Nyomtatásban nem jelenik meg: Utolsó napi szentek történetei
A reményünk és gyógyulásunk tökéletes háromszöge
Nem sokan reménykedtek abban, hogy a kislányunk rendesen fog fejlődni, de a hit, a böjt és az ima, valamint a papsági áldások rácáfoltak az orvosokra.
Fényképezte: Leslie Nilsson
Mindannyian izgatottan vártuk Agatha 2015-ös születését, mert a szüleimnek még nem volt unokája. Minden jól ment a születése napjáig. Nagy csecsemő volt, nálam komplikációk léptek fel, és az orvos is késve ért be a kórházba. Amikor végre megérkezett, fogót kellett alkalmaznia, hogy a világra hozza. Ám addigra már születési asphyxia lépett fel nála.
Amikor Agathát egy pillanatra a mellkasomra helyezték, azt gondoltam, azért teszik, hogy el tudjak búcsúzni tőle. Ezután az ápolók elsiettek vele az újszülött intenzív osztályra. Később megtudtam, hogy az újszülöttek általános állapotát leíró Apgar-száma mindössze 2-es volt. A normális érték 7 és 10 között van.
A szkennerek egy nagy fehér foltot mutattak Agatha agyában, amely az oxigénhiány okozta jelentős károsodásra utalt. Az orvosok elmondták, hogy ha életben marad, akkor is komoly értelmi és testi fogyatékosságokban fog szenvedni, és valószínűleg epilepsziája lesz.
Amikor a családom megtudta, hogy Agatha milyen súlyos beteg, a szüleim és a férjem rokonai engedélyt kaptak arra, hogy különböző időpontokban bejöjjenek az újszülött intenzív osztályra, és elbúcsúzzanak tőle. Édesapám és az apósom – egymás tudtán kívül – egyaránt adtak neki egy áldást. A férjem is adott neki áldást. Azon a vasárnapon családi böjtöt szerveztünk érte.
Agatha 11 napot töltött a kórházban, mielőtt hazavihettük. Hónapokon át vizsgálatokat és beavatkozásokat végeztek rajta. Nem tudott nyelni, gyengék voltak a reflexei, és rohamai voltak. Azt mondták, hogy soha nem fogja tudni megmozdítani a fejét, soha nem fog járni, és soha nem fog beszélni.
A következő évben tovább imádkoztunk és böjtöltünk Agathaért, majd elvittünk egy fizikoterapeutához, hogy segítsen neki megtanulni mozogni. Az asphyxia különösen erős nyomot hagyott a teste bal felén. A jobb kezét tudta mozgatni, de a balt nem. Az orvosok azt mondták, hogy a fejlődés lassú lesz. Azonban csupán néhány alkalom után a teste mindkét oldalát egyformán meg tudta mozdítani. A terapeuta azt mondta, hogy ez csoda. Mivel olyan gyorsan haladt, már azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán szükséges volt-e elvinnünk hozzá.
Minden apró javulás boldoggá tett bennünket. Agatha hamarosan elkezdte mozgatni a fejét. Majd elkezdett felülni. Amikor mosolyogni kezdett, tudtuk, hogy a hitünk és az imáink válaszra találtak. Amikor pedig először mondta ki, hogy „Mama”, hatalmas örömöt éreztem!
A legnagyobb csodában az éves orvosi vizsgálata során volt részünk. A mágnesesrezonancia-kép (MRI) nem mutatott fehér foltot az agyán. Az orvosa alig hitte el.
„Ez a kép úgy néz ki, mintha egy másik gyerekről készült volna” – mondta, összehasonlítva az új képet a születését követően készült eredetivel. „Mi folyik itt?” – értetlenkedett, és kért egy második szkennelést.
Ma Agathának nincs értelmi vagy testi fogyatékossága, és már epilepsziára sem szed gyógyszert. Az oviban igen jó képességű gyermeknek tartják.
Agatha gyógyulását mi annak tulajdonítjuk, amit az édesapám „tökéletes háromszögnek” nevez. Ezek a hit, a böjt és az ima, valamint az igazlelkű férfiak által adott papsági áldások. Tudjuk, hogy az Úr szeret minket. Tudjuk, hogy hatalma van. És tudjuk, hogy megadja nekünk a hatalmát, hogy azt mi gyakoroljuk itt a földön. Hálásak vagyunk, amiért meggyógyította Agathát.