag átlagos egyháztagok hozzájárulásait tekintve. Például az első kápolnák építése, melyeket Dél-Afrikában, Zimbabwében és Zambiában emeltek az 1950-es és ’60-as években, az egyháztagok felajánlásainak köszönhetően valósulhatott meg. A templomi áldások elnyerése még nagyobb áldozatot követelt. Tudva, hogy akár évtizedekbe is telhet, mire templomok épülhetnek Afrikában, sok egyháztag eladta a javait, ideértve az otthonát is, hogy meglegyen az ahhoz szükséges pénze, hogy elutazzon a templomba, és részesüljön ezekben a szent szertartásokban. Az afrikai földrészen az egyház e korai egyháztagok hitére épül, akiknek oly kevesük volt, mégis oly sokat áldoztak fel. Feljegyzéseiket olvasva megerősödik a hitem, és fokozódik az áldozathozatalra való hajlandóságom.
Az egyháztörténet arra ösztönöz, hogy jobb feljegyzésvezető legyek. Az egyházi vezetők mindig is bátorították a naplóírást. Miért? Azért, mert az egyház története a tagjai feljegyzése az „életmódjukról, hitükről és cselekedeteikről” (Tan és szövetségek 85:2). Bármikor olvasok az egyház történelméről – például az új, Szentek című kiadványban – mély benyomást tesz rám, hogy e kötetek nem jöhettek volna létre az egyház átlagos tagjainak naplói, levelei és egyéb feljegyzései nélkül. Őszinte, egyes szám első személyben írott beszámolóik arra sarkallnak engem, hogy jobb naplóíró legyek, ezzel is segítve az eljövendő történészeknek az egyház igaz történelmét dokumentálni Afrikában.
Van egy személyesebb áldása is az egyháztörténet olvasásának és a saját feljegyzésem írására való törekvésnek. Amint azt Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség második tanácsosa tanította, áldott vagyok, amiért láthatom és emlékezetben tarthatom az Úr kezének megnyilvánulását a saját életemben és a családtagjaim életében.4 Ez az emlékezés megerősíti a bizonyságomat, és fokozza az arra való képességemet, hogy szembenézzek az életemben adódó kihívásokkal. Saját feljegyzéseimet vezetve és más egyháztagok gondos feljegyzéseire gondolva elkezdem meglátni az Úr nagyszerű mintáit, miközben az utolsó napokban visszaállítja az egyházát és királyságát.
Ezek és sok egyéb tanulság, melyeket az egyház történelmének tanulmányozása révén ismertem meg, mind nagyban hozzájárultak a saját lelki fejlődésemhez. Ezek a tanulságok bátorságot is adtak a hitem megvédelmezéséhez, mivel megértem, miért tesszük, amit teszünk. Jobb tanítóvá és jobb tanítvánnyá tett az, hogy ismerem számos gyakorlatunk és hitelvünk történelmi összefüggéseit.