Hithűen öregedve

Együtt vagy külön

Írta: Rod Jeppsen

Klinikai mentálhigiénés tanácsadó

Milyen irányba fordultok most házaspárként, miután a gyermekeitek kirepültek?

Amikor olyan házaspároknak adok tanácsot, akiknek a gyermekeik már nem élnek otthon, ők gyakran számolnak be az „üres fészek” jelenségéről ekképpen: „Olyan váratlanul jött az egész! Mintha csak tegnap lett volna, hogy az első gyerekünket vártuk, aztán hirtelen mind felnőttek és kirepültek. Gyorsan elszálltak az évek! Mostanában egymásra nézünk és azt kérdezzük: »Mi a közös bennünk?«”

Nincs bűvös lista

Most talán azt gondolod: „Pont erre a cikkre van szükségem!” vagy „Ez pontosan az, amire a házastársamnak szüksége van!” Talán áttörést jelentő javaslatok felsorolását várod azzal kapcsolatban, hogy miként éljétek az életeteket a gyermekeitek kiröppenése után. Azonban a pároknak nyújtott tanácsadás évei során rájöttem arra az igazságra, hogy az ötletes tennivalók vagy a kölcsönös kapcsolódás megteremtéséhez adott javaslatok felsorolása ritkán működik hosszú távon – hacsak nincs egy megbízható érzelmi kapcsolat.

Legyen bár lakhelyünk a mongóliai Ulánbátor vagy a brazíliai São Paulo, mindannyian Isten fiai és leányai vagyunk. Emberek vagyunk, akiknek érzelmei vannak. Ezeket talán eltérő módokon fejezzük ki a kultúránk és a neveltetésünk függvényében, de a lényeg, hogy mindannyiunkban megvan a magány, az elutasítás, a félelem, a szomorúság, a boldogság és az öröm. Még azokban a társadalmakban is, ahol a családok többnemzedékes háztartásokban élnek, a gyermekek felnőtté válása után a szülők gyakran elhidegülnek egymástól.

A gyermekek elköltözése után gyakran hallom azt a házaspároktól, hogy „már nincs bennünk semmi közös”. És valóban: ha csak azt nézik, hogy mit szeret csinálni az egyikük és mit a másikuk, ez általában igaz is. Érzelmi kapcsolat nélkül akkor is magányosnak érezhetjük magunkat, ha egy szobában vagyunk a házastársunkkal.

Mit tehet hát egy házaspár, hogy egymás mellett, ne pedig egymásnak háttal álljanak? Kezdjük a hátterek megbeszélésével.

A háttér kihat a házasságra

Mindannyian más-más háttérrel rendelkezünk. Olyan tapasztalatokat szereztünk a szülők, testvérek, rokonok, barátok és társak révén, amelyek ki- és átalakítják a házassággal kapcsolatos elvárásainkat. Például gyerekkorunkban a gondviselőink vajon érzelmileg elérhetők vagy elérhetetlenek voltak? A hátterünk alapján feltehetünk két alapvető kérdést:

Mennyire szoros érzelmi kapcsolatra vagyunk hajlandóak a házastársunkkal?
Hajlandóak vagyunk-e beengedni a házastársunkat az érzelmi terünkbe?

Amikor a házastársunk viselkedésére összpontosítunk ahelyett, hogy meglátnánk a múltbéli okokat, amiért ez a viselkedés kialakulhatott, azzal gyakran ridegséget váltunk ki és elűzzük a gyengédséget. Bölcsességgel és együttérzéssel közelítve azokhoz a nehéz időszakokhoz, amelyeket a házastársunk a felnőtté válása alatt vagy előtt megtapasztalt, rendszerint felkelti bennünk a vágyat arra, hogy támogatóbbak legyünk. Az együttérzés, gyengédség és kedvesség termékeny talajt nyújt az érzelmek megosztásához. Ha megtanulunk az érzelmeinkről beszélgetni a házastársunkkal, az felgyorsítja az érzelmi biztonság és kapcsolat létrehozását.

Russell M. Nelson elnök ezt tanácsolta: „Kommunikáljatok jól a házastársatokkal. A házaspároknak szüksége van kettesben eltöltött időre, hogy figyeljenek egymásra, beszélgessenek egymással, és valóban meghallgassák egymást.”¹

Címkézd fel, érezd át, fogadd el, beszélj róluk

Az érzékeny témák megbeszélése még sok évnyi házasság után is kemény dió lehet. Itt van azonban néhány lépés, hogy könnyebb legyen:

Címkézd fel az érzelmeidet. Nevesítsd őket: kétségbeesés, remény, vágyakozás stb.
Érezd át őket. Lassíts! Gondold át: „Hol és mikor szoktam észrevenni, hogy így érzek?”
Fogadd el őket. Az érzelmeknek célja van. Ne kelts szégyenérzetet magadban vagy a házastársadban amiatt, hogy érzéseitek vannak. Inkább törekedj Mennyei Atya segítségére és iránymutatására.
Beszélj róluk. Amikor beszámolsz az érzelmeidről a házastársadnak, ez gyakran közelebb hoz benneteket. A Gospel Topicsban [Evangéliumi témák] ezt olvassuk: „A házaspárok meg tudják erősíteni a házasságukat, amikor időt szánnak a közös beszélgetésre és egymás meghallgatására, arra hogy figyelmesek és tiszteletteljesek legyenek, valamint hogy gyakran fejezzék ki gyengéd érzéseiket és vonzalmukat.”²

A házastársak az életkoruktól függetlenül meg tudják erősíteni a kapcsolatukat, amikor megtanulják felismerni, elfogadni, megérteni és közösen megbeszélni az érzelmeiket. Hasznos lehet két sugalmazott tantétel alkalmazása: 1.) „Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással”, valamint 2.) a férjeknek és a feleségeknek „kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást”.³

Alkalmazz „kíméletes kezdést”

Dr. John Gottman, aki neves házasságkutató, felismerte, hogy a jó házasság alapjához tartozik a nehéz kérdések és érzelmek megbeszélésének és kezelésének képessége. Kifejlesztett egy modellt, amelyet „kíméletes kezdésnek” nevezett el. Ahelyett, hogy a kérdést felvetni kívánó házastárs bírálná a másikat, inkább kíméletesen felépíti a keretet az aggályai megbeszéléséhez. Ez négy részből áll:

Adj hangot annak, amit érzel. A saját érzéseidre összpontosíts, ne arra, hogy mit tesz vagy mond a másik. Például „aggódom”, „nyugtalan vagyok”, „félek” vagy „rossz érzéseim vannak”. Az érzéseidnek „én” kijelentésekben adj hangot. Például „én úgy érzem, hogy…”.
Egyetlen konkrét helyzetről vagy történésről beszélj. Próbálj világos és lényegre törő lenni. Kerüld, hogy értékelést vagy ítéletet mondj a házastársadról. Foglald bele, hogy te mit élsz át a történtek miatt, és az ehhez kapcsolódó érzéseidet.
Fogalmazz meg egy pozitív szükségletet. Vázold fel, hogy mi az, ami neked fontos a kapcsolatban. Kérd meg a házastársadat, hogy tegyen előre vivő lépéseket a szükségleteid kielégítéséért. Fogalmazz kulturáltan. Sokat tud segíteni a „légy szíves” vagy a „sokat jelentene nekem”.
Fejezd ki a háládat. Dicsérd meg a házastársadat azokért a dolgokért, amelyek beválnak nálad.

Kötődési sérülések

A legtöbben vagy mélységesen hálásak vagyunk a házastársunkkal fennálló érzelmi kapcsolatért, vagy pedig mélységesen sóvárgunk utána. Amint a szentírás mondja, „sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban” (1 Korinthusbeliek 11:11). Amikor a szükség idején a házastársunkhoz fordulunk, ő pedig bármi okból nem elérhető vagy nem képes megnyugtatni bennünket, olyankor nagy eséllyel élhetjük át azt, amit Dr. Sue Johnson kötődési sérülésnek nevez. E sérülések aztán romboló reakciókat szülnek, amelyeknek több válfaja lehet:

Támadás. Kikelünk magunkból és bíráljuk a házastársunkat, amiért nem volt jelen, olyan ellentmondást nem tűrő kijelentésekkel, mint a „soha nem állsz mellettem” vagy „az én szükségleteim semmit nem jelentenek neked”.
Csitítás. Egyetértünk a házastársunkkal, abban a reményben, hogy a vita nem fog folytatódni vagy éleződni, cserébe viszont semmi nem oldódik meg, és az eredménye rendszerint a neheztelés halmozódása.
Védekezés. Mint egy ügyvéd a bíróságon, elkezdünk bizonyítékokat elősorolni arra, hogy miért igazolhatóak a cselekedeteink az adott helyzetben.
Visszahúzódás. Eltávolodunk és elhallgatunk. Tartjuk a távolságot és csak a napi szükségletekről beszélgetünk, mindenféle tartalmas kapcsolódás nélkül.
Csökönyösség. Olyan erősen szükségünk van a kapcsolódásra, hogy folytatjuk a faggatózást, válaszokat követelünk, elköteleződést igénylünk, és igyekszünk folyamatosan uralni a helyzetet – nem a kapcsolat érdekében, hanem hogy elégtételt vegyünk a megbántott érzéseinkért.

A fenti reakciók nem rendellenesek olyankor, amikor úgy érezzük, hogy elveszítettük a kötődést azzal, akit szeretünk. Viszont veszélyesek, mert romboló körforgást eredményezhetnek. Először jön a kötődési sérülés, majd a romboló reagálás, utána a romboló válaszreakció az előző reakcióra, végtelenítve. Ily módon a házastársak egyaránt táplálják a körforgást és sérülnek is általa.

Testi és érzelmi intimitás

A bensőséges kapcsolat természetesen fontos összetevője a házasságnak. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy az intimitás a házasság sokoldalú összetevője. Közel érezni magunkat a másikhoz, a tényleges testi érintkezés megléte, valamint az erős érzelmi kapcsolat – ezek mind összefüggnek.

Az érzelmi bensőségesség elősegíti azt a kapcsolódást és közelséget, amely elmélyíti és gazdagítja a szexuális intimitást. Egy alacsony nemi vággyal rendelkező házastárs számára emberpróbáló tud lenni szexuális viszonyt folytatni, ha egyáltalán nem vagy csak alig érez érzelmi kapcsolódást. Ebben az értelemben a rendszeres, tartalmas érzelmi kapcsolódás biztonságos környezetet hoz létre a szexuális intimitás számára.

Ahogy idősebbek leszünk, a szexuális intimitás egyre nehezebbé válhat. Esetenként egy hozzáértő orvos vagy képesített terapeuta segíthet a helyzet megértésében és kezelésében. Úgy hiszem azonban, hogy rengeteget számít a testi érintkezés fenntartása olyan egyszerű cselekedetek révén, mint „jóéjtpuszit” adni a másiknak, rendszeresen fogni egymás kezét, vagy szeretettel meg- és átölelni egymást.

Egy jobb lista

Ha még mindig úgy gondolod, hogy nagyon szeretnél egy felsorolást olvasni az ötletes tennivalókról vagy arról, hogy milyen módszerekkel építhettek ismét kapcsolatot egymással a gyermeknevelés utáni években, van számodra egy jó hírem: amikor érzelmileg ismét kapcsolatba kerültök, sokkal könnyebben fogtok tudni ti magatok egy olyan listát készíteni, amelyhez mindketten hozzá tudjátok tenni a részeteket. A ti listátok lesz, és mivel ti készítitek el, sokkal nagyobb valószínűséggel fogjátok megtenni is az abban foglaltakat. Azok a házaspárok, akik erősebb érzelmi kapcsolatot építenek ki, rendszerint szorosan együtt is működnek, és képesek megoldásokat találni a házasságukban, a hátterüktől, hobbijaiktól, érdeklődési körüktől vagy tevékenységeiktől függetlenül.