Segítség a szülői léthez
Mit tanított nekem a sepregetés a szülői létről
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
A gyermekeim házimunkája segített választ kapnom az imámra.
Illusztrálta: David Green
Egy nap azzal az érzéssel ébredtem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött. Rám nehezedtek a szülői lét kötelességei, és igencsak tudatában voltam a gyengeségeimnek. Úgy tűnt, hatalmas szakadék tátong aközött, ahogy egykor elképzeltem magam szülőként, és amilyen valójában vagyok.
Letérdeltem imádkozni, és elmondtam Mennyei Atyának, mennyire szeretem Őt. Elmondtam Neki, mennyire szeretem a gyermekeket, akikkel megáldotta a családunkat. És elkezdtem elmondani neki, hogy mennyire próbálok jó szülő lenni, de úgy érzem, nem csinálom valami jól. Ima közben arra gondoltam, mennyivel jobban járnának a gyermekeim, ha inkább egyszerűen csak Isten nevelné fel őket.
Aztán eszembe ötlött egy kép. Magam előtt láttam a gyermekeimet, ahogy a konyha padlóját söprögetik. Ez egyike annak a sok tennivalónak, amelyet rájuk osztottunk, hogy segítsenek a családunkban. Néha összerándul a gyomrom, amikor figyelem, ahogy söprögetnek, mert még csak most tanulják és sok felületet kihagynak. De hagyom, hadd csinálják, más mindennapos feladatok mellett, mert nagyobb távlatból szemlélem őket. Tudom, hogy mindezen tökéletlen gyakorlás révén fognak tanulni és növekedni. Idővel képesek lesznek épp olyan gyorsan és eredményesen elvégezni, mint én. Ez a jövőkép, miszerint felelőssé és függetlenné válnak, sokkal nagyobb megelégedést ad, mint ha mindent én magam végeznék el. Nem rövid távú sikerre nevelem a gyermekeimet – próbálok segíteni nekik hosszú távon is sikeresnek lenni.
Eltűnődtem, vajon nem ugyanez igaz-e a mennyei szüleinkre is. Mennyei Atya tudja, hogy nem vagyunk képesek tökéletesen ellátni a szülői lét feladatait. Biztos vannak olyan dolgok, amelyektől Neki is összerándul a gyomra, mégis hagyja, mert tudja, hogy tanulunk és fejlődünk. Neki van a legjobb hosszú távú szemléletmódja. Látja maga előtt, hogy egy napon olyan szülők leszünk, mint Ő, képessé válva a teljes mértékű szeretetre, az eredményes tanításra és a tökéletes példamutatásra. Ügyetlenkedéseinket látva tudja, hogy olyan jellemvonásokat fejlesztünk éppen, mint a türelem és a jószívűség. Így aztán az Ő végtelen bölcsességében megengedi, hogy munkálkodjunk, kudarcot valljunk, és újra próbálkozzunk.
Ó, bárcsak már most tökéletes szülő lehetnék! Gyakran tapasztalom, hogy – amint azt Joseph Smith írta – „sok buta hibába” esem (Joseph Smith története 1:28), de vigaszra lelek a tudatban, miszerint Isten érti a szívemet, vagyis tudja, hogy próbálok tanítható lenni. Örömmel tölt el, amikor a gyermekeim megkérdezik, hogyan tudnának jobban végezni valamit, és úgy tűnik, szeretnének jobbá válni. Legalább ennyit én is megtehetek a Mennyei Atyámmal.
Amint ezek a gondolatok végigcikáztak az agyamon, újabb elkedvetlenítő pillanatom volt. „De mi van, ha a szülőként elkövetett hibáim kárára lesznek a gyermekeimnek? – kérdeztem. – Nem akarom visszafogni őket, még akkor sem, ha e folyamat közben én csodálatosan fejlődöm.”
Aztán újra eszembe ötlött a takarító gyermekeim képe. Miután a lányom buzgón igyekszik felmosni a padlót, aztán pedig elszalad játszani vagy egy másik feladatot elvégezni, általában feltakarítom a kihagyott ragacsos helyeket. Erről eszembe jutott Jézus Krisztus végtelen irgalma és hatalma, akinek az engesztelése lefedi az élet minden egyes „ragacsos” területét. Kegyelme kiegyenlíti a szülőként meglévő hiányosságaimat, csakúgy, ahogy kegyelme kiegyenlíti a gyermekeim által, a hiányosságaim miatt elszenvedett fájdalmakat is. Olyan módon, amelyet egyikünk sem ért, az Ő engesztelése képes mindent begyógyítani.
Hatalmas vigaszt nyújt számomra az aznap kapott személyes kinyilatkoztatás. Úgy éreztem, a Lélek arra tanít, hogy a tőlem telhető legjobb erőfeszítéseim – az Úrral társulva – elegendőek. Tudom, hogy Mennyei Atya továbbra is munkálkodni fog a gyermekeim életében, apránként, hogy tökéletesen véghez vigye azt, amit én oly tökéletlenül teszek. Az Ő segítségével a gyermekeim egy nap képesek lesznek a saját fényükkel ragyogni, épp olyan tündöklően, mintha eleve Mennyei Atya nevelte volna fel őket. Annyi különbséggel, hogy az Ő terve engem is megváltoztat a folyamat során – megszentelve és Őhozzá hasonlóbbá alakítva engem. Mily nagy is Istenünk bölcsessége!